home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Új köntösben a színpad, az öltözők és a kísérőhelyiségek
Tóth Tibor
2017.11.16.
LXXII. évf. 46. szám
Új köntösben a színpad, az öltözők és a kísérőhelyiségek

Befejeződtek a kispiaci művelődési otthon épületén végzett felújítási munkálatok.

Ebből az alkalomból sajtótájékoztatót tartottak, melyen Sárkány Dóra, a kispiaci Jókai Mór Művelődési Egyesület elnöke és Nyilas Leonov Anita művelődéssel megbízott polgármesteri tanácsnok számolt be a részletekről.

A Jókai Mór ME legaktívabb szakcsoportja a huszonegy éve működő népdalkör. A néptánccsoportot több alkalommal a hamvaiból kellett feltámasztani, mert a táncosok beolvadnak más csoportokba, és elhagyják az egyesületet. 2016-ban az alapoktól kezdték a munkát, így jelenleg egy óvodásokból és kisiskolásokból álló tánccsoport működik az egyesület keretében. A felsoroltak mellett kézművesműhely és kézimunka-szakosztály is létezik Kispiacon.

Sárkány Dóra, a Jókai Mór ME elnöke elmondta, hogy az elmúlt néhány évben mindig sikerült valamit újítani a művelődési otthonon, lépésről lépésre haladtak a munkálatokkal.

— Minden évben próbáljuk megragadni a pályázati lehetőségeket, így felújítottuk az épület külső és belső részét, valamint felszerelést is vásároltunk. Az idén a Tartományi Nagyberuházási Igazgatóság által kiírt pályázat nem vonatkozott a művelődési egyesületekre, a magyarkanizsai önkormányzat azonban helyettünk pályázott, és a megnyert összeget egyesületünk felújítására fordította. Az idén a belső felújítást végeztük el, olyan termeket újítottunk fel, amelyekre nagy szükségünk van. A színpad már nagyon rossz állapotban volt, már attól féltünk, hogy leszakad a táncosok alatt. A színpadon kívül sikerült felújítani az öltözőket és két kísérőhelyiséget is. Egy faluban nagyon fontos, hogy a kultúrotthon, mely a művelődés székháza, olyan legyen, amilyennek lennie kell, hogy az itt élő emberek és a civil szervezetek is szívesen használják, hogy nyugodt lélekkel lehessen megtartani a rendezvényeket, és ne kelljen attól tartani, hogy leszakad a színpad, vagy valaki alatt összetörik egy szék — mondta Sárkány Dóra.

Az elkövetkezendő eseményeket illetően az egyesület elnöke elmondta, hogy hamarosan kreatív adventi kuckót rendeznek, melyen általában hetven-nyolcvan gyermek vesz részt, ezt követi a karácsonyi műsor, melybe bekapcsolódnak a faluban működő intézmények, az óvoda, az általános iskola, a zeneiskola kihelyezett tagozata és a művelődési egyesület szakcsoportjai is. Aznap tartják meg az egyesület évértékelőjét is, mellyel kapcsolatban Sárkány elmondta, hogy nagyon gazdag évet zártak, amiért köszönettel tartoznak az egyesület tagjain kívül mindazoknak, akik kivették részüket a munkából.

Magyarkanizsa községhez tizenhárom település tartozik, és szinte mindegyik ugyanazokkal a gondokkal küzd. A kultúrotthonok, művelődési házak egykoron a szövetkezeti otthonokban létesültek, melyek egy ideig gazdátlanul álltak, magasak, felfűteni pedig szinte nem is lehet őket. Emellett bizonyos épületekben cserére szorulnak a nyílászárók, máshol pedig a tetőszerkezet rekonstrukciójára van szükség.

— Ezek a költségek nagyon megterhelnék az önkormányzat büdzséjét, ezért szerencsésebb, ha pályázati eszközökből újítunk fel. A kispiaci művelődési otthon esetében is rengeteget segített az az 1 740 000 dinár, amelyet a tartománytól nyertünk, és amelyhez önkormányzatunk gondoskodott önerőről. A kispiaci művelődési egyesület esetében is szükséges a tetőcsere, a mennyezet rekonstrukciója és az épület fűtésének megoldása. Ez a három tétel az előzetes számítások szerint még 17 millió dinárba kerülne. Nagyon fontos, hogy minden településen legalább a részmunkákat el tudjuk végezni, mert elöregedő társadalmunkban a falusi művelődési egyesületeknek ma már a korábbinál sokkal nagyobb közösségépítő szerepük van, hiszen az emberek itt találkoznak, beszélgetnek, illetve hallgatják meg egymást — mondta Nyilas Leonov Anita, a polgármester művelődéssel megbízott tanácsnoka.


Szabó Attila felvételei

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..