Új versenyek Zentán

Új versenyek Zentán

​​​​​​​A hétvégén első alkalommal tartották meg Zentán a Fábri Géza Biológiaverseny és a Máriás Vilmos Kémiaverseny döntőjét, amelyen a természettudományok iránt elkötelezett középiskolások mérték össze felkészültségüket.  

A rendezvény megnyitóünnepségét a zentai Művelődési Házban tartották meg. Az egybegyűlteket Ujházi Éva, a Zentai Gimnázium igazgatónője köszöntötte, aki méltatta a vetélkedő névadóinak, az intézmény két egykori tanárának, Fábri Gézának és Máriás Vilmosnak a munkásságát. A jelenlévőkhöz szólt Czegledi Rudolf, Zenta község polgármestere, valamint az esemény két védnöke, prof. dr. Bálint Béla akadémikus, a belgrádi Szív- és Érrendszeri Betegségek Intézete vérátömlesztő osztályának vezetője és dr. Fábri Miklós, a kamanci Szív- és Érrendszeri Betegségek Intézetének szívsebésze, a Szerbiai Szív- és Érsebészeti Társaság emeritus elnöke. A megnyitón részt vett mgr. Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Jerasz Anikó, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke, az intézmény egykori és jelenlegi tanárai, diákjai, valamint a verseny két névadójának a családtagjai is.

Az alkalmi műsorban fellépett Fábri Géza kobozművész és bemutatkoztak a Zentai Gimnázium tanulói is.  

A családtagok közösen megkoszorúzták Fábri Géza és Máriás Vilmos sírját, a résztvevők és a felkészítő tanárok pedig a Városháza épületének tornyában található Zentai Csata Emlékkilátóban jártak.

Magára a versenyre a BeeHome Közösségi Házban került sor. A döntő résztvevői először egy feladatsort oldottak meg, majd a megmérettetésre készített önálló kutatásukat mutatták be. A versenyek központi témáját a helyi értékek fontosságának hangsúlyozása jegyében a víz, illetve a Tisza képezte. Biológiából A Tisza mint élettér, kémiából pedig A tiszai ciánszennyezés címet adták meg a szervezők.

A rendezvény záróünnepségének kezdetén Perpauer Attila, az MNT Oktatási Bizottságának az elnöke, a községi tanács művelődéssel és oktatással megbízott tagja köszöntötte az egybegyűlteket, majd kihirdették az eredményt.

A Fábri Géza Biológiaversenyen tizennégy két fős csapat versengett. Az I. és II. osztályosok között az első díjat Božić Marko és Popović Nikola (Zentai Gimnázium), a másodikat Farkas Sára és Horváth Ervin (Zentai Gimnázium), a harmadikat Popović Mihajlo, Špirić Olivera (Zentai Gimnázium) szerezte meg. A Szegedi Biológiai Kutatóközpontba nyert látogatást Pozder Máté és Opauszki Péter Pál (Zentai Gimnázium), valamint Farkas Sára és Horváth Ervin. A Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar különdíját Pozder Máté és Opauszki Péter Pál, a zentai önkormányzat ajándékcsomagját Živanov Petar, Zeković Nikola (Zentai Gimnázium), a Szeretlek, Zenta! portál ajándékcsomagját Ćušić Danica és Varga Krisztina (Zentai Gimnázium) érdemelte ki.

A III. és IV. osztályosok között az első helyen Borbelj Lea és Naumov Miljana (Zentai Gimnázium), a másodikon Kálmán Barbara és Tóth Helga (Zentai Gimnázium), a harmadikon Grujičin Aleksandra és Mihajlov Vesna (csókai Vegyészeti–Élelmiszeripari Középiskola) végzett, a zentai önkormányzat ajándékcsomagját Viakter Elizabett és Jaksa Martina (csókai Vegyészeti–Élelmiszeripari Középiskola) kapta.

A Máriás Vilmos Kémiaversenyen összesen huszonkét csapat mérte össze felkészültségét. Az I. és II. osztályosok mezőnyében az első helyre Ágó Gergely és Nagy Daniella (Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium), a másodikra Kulcsár Tamás és Molnár Dávid (Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium), a harmadikra Oláh Bálint és Sinkovics Alex (Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium) került. A Szegedi Biológiai Kutatóközpontba látogathat Klonka Áron és Koós Enikő (Zentai Gimnázium), a zentai önkormányzat ajándékcsomagját Ágó Gergely és Nagy Daniella vitte haza.

A III. és IV. osztályosok között Zabos Péter és Kratok Gyula (Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium) bizonyult a legjobbnak, Horváth István és Hugyik Kornél (Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium) lett a második, Berec Boglárka és Juhász Szabina (Zentai Gimnázium) pedig a harmadik. A Szegedi Biológiai Kutatóközpontot Kovács Dorina és Farkas Réka (Zentai Gimnázium), az Újvidéki Egyetem Technológiai Karát Kovács Dorina és Farkas Réka, illetve Zabos Péter és Kratok Gyula nézheti meg. A zentai önkormányzat ajándékcsomagját Serfőző Ákos és Báló Edina (csókai Vegyészeti–Élelmiszeripari középiskola), valamint Sretenović Milica és Đukić Nataša (Zentai Gimnázium), a Szeretlek, Zenta! ajándékcsomagját Kovács Dorina és Farkas Réka kapta meg.

Az első Fábri Géza Biológiaversenyt és Máriás Vilmos Kémiaversenyt a Magyar Nemzeti Tanács és Zenta község önkormányzata támogatásával szervezték meg.


Fotók forrása: www.szeretlekzenta.rs

Képgaléria

Cikkünk további képei

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Riport rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Új versenyek Zentán
Riport
Új versenyek Zentán
Riport
Facebook

Támogatóink