home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Új szelek a régi vitorlákban
Martinek Imre
2011.03.30.
LXVI. évf. 13. szám
Új szelek a régi vitorlákban

Mottó: ''A bizonytalanság jó akkor, ha először kérdést, aztán pedig pontos választ eredményez.”
Márványba vésett helyi egyháztörténelemAz első makói, gyomai, szentesi és hódmezővásárhelyi telepesek még 1794-ben megérkeztek Debelyacsára, a későbbi Torontálvásárhelyre, ennek elle...

Mottó: ''A bizonytalanság jó akkor, ha először kérdést, aztán pedig pontos választ eredményez.”
Márványba vésett helyi egyháztörténelem

Az első makói, gyomai, szentesi és hódmezővásárhelyi telepesek még 1794-ben megérkeztek Debelyacsára, a későbbi Torontálvásárhelyre, ennek ellenére mindmáig nem akadt olyan dátum, amelyet valahány itt élő etnikum elfogadhatónak tartana falunapként ünnepelni. Kivéve talán a második világháborút követő időszakot, amikor a felszabadulásra utaló október 4-e volt és maradt évtizedeken át a ''sláger”. Időközben persze a település nemzeti és felekezeti struktúrája olyannyira heterogén lett, hogy felesleges kedélyborzolás nélkül kizárólagos dátumhoz kötött falunapot meghatározni immár végképp lehetetlen.
Rendhagyó eszmecserére gyűltek össze a helyi református egyházközség tanácstermében a torontálvásárhelyi egyházközségek és a művelődési élet, a helyi tekeklub és vadászegyesület, valamint a falu civilszervezeteinek képviselői, hogy a témához fűződő konkrét javaslatokat megvitassák. Az összejövetelt nt. Gyenge Károly tiszteletes úr kezdeményezte. Felvezetőjében röviden megismételte a helyi közösség legutóbbi tanácsülésén felterjesztett elképzeléseit, melyeket a testület szerb ajkú képviselői is elfogadtak. A frissen felvetett május 12-e egy olyan - nemcsak jubileumi márványtáblával, hanem okmányokkal is igazolható - 1799. évi dátum, amikor első ízben tesznek említést a helyi református egyházközségről, illetve a benne szolgálatot teljesítő lelkészről, Tar János tiszteletes úrról. Ezt a dátumot szeretné állandósítani a falu református egyházközsége saját ünnepnapjaként az idei, május 9-e és 15-e között tartandó imahéten. A kezdeményezők javaslata szerint a vendéglelkészek igehirdetésére hangsúlyt helyező lelki felkészülés záróakkordja a református templomban május 15-én tartandó vasárnapi ünnepi istentisztelet, valamint a templom kertjében tartandó koszorúzással egybekötött kopjafaállítás lenne. E szertartás közös ünneplésre gyűjtene egybe minden falubelit nyelvi és felekezeti hovatartozásától függetlenül. A kezdeményezés már csak azért is üdvözlendő, mert tudjuk, hogy egy heterogén település közössége csak akkor képes fejlődni, ha az egymás ellen ágaskodó indulatokat és előítéleteket is le tudja győzni. Ezáltal is befogadóbbá válik egy-egy kérdésben a ''más hullámhosszon” lévők ötletei iránt.
- Egyhetes ünnepségsorozatot szeretnénk összehozni, és senkit sem kívánunk kihagyni belőle - nyilatkozta lapunknak Gyenge tiszteletes úr. - Ezt figyelembe véve közösségünk minden alkotói rétegét, elsősorban a hagyományosan nagy horderejű májusi ''aktivitás”-aink szervezőit szólítottuk fel: próbálják meg ünnepünk tájékán valamelyest összehangolni elképzeléseiket. Megítélésünk szerint ugyanis a majdnem azonos időben zajló értékes rendezvényeknek még véletlenül sem a közösbe való puszta beolvadásról kellene szólniuk, hanem a tudatos együttműködésről és az együttgondolkodásról. Ha az Úr is úgy akarja, akkor pár éven belül ezek a májusi találkozások az idegenbe szakadt atyánkfiainak is egy újabb biztos igazodási (értsd: hazalátogatásra és találkozásra alkalmas! - a szerző megj.) pontjává válhatnak. A másik közösséghez tartozó embertársunkkal vállvetve jobbat és szebbet alkotni - ez az, ami a haladást lehetővé teszi, ez az, ami valóban fontos!
Fényképmelléklet:

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..