Ünnepi pillanatok Visegrádról

Ünnepi pillanatok Visegrádról

A Szent György Lovagrend április 27-én tartotta meg Visegrádon rendes évi conventjét, valamint hagyományos rendezvényét is a helyi Szent György katolikus templomban. Ünnepi szentmisével rajtolva, mintegy kétszáz lovag jelenlétében.


Balázs József felvételén az új lovagok: Halmai János, Tápai Róbert, Martinek Imre, Kátity Enikő és Rancz Károly elöljárójukkal, Konrád Emma lovagdámával, bánáti priorral
 

A szertartás után a rend tagjai Mátyás király palotájáig vonultak, az új lovagok felavatásának színhelyére. A lovagrend bánáti priorátusából ez alkalommal öt várományos nyert felvételt: Rancz Károly Pancsováról, Martinek Imre Torontálvásárhelyről, Tápai Róbert Nagykikindáról, Kátity Enikő Szajánból és Halmai János plébános Törökbecséről. Az új lovagokkal együtt immár tizenöt fős bánáti priorátus a délvidéki nagypriorátus legnagyobb része lett.

A lovagavatás után a lovagrend kancellárja kitüntetéseket adományozott mindazon rendtársaknak, akik az elmúlt évben kiemelkedő munkát végeztek a szervezetben. A nagybecskereki Balázs József lovag a Szent György Lovagrendnek a Szent Koronával ékesített lovagkeresztjét vehette át, a kultúra és a média terén tett kiemelkedő tevékenységéért.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg HÍREK KÉPEKBEN rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Ünnepi pillanatok Visegrádról
Facebook

Támogatóink