Szerényen, kevés szóval élte le becsületes életét az áldozatkész, nagyon lelkes, nagyon munkabíró, hangyaszorgalmú levéltáros, aki számtalan publikációban tette közzé értékesebbnél értékesebb kutatásai eredményeit - Munkásságát Szabadka város 1997-ben Pro Urbe Díjjal jutalmazta, publikációiért pedig 2000-ben Bodrogvári Ferenc-díjjal tüntették ki - Salamoni bölcselettel dolgozott, és olyan szenvedélyesen kutatta múltunkat, mintha folyton attól rettegett volna, hogy hamarosan elapad az ifjonti szomja - Életének utolsó percéig azon munkálkodott, hogy feltárjon valamit a tegnapból - Ulmer Gáspár hozta el Bécsből annak az 1391-ben kelt oklevélnek a másolatát, melyben először történik említés Szabadkáról, valamint azt az első térképet, amely a középkori török kori várat ábrázolja - Gazdag hagyatéka több figyelmet, gondoskodást érdemelne, s ha valóban értékeli munkásságát az utókor, akkor képes lesz felnőni hozzá...
Egy karizmatikus művész egyszer azt nyilatkozta: ,,Amikor elvállalok egy szerepet, sohase azt nézem, népszerű témáról szól-e a forgatókönyv, sikerrel kecsegtet-e majd a film vagy hogy mennyit fizetnek, hanem csak azt, mekkora kihívást jelent számomra a feladat, mit tudok csinálni a szerepemből, mit tudok kihozni magamból. Nálam mindig is ez volt a fő szempont, és én erre igenis büszke vagyok.' Ezt mondhatta anno, még a múlt században Ulmer Gáspár, s aztán ápolt szellemmel, tiszta aggyal, de csöndben munkához látott, mintha mindig tavaszünnep előtt tisztelegne kutatásaival, soraival, egész lényével azon fáradozott, hogy nagyon hasznos polgárává váljon ennek a rozsdás kalitkába zárt világunknak. Tudta: a tehetség olyasmit sejt meg, ami még nem létezik. És világra segíti. Ekképp társává válik a Teremtőnek. Tudom, Ulmer Gáspár most szerényen elhárítaná magától ezeket a szavakat, talán inkább azt mondaná halkan: ,,Inkább hordd a régi kabátot, de vedd meg az új könyvet, vagy tegyél valami hasznosat, merülj el a levéltári munkában, szavak helyett beszéljen a tett, a tetted.' De hát olyan ember előtt tisztelgek kusza-fura betűkkel, gondolatokkal, aki előttünk járt, s nem tudtuk követni, még kevésbé vezetni. Most megpróbálunk mellette haladni, megkésve letörni neki egy darabkát a gőzölgő kenyérből...
Ulmer Gáspár... Kiemelkedő munkásságát Szabadka város Pro Urbe Díjjal jutalmazta 1997-ben, öt évvel a halála előtt. A Bodrogvári Ferenc-díjat értékes publikációiért érdemelte ki 2000-ben, 81 éves korában, amikor még mindig szenvedélyesen dolgozott, be-betért egykori munkahelyére, és elmondta, hogy foglalkoztatja Csantavér, Bajmok és az egykori Sándor község múltja is. Büszkén újságolta azt is, hogy a szabadkai Történelmi Levéltárnak a városi levéltárak között nincs vetélytársa az országban. Óriási az állománya. Ezt mondta: ,,- 1977-ben a bécsi Hadügyi Levéltár kéziratos térképtárában búvárkodtam. Meglepetésemre és legnagyobb örömömre megleltem a szabadkai vár 1697-ből való tervrajzát, amiről korábban sokat hallottunk és olvastunk. A számtalan beszerzett dokumentum között ez a legjelentősebb.'
Ulmer Gáspárnak számtalan publikációja jelent meg. Maradandó értékűek a Bajsáról és Sándor községről, valamint a Scultéty Ferenc kormánybiztosról (1819-1823) szóló könyvei. å hozta el Bécsből annak az 1391-es oklevélnek a másolatát, amelyben először említik Szabadka nevét. Továbbá írt Szabadka kisiparának a XVII. és a XVIII. Századi fejlődéséről, de - mivel nyitott szemmel járt a világban - megemlékezett a város nincstelenjeiről is.
Ulmer Gáspár az Úrral akart szolgaként eszmét cserélni. Nem akart levéltáros lenni. årszálláson (Stanišićon) született 1915. április 13-án egy német lakosságú, egykoron hangulatos faluban, nem messze Zombortól. Édesapja földnélküli szabómester volt. Az elemit szülőfalujában járta ki, a gimnázium első osztályát Zomborban, majd Travnikban, a jezsuitáknál folytatta a tanulmányait. Ezután beiratkozott - miután leérettségizett - a teológiai fakultásra, ám pappá mégsem szenteltette magát. Munkába kellett állnia, mert bizony abban az időben sem kényeztette túlságosan az élet a szegény sorsú embereket. Dolgozott årszálláson, a malomban, a villanytelepen, megfordult Szabadkán a szérumgyár laboratóriumában, a Vojvodina konzervgyárban, majd a Pionir cukorka- és csokoládégyárban. 1954-ben a levéltárban helyezkedett el. Közben beiratkozott a szabadkai jogi fakultásra, feleségül vette Törjék Rozáliát, Marosvásárhelyen kétéves közigazgatási tanfolyamon vett részt, majd diplomát szerzett. 1959-ben özvegyen maradt. Megélhetési nehézségei támadtak. Ezért német és latin nyelvórákat adott, 1962-ben újra megházasodott, 1975-ben főlevéltárosi minősítést nyert.
Egy élet - mégpedig milyen tartalmas élet! Eszményképének Iványi Istvánt tartotta, akinek monográfiáját - Ulmer Gáspár szerint - nehéz lesz túlszárnyalni. Szegény családban született, Goethe és Schiller szelleme kísérte végig az életen, szegény ember maradt, de boldoggá tudta tenni maga körül az embereket, a feleségét, gyermekeit és az unokáit. A város, a tartomány adósa maradt mindmáig. Hogy is mondtuk elöljáróban? Ulmer Gáspár sem kérdezte soha, hogy munkájáért mennyit fizetnek... s ha a világ sötét volt és hideg, a levéltáros úgy szólt a munkáról, mint ahogyan Rómeó szólt Júliához, Trisztán Izoldához, Csongor Tündéhez. Számára a munka maga volt a misztérium. Most rendjén volna összebékíteni életművét a jelennel, lajstromba venni kiadatlan munkáit, és megjelentetni. Ezzel tartozunk Ulmer Gáspárnak, és tartozunk neki mély főhajtással is, mert a tanítónk volt. Sokat tanulhattunk tőle: erkölcsi elveket, ismereteket és munkaszeretetet...