home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Ünnepi találkozások
Martinek Imre
2016.12.31.
LXXI. évf. 52. szám
Ünnepi találkozások

Torontálvásárhely és Hertelendyfalva magyar ajkú közösségei együttműködésének újabb fejezete nyílt meg december végéhez közeledve. A két település iskoláskorú gyermekei Torontálvásárhelyen adtak egymásnak találkát, mely szándék fölé a helyi református egyházközség gyülekezeti otthona nyújtott befogadó hajlékot.

Mottó: „Ha szürkék a hétköznapjaid, színezd ki őket!”



A szerző felvételei

Köszöntőt Beszédes Mária lelkésznő mondott, majd a műsor részvevőinek csoportjai váltották egymást a kicsiny színpadon. A helyi általános iskola harmadikosai xilofonjátékkal hangszerelt karácsonyi dalokat adtak elő tanító bácsijuk, Bakator János gitárkíséretével, majd a negyedikes ikertestvérek, Győri Leonárd és Győri Lívia zongorajátékát élvezhette a közönség. A sort a hertelendyfalvi Tamási Áron Székely—Magyar Művelődési Egyesület anyanyelvápoló csoportja zárta. Pontosabban annak korosztályilag fiatalabb, illetve népesebb alegysége. Létezik ugyanis egy idősebb anyanyelvápoló csoport is, melynek tagjai középiskolások lettek immár. Az elsőstől a hatodik osztályos diákjaikat egybekapcsoló lelkes hertelendyfalvi gárda a Melyiket a kilenc közül? című mesejátékból adott elő részletet. A felkészítést Lőcsei Márta, Nagy Mónika és Nemcsek Klaudia vállalták.

Viszont a történetünk korántsem érhet itt véget! Sokkal inkább a két dél-bánsági település magyar közösségei között már meglévő együttműködés újabb fejezetének nyitánya volt ez a találkozó, mintsem afféle egyszerű kulturális vendégszereplés. Létrehívói merészen építkeztek azokra a baráti kapcsolatokra, amelyek palántái ez év nyarán, illetve őszén eresztettek gyökeret a számukra felkínált termőtalajban. Konkrétan a II. Pécsi Sport és Újságíró Anyanyelvi Tábor és az I. Őcsényi Anyanyelvi Tábor alkalmával. Mint ismeretes, a megnevezett lehetőségek a pécsi székhelyű Kosztolányi Dezső Céltársulás, valamint a régió/települések koordinátorainak együttműködése révén valósultak meg. A gyermekek szakmai felügyeletét vállaló hertelendyfalvi Nemcsek Klaudia, valamint a torontálvásárhelyi Győri Lukács Éva tanárnő és Szolnoki Mónika főállású anyuka is ez utóbbi nevezett kirándulás alkalmával találkoztak, és barátkoztak össze. A társalgásokból idővel újabbnál újabb kreatív ötletek születtek, azokból pedig együttműködési konkrétumok. A megkezdett munkának — és ebbéli szándékát mindhárom hölgy megerősítette — már a legközelebbi kikelet idejében lészen érdemi folytatása!

A kalendáriumi ősz utolsó estéjén nyélbe ütött projektumnak biztatóan több támogatója is akadt. Erről Szolnoki Mónika, az esemény egyik helyi mozgatója nyilatkozott:

— Miután véglegesítettük ezt a dátumot, Éva tanárnővel összeírtuk a teendőket, majd további néhány szülőt, illetve a magyar tannyelvű hetedikesek osztályfőnökét, Tóth Horváth Andrea tanárnőt is bekapcsoltuk a szervezésbe. Tudtuk ugyan ezt korábban is, mégis jóleső érzés volt újra megtapasztalni, hogy ha kell, igenis tudunk közösen tenni, közösségben gondolkodni.

Fűtött helyiség. Tea, üdítő, kifli és sütemények. Édes-ékes anyanyelvünkön hangzó baráti szavak. Hogy valójában mekkora fajsúllyal is bírnak ezek az apróka tételek, azt csak azok tudnák hitelesen elmondani, akiknek már volt alkalmuk bárhol és bármikor megtapasztalni bármelyik hiányát! A hertelendyfalvi anyanyelvápolói órák, összejövetelek fontosságáról Nemcsek Klaudia szólt.

— Az anyanyelvápolásra többszörösen hasznos dolog járni, különösképp a vegyes házasságokból érkező gyermekeknek. Hihetetlenül hangzik, de vannak a csoportunkban olyan diákok is, akik szinte játék közben tanultak meg magyarul beszélni. Ők odahaza sajnos már csak elvétve kommunikálnak magyarul a szüleikkel.

Mint mondta, csapatuk az anyaországban is többször fellépett már. Tánccal, szavalattal, mesemondással, amire éppen szükség volt. Legutóbb a Dél-bánáti betlehemes játékok és karácsonyi szokások XX. találkozóján mutatkoztak be. Aktivitásuk legfeljebb csak a nyári iskolaszünet idején szünetel. A műsort követő társalgásra a falu József Attila Művelődési Otthonának emeleti kistermében került sor. Ja, és folytatás következik! Ennyi máris biztos.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..