Amíg manapság a Twitteren, Tumblrön és Instagramon lógva folyamatosan nyomon követhetjük, hogy a kedvenc együtteseink éppen a világ mely pontján turnéznak, mit viselnek mindeközben, és mivel pusztítják (vagy táplálják) magukat két koncert között a turnébuszban, addig a ’70-es évek fiataljainak jóval türelmesebbnek kellett lenniük. Éppen emiatt nem is csoda, hogy azonnali lelkesedéssel fogadták azokat az úgynevezett alternatív zine-eket, amelyek az underground szférába tartozó kedvenceikről tudósítottak.

A zine mint műfaj fő különbsége a magazinhoz képest, hogy egy alternatívát kínál a tradicionális forma mellett, és általában egy réteget szólít meg. A ’70-es évek underground, különösképp brit zenei szcénája mindmáig meghatározó jelentőségű. Annak idején ezek a zine-ek összefogták mindazt, ami a korabeli, főként punk fiatalok életstílusához hozzátartozott. Utat mutattak nekik a zenei és az öltözködésre vonatkozó ízlés szempontjából is. Manapság pedig valódi kordokumentumok ezek a magazinok. Számos divattervező, művész merít belőlük ihletet.

Az alábbiakban néhány ilyen meghatározó kezdeményezést ajánlunk. És a legjobb hír, hogy közülük valamennyit, ha nem is olyan könnyen, de némi elszántsággal ma is kézhez kaphatunk.

Sniffin’ Glue

A Sniffin’ Glue volt az első havonta megjelenő punk zine, melyet Mark Perry alapított 1976 júliusában. Az elnevezést egy Ramones-dal, a Now I Wanna Sniff Some Glue inspirálta. A mainstream média figyelmét a punk kezdetben elkerülte. A Sniffin’ Glue elsőként osztott meg információkat, fotókat a szcéna tagjairól, valamint legfontosabb képviselőiről. A lap egyre népszerűbb lett, és mivel attól tartottak, hogy a szubkultúrát reprezentáló zine ily módon bekerülhet a mainstream zenei vagy kulturális sajtóba, egy év után beszűntették. Noha rövid életű volt, kulcsfontosságú és korszakalkotó megmozdulásnak tekinthetjük. Do-it-yourself stílusával, nem éppen cizellált nyelvezetével, a trágár kifejezésekkel és a megszokottól eltérő írásmódjával a későbbi punk zine-ek alapelveit fektette le. Online egyelőre sajnos nem publikálták, az archivált példányok pedig Londonban érhetőek el fizikai valójukban. Viszont Mark Perrynek hála könnyebben is hozzájuthatunk a Sniffin’ Glue anyagához. 2000-ben ugyanis Sniffin' Glue: The Essential Punk Accessory címen jelentette meg könyvét, mely az összes kiadott lapszámot és néhány újabb írást is tartalmaz.

Star

Nagy botrányt idézett elő, így hamar be is tiltották a terjesztését az 1973-ban Los Angelesben alapított Star magazinnak. Célközönsége a tizenéves lányok ama csoportja volt, amely elvakultan rajongott az aktuálisan népszerű zenészekért. Mivel az évtized legikonikusabb groupie-jainak életét mutatta be — ezzel egyfajta példát is állítva a fiatal lányok elé —, a szülők és a tanárok nem tartották túl hasznos olvasmánynak. A hollywoodi Sunset Strip bárjainak úgynevezett baby groupies csoportjáról, valamint a lányok életéről írtak és közöltek fotókat, az idoljaik magánéletére fokozottan kíváncsi rajongóknak pedig különlegességekkel is kedveztek. Ilyenek például a Mick Jaggerről közzétett fiatalkori fotók vagy az olyan kitalált történetekről szóló képregények, amelyekben egy rajongó valamilyen módon kapcsolatba kerül rajongásának elérhetetlen tárgyával. A bűnösnek ítélt magazint végül öt szám után meg is szüntették, az archivált anyaga viszont online is átlapozható.

Slash

A Slash magazint Los Angelesben alapították, viszont főként a brit punk-rock szcénára fókuszált. A legtöbb zine-nel ellentétben csakis zenével foglalkozott. Szerzői közvetlen, baráti hangvételben számoltak be a koncertélményeikről, illetve az albumkritikákat is ugyanilyen stílusban fogalmazták meg. Megosztó attitűdjükkel és szubjektív véleménynyilvánításukkal egészen újszerű kapcsolatot tartottak fenn az olvasóikkal. A magazin megjelenésében is egyedi módon alkalmazta a do-it-yourself esztétikáját. A készítői csak fekete, fehér és piros színt használtak, továbbá a legkreatívabb módokon montázsolták össze a koncertfelvételeket, valamint az együttesekről készült fotósorozatokat. Magatartásukkal az volt a nem titkolt céljuk, hogy szembemenjenek a professzionális popsztárok és a diszkózene kultúrájával. A megjelent lapok digitalizált archívuma le is tölthető az internetről.

No

A No magazint is Los Angelesben indították el, viszont ezt leszámítva nem sok hasonlóságot mutat más korabeli, alternatív lapokkal. Zenei témákban találhatunk átfedéseket például a Slash anyagával, de a No mégis jóval művészibb és provokatívabb. Pikírt és kompromittáló fotók, valamint szinte tudományos megközelítésű cikkek és a mára már legendássá vált zenészinterjúk teljes harmóniában váltakoznak. Ez a szemléletmód pedig igazán különlegessé, sőt, egyúttal kordokumentummá is teszi a magazint. Az 1978 és 1985 között megjelent 14 szám már online is lapozgatható.

Shocking Pink

A Shocking Pink elsősorban nem a zenei témákra fókuszált. Egyike volt az első brit, feminista hangvételű és fiatalok által működtetett zine-eknek. 1979-től 1992-ig létezett, közönségeként pedig a fiatal lányokat célozta meg. Arra biztatta őket, hogy valósítsák meg az elképzeléseiket — akár művészeti, alkotói téren is —, ehhez pedig információkat és tanácsokat is adott nekik. Olyan témák is előkerültek, amelyekről addig nem nagyon lehetett olvasni (például: homofóbia, nemi erőszak, rasszizmus, abortusz, genderkérdések, női jogok). Vizuális megjelenésében jellemző volt a do-it-yourself stílus alkalmazása, a képregényes, kollázsolt-montázsolt képek és a kézzel írott jegyzetek, megjegyzések. A szerzők lánycsapatokkal és női zenészekkel készítettek interjúkat, LGBT-könyvekről és női találkozókról, gyülekezetekről tájékoztatták a fiatal olvasókat. Ezzel pedig több későbbi feminista zine és mozgalom kialakulását is támogatták. A megjelent 16 szám online is elérhető.

(Forrás és képek: Dazeddigital.com, Star1973.com, Pinterest.com, Dangerousminds.net, Circulationzero.com, Grassrootsfeminism.net)