home 2024. április 16., Csongor napja
Online előfizetés
Új utakon
Talpai Lóránt
2016.11.07.
LXXI. évf. 44. szám
Új utakon

Kétezer kilométer gyorsforgalmi út a cél — Tovább erősödött a Fidesz — 17,6 milliárd eurós segély a klímaváltozás megakadályozása érdekében — Duško Marković lesz Montenegró új miniszterelnöke — Hányatott sors áll a világhír mögött

Kétezer kilométer gyorsforgalmi út a cél

A magyar kormány tervei szerint 2022 végére 2092 kilométer gyorsforgalmi út lesz Magyarországon. Minderről a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára számolt be. Tasó László a felújított, Újfehértó és Nagykálló közötti útszakasz ünnepélyes átadása után elmondta, eddig 1476 kilométer gyorsforgalmi út épült meg, a meglévő hálózatot további 600 kilométer hosszú gyorsforgalmi szakasszal, illetve az M44-eshez hasonló gyorsutakkal, kétszer kétsávos és kétszer egysávos főutak megépítésével szeretnék bővíteni. „Ezzel elérjük Európa átlagát, sőt, 2022 végére meghaladjuk” — fogalmazott az államtitkár. Tasó László közlése szerint jövőre 100 milliárd forint jut az egy számjegyű, valamint az alsóbbrendű utak rekonstrukciójára. Ebben az évben 69 milliárd forintot fordítottak a komplex útfelújítási programra, melynek munkálatai nagyrészt már lezárultak, a szakemberek országosan még tíz helyszínen dolgoznak. A beruházások nagyobb része 2016 november végére befejeződik.

Tovább erősödött a Fidesz

A legújabb magyarországi közvélemény-kutatások adatai azt mutatják, hogy vesztett az erejéből a Jobbik, a kormánypárt viszont tovább erősödött. A Tárki legfrissebb pártpreferencia-kutatásának eredményei szerint a Jobbik szavazótábora lényegében azonos méretű az MSZP táborával a teljes népességen belül. A kormánypártok erősödésével támogatottságuk a 2014 októberében mért szintre emelkedett, miközben a Jobbik gyengülése az elmúlt két év leggyengébb eredménye. A teljes népesség körében a Fidesz—KDNP támogatottsága július és október között 30 százalékról 32 százalékra, a pártválasztók körében 49 százalékról 54 százalékra nőtt. A Jobbik népszerűsége egyszersmind a teljes népességen belül 14 százalékról 10 százalékra, a pártválasztóknál 22 százalékról 17 százalékra csökkent. A szocialista párt tábora lényegileg változatlan. A teljes népességen belül a júliusi 8 százalék után októberben 9 százalékon, a pártválasztók körében pedig 13 százalék után 15 százalékon áll.

17,6 milliárd eurós segély a klímaváltozás megakadályozása érdekében

A klímaváltozás hatásainak megállítása és az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentése érdekében az Európai Unió és tagállamai 17,6 milliárd eurós támogatást nyújtottak fejlődő országoknak 2015-ben — írta közleményében az Európai Unió Tanácsa. A tájékoztatás szerint a nagy összegű támogatás hozzájárult a fejlődő országoknak az éghajlatváltozás mérséklése érdekében kifejtett erőfeszítéseihez és a kapcsolódó intézkedések bevezetéséhez. Mint írták, a hozzájárulás fontos lépés a tavaly decemberben Párizsban elfogadott klímamegállapodás jogilag kötelező erejű végrehajtásához. Az EU elkötelezett amellett, hogy a fejlett gazdaságú országok fokozzák erőfeszítéseiket, és évente 100 milliárd euróval járuljanak hozzá az éghajlatváltozás mérsékléséhez egészen 2025-ig.

Duško Marković lesz Montenegró új miniszterelnöke

Milo Đukanović eddigi kormányfő helyett Duško Markovićot, a Szocialisták Demokratikus Pártjának alelnökét javasolta miniszterelnöknek a párt elnöksége. Đukanović nem indokolta, hogy miért nem szeretne továbbra is miniszterelnök maradni, azt viszont kijelentette, hogy a pártot továbbra is ő vezeti. Az ötvennégy éves Milo Đukanović rövid megszakításokkal huszonkilenc éves kora óta huszonöt évig vezette a 650 000-es lakosú, 2006-ban függetlenné vált országot miniszterelnökként vagy köztársasági elnökként. A Szocialisták Demokratikus Pártja döntésének következtében ez Đukanović harmadik visszavonulása az országos politikától. Az új kormányfőjelölt, Duško Marković ötvennyolc éves, és az előző mandátumban miniszterelnök-helyettes volt, korábban pedig vezette az igazságügyi tárcát, valamint a nemzetbiztonsági ügynökséget, illetve parlamenti képviselő is volt.

Hányatott sors áll a világhír mögött

Sharbat Gula harminc éve vált világhírűvé fiatal afgán lányként, amikor 1984-ben megjelent a National Geographic legendás címlapján. A nő sorsa azonban nem alakult túl fényesen. Nemrég Pakisztánban vették őrizetbe, amiért hamis papírokkal tartózkodott az országban. A határ közelében sok afgán él illegális táborokban, a nő is egy ilyen hely közelében élt, amikor a híres National Geographic-címlapfotó készült róla. Gula három hamis iratot szerzett be: egyet magának és kettőt gyermekeinek, emiatt tartóztatták le, ezért akár tizennégy évet is kaphat. A tizenkét évesen világhírűvé vált lány családjával együtt menekült a szovjet megszállás elől, nem is tudta, hogy arcát mindenhol ismerik a világon.


A nyitókép Szalai Attila karikatúrája


Kattinson az alábbi képre és tekintse meg a szerző adatlapját is!
Talpai Lóránt

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..