Fejszthámer Klára, a rendezvény főszervezője és Kovács Mária, a Jókai Mór Művelődési Egyesület elnöke nyitották meg a találkozót.

A kispiaci Jókai Mór Művelődési Egyesület nagyterme nem mindennapi találkozónak adott otthont a közelmúltban. Egy kellemes szombat estén került sor első alkalommal az ustorkaiak vagy ostorkaiak - kinek hogy tetszik - találkozójára, amelyen a falu mintegy kétszáz egykori lakosa vett részt.
A településnek a történelem folyamán több elnevezése is volt, hívták Ostorkának, Ostoraknak, a most pedig Ustorkának. Egykori lakosai - akik kétszázötvenen éltek az akkori tanyákon - azért adták ezt a nevet neki, mert Ustorka olyan messze volt minden helységtől, mondták, mint az ostornak a hegye. Valamikor az Ustorkához hasonló tanyák a martonosi határhoz tartoztak, Martonos volt a központjuk, oda vitték keresztelni a gyerekeket, ott esküdtek egymásnak örök hűséget a fiatalok, minden ügyes-bajos dolgaikat ott intézték a lakosok. Egyetlen gondot az utak állapota jelentette, hiszen a korai fagyoktól kezdve tavaszig járhatatlanná váltak, az emberek még parasztszekéren is nehezen közlekedhettek, de a traktorok megjelenésével sem javult sokat a helyzetük, mivel a sár gyakran a kerékagyig ért.
A találkozó ötlete egy lelkes egykori ustorkai asszonyé, Fejszthámer Kláráé, az ő szervezőmunkájának hála jött létre a találkozó, amelyen újra üdvözölhették egymást s jót beszélgethettek a rég nem látott ismerősök, szomszédok, barátok a Lagzi Szervirben finom vacsora mellett, és hajnalig rophatták a táncot a királyhalmi Kozma György és zenekarának muzsikájára.
- Már több faluban láttam ehhez hasonló találkozót, s elgondolkodtam, mi lenne, ha mi, egykori ustorkaiak is szerveznénk egy összejövetelt, hogy felidézhessük a régi szép emlékeket. Az unokatestvéremmel együtt összeírtuk házanként az embereket, majd elkezdtük hívogatni őket, mint a lakodalmakba szokás. A szervezés nem volt épp zökkenőmentes, hiszen mindenki azt kívánta, hogy személyesen jelenjünk meg nála, és meséljük el, hogyan képzeljük el az egészet, mi lesz a menü, azonkívül arra is ügyelni kellett, hogy ne olyan időpontot válasszunk, amikor a legnagyobb munkák ideje van, például a kapálásé, hanem olyat, amikor az emberek ráérnek. Egy hónapot vett igénybe a szervezés, minek eredményeképp a mai estén 195 vendég szórakozhat a kispiaci művelődési egyesület épületében. Köztük a legidősebb a 86 éves Bicskei Gábor bácsi. Megemlítem, hogy a helyiséget kedvezményes alapon kaptuk el, mivel a rendezvényünk hagyományőrző találkozónak számít - mondta Fejszthámer Klára, az est főszervezője.
A rendezvény megnyitóján Fejszthámer Klára mondott ünnepi beszédet, majd egyperces néma felállással emlékeztek azokra az ustorkaiakra, aki már nincsenek az élők sorában. Ezután Kovács Máriának, a kispiaci Jókai Mór Művelődési Egyesület elnökének köszöntője következett, majd Kenyeres Ivánka, a szervezet titkára olvasott fel néhány verset saját költeményeiből.
Vacsora után beszélgettem el a vendégekkel arról, ki milyen emlékeket őriz az egykori tanyavilágról, ahol még ma is élnek emberek, igaz, már csak nagyon kevesen.
