A bánáti Versecen, avagy a már feledésbe merült eredeti magyar nevén: Érdsomlyón, a középiskolások diákotthonában tizennyolc újságíró vert tábort. A vajdaságiak csapatát brassói, csíkszeredai, marosvásárhelyi és temesvári kollégák erősítették. A jelenlévők három napot szántak rá, hogy feltérképezzék maguknak ezt a csodálatos környezetet, a Déli-Kárpátok legnyugatibb nyúlványánál, a Verseci-hegység lábánál fekvő hangulatos várost és a környező falvakat. Ismerkedtek, beszélgettek, barátkoztak az ott élő magyarokkal, akikről — valljuk be — viszonylag kevés információ jelenik meg a vajdasági magyar sajtóban.

Hogyan lehet magyarnak maradni egy olyan környezetben, ahol már hosszú ideje nincs anyanyelvű oktatás? Miként élnek a fiatalok (de az idősebbek is) egy olyan, alig kétszáz lakosú, színmagyar faluban, ahol több mint egy éve bolt sincs? Mennyire érzik ezek az emberek, hogy a tömbben élők megfeledkeztek róluk? Ilyen témák merültek fel Versecen, Nagyszereden, Temeskutason, Udvarszálláson, Fejértelepen, miközben a szomszédos országból érkezett újságírók arra is kíváncsiak voltak, hogyan küzdenek meg a kisebbségi léttel a vajdasági románok. A csoport tagjai megnézték a Szent Gellért római katolikus templomot, jártak a nemrégiben felújított Zsigmond-toronynál, és a nagy hőségben jólesett egy kis fürdőzés Fehértemplomon, a Városi-tóban, melynek szép, kiépített strandja van. Ha még azt is hozzátesszük, hogy az újságírók igazi falusi mulatságban, bálban is jártak, akkor valóban elhihetjük, hogy számukra egyáltalán nem volt eseménytelen ez a néhány nap. Erről majd minden bizonnyal a következő hetekben megjelenő riportok, rádiós hanganyagok is tanúskodni fognak.

A VMÚE elnöksége reméli, hogy a második riporttábor anyagát is sikerül könyvben megjelentetni — az Erzsébetlakon megtartott első eseményről Szigetlét címmel látott napvilágot egy kiadvány —, habár erre a célra még nem sikerült előteremteni az anyagiakat. A verseci tartózkodás költségeit a tartományi tájékoztatási titkárság nyertes pályázata fedezi.

Erős Mihály verseci esperes úr szerint a szórványban mindenért százszorosan kell megküzdeni, de az ottani magyarok mégis jókedvű, tisztességes és becsületes emberek, akik képesek mindig emelt fővel járni. Az újságíróktól így búcsúzott el:

— Jöjjenek el máskor is hozzánk, bizonyosodjanak meg róla, hogy itt is olyan emberek élnek, akik ragaszkodnak a szülőföldjükhöz, a nyelvükhöz és a hitükhöz. 

Farkas Ráduly Sándor felvételei