home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Ünnepelt Oromhegyes
Tóth Tibor
2013.05.15.
LXVIII. évf. 20. szám
Ünnepelt Oromhegyes

Szombaton ünnepelt Oromhegyes: a falunappal egyidejűleg tartották meg az V. Pásztornapok elnevezésű rendezvényt is, melyen megjelent Kovács Dezső és Kisspál István vezetésével két magyarországi testvértelepülés: Zalaszentgyörgy és Kisszállás küldöttsége is.

A műsor sportvetélkedőkkel kezdődött: három oromhegyesi és egy zalaszentgyörgyi kispályás futballcsapat a faluház melletti füves pályán, a női kézilabdázók pedig az általános iskola udvarán mérkőztek meg egymással. Az előbbiben két győzelemmel és egy döntetlennel a helybeli Barátok csapata vitte el a pálmát, női kézilabdában pedig egy mérkőzésre került sor, melyen az oromhegyesi csapat visszavágott a kisszállásiaknak a Magyarországon elszenvedett vereségért, és 9 : 7 arányban diadalmaskodott. A faluház mögötti parkban öt csapat (három helybeli, egy kisszállási, egy újvidéki) részvételével birkapaprikás-főző verseny kezdődött. Igaz, hogy az idén a megszokottnál kevesebben neveztek be rá, de az ételek ezúttal is fenségesre sikerültek. A háromtagú bírálóbizottságnak nem volt könnyű dolga, végül hosszas tanakodás után az első helyet a kisszállási Papp Andrásnak, a másodikat az oromhegyesi Sátai Lászlónak, a harmadikat pedig a szintén helybeli Lékó Károlynak ítélte oda. Megválasztották a legszebb virágos udvart, a legszebb virágoskertet és konyhakertet is, melynek győztesei Túri Karolina, Szabados Mónika és Kalapáti Tímea lettek. Az esti művelődési műsort a szabadtéri színpadon szerették volna megtartani, ám az időjárás közbeszólt, így a zsúfolásig megtelt faluházban mutatkozhattak be az óvodások, a Kis Ferenc Általános Iskola tanulói, a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület és a nemrég megalakult Bohémia színjátszó csoport tagjai. A megjelentekhez elsőként Nyilas Mihály, Magyarkanizsa község polgármestere szólt, és beszédében kiemelte, hogy Oromhegyes az összetartás ékes példája.
— A helyi járulékból, a községi költségvetésből, valamint a pályázatok útján nyert pénz révén lehetővé válik, hogy ebben a válságos időben is folytatódjon a falu fejlődése, és a szükséges beruházásokat elvégezzék — mondta egyebek között Nyilas.
Balla Lajos, az oromhegyesi helyi közösség elnöke a falu legfőbb céljáról, a gyerekek és a fiatalok szebb jövőjének a megteremtéséről beszélt.
— Aki erre nem képes, az ne vállaljon feladatot, inkább adja át e lehetőséget azoknak, akik hajlandóak tenni valamit a faluért, gyermekeinkért. Mindannyian együtt cselekedjünk azért, hogy szebb, jobb, élhetőbb legyen a mi településünk — jelentette ki többek között Balla.
A hagyományok szerint minden évben megajándékozzák a két falunap között született gyermekeket. Az elmúlt egy évben tizenhárom csöppség (Horváth Viktória, Erdélyi Tibor, Trninić Nikola, Mácsai Jázmin, Döme Lili, Fehér Natália és Norbert, Horváth Alexandra, Szécsényi Ádám, Gere Csilla, Szalma Ármin, Bagi Emese, Bajusz Anna) jött a világra, szüleiknek Balla Lajostól és dr. Gazdag Veronika doktornő adta át a jutalmat. Ajándékban részesítették a falu legidősebb polgárait is: a férfiak közül a 90 éves Dávid Pált, a nők közül pedig a 99 éves Újhelyi Ilonát tüntették ki ezzel a címmel, és rajtuk kívül megjutalmazták még az immár hatvan éve házas Kávai Edét és Kávai (Erdélyi) Máriát, valamint a faluban 25 éve szolgálatot teljesítő ft. Dobó Tibor plébánost is.
Vasárnap délelőtt falunapi szentmisét tartottak a templomban, a temetőben pedig megemlékeztek a két falunap között elhunyt huszonnégy helybeli polgárról.
A településen több beruházás van folyamatban. Hamarosan elkészül egy új járdának és a három legkisebb utcának az aszfaltozási terve, azonkívül a tanyavilág vízellátásához is hozzáfognak, a nyár folyamán pedig a halottasházon kicserélik a tetőt, és elvégzik az épület hőszigetelését is.
 

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..