- Nagyon szép emlékeket őrzök a faluról, szeretettel emlékszem vissza az ott töltött időkre. Igaz, hogy messze voltunk mindentől, mégis jól éreztük magunkat Ustorkán. Nem volt nehéz az élet, az emberek földműveléssel foglalkoztak, mindenkinek a tanya jelentette a megélhetést. Nagy sár volt mindenütt, körülményesen lehetett csak közlekedni, számunkra azonban mindez természetes volt. Az általános iskola befejezése után kerültem el Ustorkáról, férjhez mentem, és pillanatnyilag Királyhalmán élek. Csodálatos érzés újra találkozni a hajdani falubeliekkel, mindenki nagyon örül, hogy ez a találkozó létrejött - mesélte Angyal Ilona, a szabadkai Egészségvédelmi Intézet dolgozója.
Van, aki még Németországban is szerencsét próbált, de a az ustorkai tanyavilág oly sajátos közege, miliője, hangulata a maga poros, sáros, hepehupás utaival, egyszóval a szülőfalu iránt érzett honvágy visszacsalogatta a tanyára.
- 1970-ben Németországba, Pforzheimbe mentem, ott éltem négy évig, majd visszatértem és újabb négy évet töltöttem az ustorkai tanyán, immár 27 éve pedig Oromon lakom, ahol kukorica, búza és dohánytermesztéssel foglalkozom. Harmincévesen nősültem meg, négy gyerekem van, a legidősebb 31, a legfiatalabb pedig 11 éves. Vannak olyan emberek, akikkel már negyven éve nem találkoztam, és bizony összeszorult a torkunk, elállt a lélegzetünk, amikor újra megpillantottuk egymást. Ha nem őriznék szép emlékeket Ustorkáról, akkor most nem volnék itt. Hatvannégy éves múltam, de ötven év elteltével is szívesen emlékszem vissza a poros utakra, a mályvasajtra, a szabad ég alatti futkározásra, a gondtalan gyermekévekre - nosztalgiázik egy picit Biacs Tamás.
Gulyás Miklós annyira szerette az ustorkai tanyavilágot, hogy még az újasszonyt is odaköltöztette.
- 1986-ban mentünk át Oromra lakni, Ustorkához Kispiac hat, Orom pedig tíz km-re volt, feleségem is oromi születésű, s így a szívem és az asszony inkább arra vonzott. Végül Oromot választottuk, ott telepedtünk le. Előbb földműveléssel foglalatoskodtam, majd gyári munkás lettem, most pedig újra visszacsöppentem a mezőgazdaságba. Három fiam van, akik egyelőre még nem nősek, csak kimenősek. Szívesen lennék a helyükben, mert ők nagylányoknak udvarolhatnak, nekem meg már nem lehet - viccelődik Miklós, és huncutkásan néz felesége szemébe. - Gyakran visszajárunk Ustorkára a földeket munkálni, de akkor annyira el vagyunk foglalva, hogy jóformán még arra sincs idő, hogy üdvözöljük egymást. A rendezvénynek köszönhetjük, hogy újra találkozhattunk rég nem látott emberekkel, nosztalgiázhatunk egy kicsit. Nagyon jól érzem magam ezen az estén, de hát én mindig feltalálom magam, hiszen szabad időmben vőfélyként tevékenykedem - tudom meg Gulyás Miklóstól.
Ágoston Gellért is kellemes emlékeket őriz az ustorkai időkből. 1973 óta Kispiacon él, mezőgazdasággal foglalkozik, de mellékágon muzsikálgatni is szokott.
- A Gyöngyhalász nevű együttesben harmonikázom és orgonázom, bálokban, lakodalmakban lépünk fel. Egy kislányom és két unokám van, az egyik hat- a másik pedig négyéves. Ustorkán mindenki nagyon szerette és becsülte egymást, mindenkit szomszédnak tartottunk, még a tizedik ház lakóit, pedig két-három kilométer távolságra voltak tőlünk. Nagyon jó, hogy ez a találkozó létrejött, remélem, hogy a jövőben hagyománnyá válik - nyilatkozta Ágoston Gellért.
Az Ustorkáról elszármazott emberek jókedvét, egymás iránti határtalan szeretetét látva nyugodtan kijelenthetjük, hogy egy ilyen rendezvényre szükség van a jövőben is. A szervezők lelkesedésében, önfeláldozásában bízva biztosak lehetünk abban, hogy az ustorkaiak találkozója hagyománnyá válik.