Szikra Imre (Szabó Attila felv.)

,,Az ember képességeivel gyökerezik a világban, azzal kapaszkodik, amit meg tud csinálni.' (Németh László)
- Mostanában sokat gondolkodom azon, hogyan is jött össze ez a sikeres élet, vajon minek köszönhetem a szerencsémet - néz maga elé az egyszerű kis szobát derűvel bearanyozó mosollyal a nyolcvanhét éves szabadkai szabómester, Szikra Imre.
Végre egy hajlott korában is elégedettséget, békét sugárzó ember. Jóllehet, mint minden emberét, az ő hosszú életét is nemzeti és világkatasztrófák szaggatták, tépték nemegyszer széjjel, azért meg tudott kapaszkodni, biztos gyökeret tudott verni a világban, sőt még boldognak is mondja magát. A házacskájából, annak egy cseppet sem hivalkodó berendezéséből ítélve a napnál is világosabb: nem az anyagi javak öncélú hajszolása volt a mozgatórugója hosszú életén át. De megadatott neki minden, amiért egy jó érzésű ember igazán hálás lehet a sorsnak. Mi a titka?
,,Minden dolgok lelke a lélek'
Gyermekkora, amely a világgazdasági válság csúcspontjára tehető, nem volt felhőtlen, csizmadia édesapja sokat dolgozott, viszonylag keveset keresett, de azért mégis sikerült kitaníttatnia az idősebbik fiát ferences rendi szerzetesnek, illetve franciatanárnak, a lányát pedig tanítónőnek. Egyedül Imrének nem fűlött a foga az iskolához. Minden munkát szívesen elvégzett, csak a széket melegíteni ne kelljen.
- Amikor a gimnázium utolsó évében elbuktattak, nem volt segítség. El kellett mennem dolgozni - emlékezik. - Hentes szerettem volna lenni, mert az volt a nagybátyám, s mert úgy láttam, náluk még a kerítés is kolbászból van. Mégis szabóinas lettem. Annak adott az apám. Belenyugodtam. Mit tehettem mást?! Krámer Antal és társa - ez volt a cég neve, ahol inaskodni kezdtem. Szabadka legtekintélyesebb szabóságának számított, sőt országos híre volt, ide járt a pénzes polgárság mértékre szabott ruhát varratni, kiváló angol szövetekből egyedi darabok készültek nagy-nagy precizitással. Krámer-féle öltönyben járni presztízst jelentett akkoriban. Virágzott az üzlet... És mit ad Isten? Mintha beleszülettem volna a szakmába! Örömmel, szívvel-lélekkel csináltam, én lettem a példakép. Ha az Imre nálam lenne, bizony, másként állnék - mondogatták a mesterek, és kezdtek Imre nevet adogatni a gyerekeiknek...
A ,,karrierje', úgy véli, 42-ben kezdődött, amikor a zsidó munkaszolgálatosokat mozgósították. Gaus urat is, a cégvezetőjüket. Helyére őt jelölték ki Krámerék.
- De hogy ezt a beosztást elfogadhassam, annak volt egy akadálya - mondja. - A honvédségnél kitanultam vasúti forgalmistának, s hogy ne vigyenek ki a frontra, beadtam a kérvényemet a MÁV-hoz, a szabadkai állomásra. Időközben ugyanis megnősültem, a feleségem gyereket várt... Felvettek, de aztán 44 augusztusában mégis berukkoltattak egy mozgósított egységbe. Baján vártuk nagy izgatottan az oroszokat. Amikor megérkeztek - én leléptem. (Jól tettem, mert mint később kiderült, az egész zászlóalj fogságba esett.) Megindultam gyalog, toronyiránt hazafelé. A csillagok állásából tudtam, merre van Szabadka. Pénteken vettem nyakamba az utat, és vasárnap már otthon ebédeltem a családommal, a feleségemmel és a néhány hónapos kislányommal. Budapest elesett. A határokat még nem zárták le ugyan, de nem volt szükség többé magyarul beszélő vasutasokra... Tito Jugoszláviájának kikiáltása után visszakerültem az eredeti szakmámba.
