Útközben (228.)

Útközben (228.)

Elmúlt a karácsonyi ünnep, az új esztendő is beköszöntött, sok napfénnyel, ami kezdetnek talán elég volt ahhoz, hogy egy kicsit bearanyozza a számos vigasztalan hírrel teletűzdelt napot. Közben a hó is leesett.

Kívánságaim a jövőre nézve ugyan megfogyatkoztak, de az utazásokra vonatkozó elképzeléseim nem. Mert ilyenkor, télen, amikor a hideg idő bennmarasztalja az embert a meleg szobában, jólesik visszaidézni egy-egy társasutazás maradandó élményt nyújtó történéseit, s ez újabb utazásokra sarkallja a visszaemlékezőt.

A 2016. év egyik érdekességeként említeném meg, hogy Európa két régi sóbányájának környékén is jártam. Az egyik a lengyelországi Wieliczka, a másik meg az ausztriai Hallstatt volt.

A wieliczkai sóbánya mint a krakkói sóvidék része a legrégibb kősóbányák közé tartozik. A XIII. századtól kezdve egészen 1996-ig folyamatos volt itt a kitermelés. Számunkra azért említésre méltó ez az 1978 óta az UNESCO védelme alatt álló, 135 méteres mélységig földbe ereszkedő sóbánya, mert az immár nyolcszáz éves folyamatos sókitermelés kezdete magyar bányászok megjelenéséhez köthető, akik IV. Béla királyunk leányával, Árpád-házi Kingával jöttek ide, amikor ő 1239-ben Szemérmes Boleszláv király feleségeként megérkezett Lengyelországba. Zűrzavaros idők voltak azok, a tatár veszedelem híre egyre közeledett az ország határaihoz. IV. Béla hiába küldött segélykérő leveleket a császárnak, a francia királynak meg a pápának, nem kapott semmiféle vigaszt vagy segítséget, csak szavakat, mint ahogyan egyik levelében írta. Két leányát azért adta nőül két rutén herceghez, Kingát pedig a lengyel királyhoz, hogy szövetségesekre tegyen szert a tatárokkal való hadviseléshez.

Az Árpád-házi királylányt nagyon megszerették a lengyelek. Olyannyira, hogy mind a mai napig egy legenda hősnőjeként emlékeznek reá. Ennek a legendának a színhelye a wieliczkai sóbánya. A magyar királylány, így a történet, édesapjától Erdélyben a máramarosi sóbányát kapta ajándékul, ő pedig gyűrűjét az aknába dobta annak jeléül, hogy birtokba vette a bányát. Ezt a gyűrűt találták meg később az általa alapított wieliczkai sóbánya egyik sótömbjében. Boleszláv halála után a templomok, kolostorok, kórházak létrehozójaként is ismertté vált szent életű királynő nem fogadta el azt a felkérést, hogy továbbra is uralkodjék az ország felett. Kolostorba vonult.

A wieliczkai sóbánya jelenleg múzeum is. Ottjártunkkor mi is megtapasztalhattuk az egyedülálló mikroklíma jótékony hatását, mely a nagy pára- és nátrium-klorid-tartalomnak meg az állandó, tíz fok feletti hőmérsékletnek köszönhető. A mélységbe vezető 378 lépcsőfok nem okozott gondot, könnyedén, minden fáradság nélkül vettük az akadályt. Számtalan föld alatti járatot, templomot, kápolnát jártunk be, melyeket sókristályokból összeállított csillárok világítanak meg. A Szent Kinga ereklyéjét őrző kápolnát újszövetségi jelenetek domborművei ékesítik, melyeknek kidolgozottsága a kőtömbökben kifaragottakéval vetekszik.

A turisták különféle sókészítményeket vásárolhatnak. Én egy nagyobb zacskó sót vettem, azóta is ezzel ízesítem az ételt. Nem vagyok gyakorló háziasszony, de arra azért felfigyeltem, hogy az ennivalónak különleges íze van, ezt pedig a wieliczkai sónak tulajdonítom.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Kaleidoszkóp rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Útközben (228.)
Kaleidoszkóp
  • Káich Katalin
  • 2018.05.10.
  • LXXIII. évfolyam 18. szám
Útközben (228.)
Kaleidoszkóp
  • Káich Katalin
  • 2018.03.28.
  • LXXIII. évfolyam 12. szám
Facebook

Támogatóink