Útközben (231.)

Útközben (231.)

Nelson admirálisról igen korán szereztem tudomást, hiszen már az általános iskola felső osztályaiban tanítottak világ- és nemzeti történelmet abban az időben, amikor én kisiskolás voltam.

Sokszor említettem azt is, hogy milyen kiváló tanáraim voltak történelemből és földrajzból, így jól magalapozott tudással bocsátottak utamra, s ennek nagy hasznát vettem/veszem, amikor utazásaimat tervezgetem. Az utazás iránti szeretetem kialakításában feltehetően ez is szerepet játszott. Az elsajátított tudás igencsak ösztönzően hat további ismeretek begyűjtésére, és minden új, tudásalapú élmény újabb tudnivalók megszerzésére serkent, miközben a ráismerés végtelen örömét nyújtja. Az elmondottak jóvoltából a jelen, múlt és jövő szoros kapcsolata éppúgy meghatározza gondolkodásmódomat, mint annak a ténynek a felismerése, hogy egy emberélet túl kevés ahhoz, hogy a világmindenség mibenlétét meg lehessen fejteni, de arra lehetőséget ad, hogy itt töltött időnket emberi mivoltunk kiteljesítésére és megnemesítésére használjuk fel.

Néhány évtizeddel ezelőtt láttam először Londonban, a négyszögletes Trafalgar tér közepén felállított monumentális oszlopról ránk tekintő, nemzeti hősként számontartott Nelson admirálist, akivel Napóleonnak nem sok szerencséje volt, hiszen már első találkozásukkor, 1798-ban sikeresen legyőzte a majdani francia császár flottáját a nílusi ütközetben, s ő lehetetlenítette el a világuralomra törőt 1805 októberében a trafalgari ütközet során abban, hogy lerohanja Angliát. Mindezt pedig azért mondom el, mert a walesi utazás során Anglia patinás kikötőjébe, Portsmouthba is ellátogattunk, és szemrevételezhettük a trafalgari csata zászlóshajóját, a Victoryt, melyről Nelson admirális osztogatta parancsait a tengeri ütközet alatt, s amelyen végül egy eltévedt golyó oltotta ki életét. Holttestét brandyben tartósítva szállították Angliába.

Mint minden öntörvényű, rendkívüli képességekkel megáldott ember, a lelkészcsaládból származó Horatio Nelson is igen korán rátalált arra az életútra, amelyen istenadta tehetsége a legteljesebb mértékben kiteljesedhetett. Az anyai nagybátyja által vezetett hajóra tizenkét évesen került, és húszévesen már megszerezte a kapitányi rangot. Nyugat-India, a Baltikum és Kanada után az Agamemnon nevű hajó kapitányaként a Földközi-tengeren teljesített szolgálatot. Ez idő tájt vesztette el jobb szemét, majd később másutt jobb karját.

A kivételes embereknek általában rendkívüli társuk is akad. Neki is ilyet adott a sors, igaz, nagy botrány is lett belőle, mivel a hölgy nem a felesége volt. Lady Hamiltonról van szó, akit a nápolyi angol nagykövet feleségeként ismert meg Nelson, s aki maga is bizarr és kalandos módon haladt felfelé a társadalmi ranglétrán — a sugárzó szépségének és a kiváló szellemi képességeinek köszönhetően. Egy kovácsmester lányaként látta meg a napvilágot, és királyi udvarok közkedvelt vendége lett. Így ismerte meg a majdani nemzeti hőst, és gondolkodás nélkül kötötte össze vele életét. Nelson életírói igencsak elbántak vele, hiszen a férfiasság nemzeti szimbólumává lett trafalgari hős XIX. századi erkölcsi megítélése volt a tét.

A háromemeletes Victory ma már mint múzeum működik. A hadihajót 1927—1928-ban állították helyre. Körbejárván három emeletét, élménygazdag történelemóra részesei lehettünk, hiszen alkalmunk volt bepillantani a hajó legénységének mindennapjaiba. Használati tárgyak, fegyverek, a kapitányi fülke stb. — mind mintha csak arra várnának, hogy az egykori matrózok meg az admirális feljöjjenek a fedélzetre.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Kaleidoszkóp rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Útközben (231.)
Kaleidoszkóp
  • Káich Katalin
  • 2018.05.10.
  • LXXIII. évfolyam 18. szám
Útközben (231.)
Kaleidoszkóp
  • Káich Katalin
  • 2018.03.28.
  • LXXIII. évfolyam 12. szám
Facebook

Támogatóink