Értelme csak a minőségi munkának van
A Kramer utódvállalatánál, a Radnál dolgozott tovább, melynek vezetője Drezdában tanulta ki a szabászati technológiát. A Rad volt a későbbi Titovka, illetve a Željezničar őse. Imre, bölcs ember lévén, át tudta menteni a régi időkből az újakba azt, amit jónak tartott: a minőség tiszteletét.
- Nekem a kisujjamban volt a szakma. A tudás. Eredményt elérni e nélkül nem lehet. A hozzáállástól függ minden. Az emberekhez és a munkához való hozzáállástól. Az én szakmámban mindenkihez tudni kell beszélni... Én nem hízelegtem soha. Szépen, diplomatikusan, kulturáltan viselkedtem a megrendelőkkel, s nem fordult elő, hogy késsek a próbával, a megszabott határidőt mindig pontosan betartottam.
Megtették munkavezetőnek, aztán a konfekciógyártás megkezdésével, amikor már úgy vélték, nincs jövője a mérték utáni szabóságnak, kereskedelmi igazgatónak - az alig befejezett négy gimnáziumával. Nem mintha egyetemi végzettségű ember nem akadt volna ennek a posztnak a betöltésére. De voltak akkor is jó szemű emberek, akik látták: Szikra Imrének a vérébe ivódott a szakmája. És nem bánták meg. Sikert sikerre halmoztak vele. Az akkori nagy ország minden vidékére eljutottak az elegáns, kényelmes ruháik. Az emberek úgy érezték, mintha bennük születtek volna. Ráadásul még az áruk is elfogadható volt. Az idősebbek bizonyára emlékeznek még az akkor oly divatos, Mikado nevű, gumírozott szövetből készült rövid télikabátokra - akkor mindenki kerékpáron járt, ugye! -, amelyeknek rákapcsolható szőrmegallérjuk és tűzött bélésük volt, meg a krapinai finom kék szövetből, ezüstszürke gallérral készültekre is, amelyekből nem győztek eleget gyártani, vették, mint a cukrot. Imre meg közben bejárta fél Európát, hozta haza a tapasztalatokat, az újat, s egy év végén csak azt vették észre, annyi pénzük maradt, hogy felépíthetik belőle a Željezničar azóta is legnagyobb pavilonját...
A felesége, akit tizenöt évesen szemelt ki magának, s ötévi udvarlás után vitt oltár elé, állami munkahelyen nem dolgozott soha. Otthon azonban becsülettel helytállt: főzött, mosott, takarított, nevelte a gyerekeket. - És ezáltal nyugodt légkört tudtunk teremteni, szinte kézzelfogható biztonságot. Amit a feleségem a maga négy polgárijával megkeresett volna, azt én az otthoni varrásommal mindig pótolni tudtam - vélekedik. Miután nyugdíjba vonult, sem esett kétségbe. Sosem felejti el, hogy az első otthoni megrendelése két kosztüm volt, egy bunyevác lakodalom tortavivő asszonyainak készítette őket. Alig múlt el a lakodalom, a fél vendégsereg máris ott kopogtatott a műhelye ajtaján.
Hogy szerelemházasság volt-e? - Részemről igen. Nem tudom, a párom hogyan érzett irántam, de azt tudom, hogy voltak nálam kétszerte különb kérői is, termetben is, gazdagságban is... Hogy miért engem választott mégis, annak talán csak a Jóisten a megmondhatója.
Vagy egyszerűen csak annak köszönheti a szerencséjét, hogy a választott munkájának élt? Hogy a foglalkozása volt a pántja hajlamának és műveltségének. S hogy így igazán érdemlegeset alkothatott. A minőség pedig egyben az életben érvényesíthető eszme is. Amely a családot is beragyogja, átjárja.