Újévi SMS

Újévi SMS

Sokan vagyunk, akik elmondhatjuk: egykor sok-sok pazar újévvárásban volt részünk. Olyan remek ünneplésekben, hogy ha most választanunk kellene, nem is tudnánk megmondani, melyik volt a legjobb szilveszterezésünk.

Valamelyik budapesti vagy szegedi (Mátyás pince, Citadella, Régi Országháza, Alabárdos...), netán az egri vagy a bajai? Vagy inkább a síeléssel egybekötött óévbúcsúztató Ausztriában, Lengyelországban, esetleg itthon, a Kopaonikon, Bleden vagy a csodás Jahorinán?

Abban az országban, amelynek Jugoszlávia volt a neve, december végén fél Belgrád, Újvidék és Szabadka felkerekedett, hogy családostul, baráti társasággal együtt egy nagyon szép helyen jót mulasson, hogy gondtalan bolondozással búcsúzzon a régi esztendőtől, és felszabadultan, a szép remények hátszelével suhanjon a fehér havon, szánkózzon és hógolyózzon az új év első napjaiban. Nem kellett a felső tízezerhez tartozni ahhoz, hogy valaki ezt megtehesse — a többségünk megtehette. Aztán ránk szakadt az ég. Jöttek a sötét, borzalmas kilencvenes évek. A hiperinfláció, a háborúk. A napi sorban állások a betevő falatért és az esténkénti rettegések: jönnek majd és dörömbölnek, a fiainkat keresik, hogy a harctérre vigyék. Azokban az években, december utolsó napjaiban, az áramkorlátozások és a nincstelenség miatt szívszorító ünnepeken csak arra tudtunk gondolni, hogy a régi életünk bizonyára csak mese lehetett: ,,Olyan szép volt, hogy talán igaz sem volt.’’ Mégsem azt sirattuk, hanem a gyerekünk, a gyerekeink élete, jelene és bizonytalan jövője miatt emésztett bennünket az aggodalom, a keserűség. Ezért ha valaki megkérdezi tőlem, melyik volt a legemlékezetesebb szilveszterem, akkor azt mondom: 1999 utolsó percei Budapesten. Sokan voltunk ott a Vajdaságból, alkalmi családegyesítő sétán bejárni az ünnepi díszbe öltözött város utcáit és megcsodálni a 2000. évet köszöntő tűzijátékot a Hősök terén. Várakozásaink, reményeink magasabbra szálltak, mint a tűzijáték legszínesebb csillagai. Reméltük, hogy a NATO-bombázások éve után végre valami változik, valami jobb következik, mert ,,alább, mélyebbre már nem lehet süllyedni’’. S hogy végre hazajöhetnek (Szabadkára, Adára, Kanizsára, Zentára...) a katonaszökevényként üldözött fiaink.

Én nem hiszek a csodákban. De akkor, ott, ötvenévesen vártam a csodát. És a 2000. év ezt megadta nekünk: elsodorta a diktátort, Miloševićet, pontot tett a háborús őrületre. Nyilván a csoda folytatódását vártam, mert 2001 és 2002 első perceit is Szabadka főterén vártuk, közösségben szilvesztereztünk. De a 2003. év köszöntésére már nem mentünk ki a térre — túl hangosak lettek, túl közel robbantak a petárdák. Mígnem 2003 március elején Belgrádban egy valóságos fegyver is eldördült: megölték Szerbia első nem kommunista miniszterelnökét, Zoran Đinđićet. Megakadályozták abban, hogy lebontsa a diktátor hatalmi építményét és végrehajtsa a reformokat. Tíz drága év múlt el azóta. Egy évtized múlt el a reformok halogatásában, pedig biztosan túl lehetnénk már a nehezén. Így még mindig fájdalmasan igaz a kilencvenes évek szlogenje: 2013 utolsó perceit írjuk ,,s én még mindig Szerbiában élek!’’ Ráadásul egy olyan Szerbiában, amelyben Milošević és Šešelj vajda politikai utódjainak a kezében van minden hatalom. Ha 2000 októberében ezt jósolta volna meg valaki, el se hisszük. Most ők, az utódok saját történelmi győzelmükként ünneplik a szánalmasan hosszú huzavonák árán elért sikert — január 21-ével Szerbia megkezdheti az unióhoz való csatlakozási tárgyalásokat—, és ők azok, akik nekilátnak a reformoknak.

Hogy milyen lesz 2014? Nyilván nehezebb, mint 2013 volt. És nagyon valószínű, hogy az év eleje már megint a ,,kenyeret és cirkuszt’’ jegyében zajlik majd. A haladók vezére, Aleksandar Vučić, így, a népszerűsége csúcsán aligha hagyja ki a lehetőséget, hogy rendkívüli választások révén megszilárdítsa a hatalmát — még mielőtt a reformok elkezdenének fájni. Szóval, ha az újévi SMS-ek közül kellene választani, akkor nyilván ez lenne a legmegfelelőbb: ,,Újév hajnalán megmondom én néked,/ nem lesz túl boldog az új éved./ Jönnek szépen sorban a bajok, s a gondok,/ de bízzunk benne, Te ügyes vagy, és majd megoldod!’’

Mit mondjak? Nekünk, idősebbeknek megvan a vigaszunk: a kilencvenes években volt már rosszabb is. De mit mondjunk a fiataloknak? Miben reménykedhetnek, reménykedjenek? Azon kívül, hogy önmagukban meg az őket, a tanulmányaikat emberfeletti erővel segítő családjukban. S ha már a tanulmányokat említettem: a vajdasági magyar közösség ösztöndíjprogramjában. És ez nem kevés. SMS-nyelven szólva ezért azt üzenem: ,,Megcélozni a legszebb álmot,/ kinevetni a világot, / gyűjteni a barátságot,/ mindig szeretni és remélni,/ így érdemes a Földön élni! B. ú. é. k!’’

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Kaleidoszkóp rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Újévi SMS
Kaleidoszkóp
  • Káich Katalin
  • 2018.05.10.
  • LXXIII. évfolyam 18. szám
Újévi SMS
Kaleidoszkóp
  • Káich Katalin
  • 2018.03.28.
  • LXXIII. évfolyam 12. szám
Facebook

Támogatóink