home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Újdonságok az Aranykapu játszóházban
Rencsényi Elvira
2012.10.24.
LXVII. évf. 43. szám
Újdonságok az Aranykapu játszóházban

A Népkör Magyar Művelődési Központ keretében működő Aranykapu játszóház már évek óta igyekszik bevezetni a legkisebb gyermekeket a népművészet rejtelmeibe.

A lurkók itt megismerhetik a népszokásokat, ízelítőt kapnak a néptáncból és a népzenéből, a színjátszásból, de a jeles ünnepeinkre is kellőképpen felkészülhetnek a különféle kézműves-foglalkozások révén.
A legkisebbek évente kétszer — karácsonykor és az évadzáró gálaműsor keretében — lépnek közönség elé. Az eddigi heti egy alkalom kevésnek bizonyult a felkészülésekre, ezért a Népkör vezetősége úgy határozott, hogy az Aranykapu játszóház november 1-jétől heti két alkalommal fogadja a kicsiket Brezovszki Tamara, Baranyi Annamária és Nagy Judit foglalkozásvezetők felügyeletével. E foglalkozásokra kiváltható a havi bérlet, vagy alkalmanként is fizethető a belépődíj.
Az Aranykapu játszóházba havonta ellátogatnak a környékbeli általános iskolák alsós tagozatai, hogy a néphagyományórát itt tartsák meg. Ez nagy előrelépés a hagyományaink és népi szokásaink kisgyermekekkel történő megismertetésében.
Hétvégenként születésnapok megünneplésére is lehetőség van az Aranykapu játszóházban, ahol a foglalkozásvezetők irányításával a bulizó kisgyermekek a szórakozáson keresztül ismerkednek a hagyományos gyermekjátékokkal, kizárólag természetes anyagból készült eszközökkel fejleszthetik alkotókészségüket, miközben ünnepelnek. Az utóbbi időben egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik a gyermekbulira csemetéiket elhozó felnőttek kiszolgálására is, ezért az Aranykapu játszóházban — természetesen pluszköltségen — a felnőttek számára is lehetőség adódik a tartalmas időtöltésre, miközben gyermekeik a szülinapi ünnepségen vesznek részt.
Az idén 141 éves Népkör MMK október utolsó hetében rendezi meg a Népkör-hét elnevezésű rendezvénysorozatát. Ebben a néhány napban igazán minden a Népkörről szól. A zárórendezvényre október 26-án kerül sor. A Körgalériában ekkor nyílik meg a Pannónia Fotóklub pályázatára beérkezett, az idei Interetno Fesztiválon készült fényképek kiállítása, majd 19.30 órakor kezdetét veszi a gálaműsor: a budapesti Fonó zenekar koncertje, majd a hajnalig tartó táncház. A rendezvényt az idei Interetno Fesztiválon kiváltott Etnopolis-útlevéllel, valamint a népkörös tagsági kártyával rendelkezők ingyen kísérhetik figyelemmel, a többiek pedig jelképes, 100 dináros áron vásárolhatnak belépőjegyet.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..