Beszélgetés Dulka Andor ürményházi történelemtanárral a szélmalomharcról, a továbbképzésekről és a legutóbbi kitüntetéséről
Az államalapítás ünnepe alkalmából Orbán Viktor magyar miniszterelnök javaslatára Áder János, Magyarország köztársasági elnöke a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetését adományozta több anyaországi és külhoni személyiségnek. A kitüntetettek között volt Dulka Andor, a Vajdasági Magyar Pedagógusok egyesületének aktív tagja, a dél-bánáti szórványban élő magyar nemzeti közösség identitásának megőrzését szolgáló művelődés szervezője és oktató-nevelője, a zichyfalvi Dositej Obradović Általános Iskola ürményházi kihelyezett tagozatának történelemtanára.
Dulka Andor ízig-vérig pedagógus, akinek a nevéhez a bánsági szórványkollégiumokat támogató Bánáti Magyar Iskolaalap újjáélesztése, valamint a szórványmagyarság maradéktalan felkarolása fűződik. Elhivatottságáért eddig az Eötvös- és az Aracs-díjat, valamint a Teleki Pál-érdemrendet vehette át.
Dulka Andor 1952-ben született Beodrán. Az általános iskola négy osztályát szülőfalujában, a felső osztályait a nagybecskereki Messingerben (Sonja Marinković Általános Iskola) fejezte be, majd a nagybecskereki II. Gimnáziumban érettségizett. Az újvidéki Bölcsészettudományi Kar történelem szakán diplomázott. Zentán és Verbászon tanított, majd 1995-ben pedagógus feleségével és négy gyermekével Ürményházára költözött, ahol akkor indult újra a nyolcosztályos általános iskola. A VMDK alapító tagja, 1996 szeptemberéig tanácstag. Azóta politikai feladatot nem vállalt. Szervezője az Apáczai Nyári Akadémia keretében a Kárpát-medencei történelem- és magyartanárok továbbképzésének. A bánáti szórványkollégiumok támogatására újjáélesztette a Bánáti Magyar Iskolaalapot. A szórványmagyarságért való kiállásáért Eötvös-díjban, Aracs-díjban, Teleki Pál Érdeméremben, 2013. augusztus 20-án pedig a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetésében részesült. |
* Művelődésszervezőnek lenni nem „leányálom”, kiváltképp egy olyan közegben, amelyben sokkal könnyebb lenne feladni azt a bizonyos szélmalomharcot, mint minden áldott nap újrakezdeni. Ön mégis küzd, már több évtizede. Miért?
— Azért, mert ezt a hivatást választottam. És nem érzem szélmalomharcnak, amit teszek. Természetesen vannak olyan nekifutások is, amelyek nem válnak sikertörténetté — de ezt sem kell kudarcként fölfogni. Mi lenne, ha az ember egy gyengébb búzatermés után soha többé nem vetne búzát? Amit egy-egy szervezet vagy közösség keretében teszünk, nemcsak mentés, hanem építkezés is. Például a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete, amelynek elnökségi tagja vagyok, az idén ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját. Az idősebbek még emlékeznek a „háborúba ájult” országra, amelyben világrekordot döntött az infláció, üresek voltak a boltok, a töltőállomásokon nem lehetett üzemanyagot venni… Azóta néhány ember létrehozott egy jól működő, szerteágazó tevékenységet folytató szervezetet, amely két egyetemistakollégiumot is felépített és működtet Újvidéken. Ugyanezt elmondhatnám akár a Szórvány Alapítványról, a Boldogasszony Nővérek leánykollégiumáról, a muzslyai Emmausz fiúkollégiumról is. Miért volna szélmalomharc a munkánk? Erős hittel megáldott csapat vagyunk, és soha, semmilyen körülmények között se szabad semmit feladni. Öregeinknek volt egy mondásuk: „Ami volt, azt tudjuk, ami lesz, azt nem!” Sohasem tudhatjuk, hogy mikor következik be egy számunkra most még ismeretlen fordulat.
* A VMPE keretében már tizedik alkalommal szervezik meg a továbbképzést, amely a Történelem és magyarság címet viseli. Nagy kihívás lehet évi rendszerességgel megszervezni egy olyan továbbképzést, amelynek még Kárpát-medencei viszonylatban is súlya van...
— A Történelem és magyarság elnevezésű továbbképzés megszervezése során az igazi kihívás tulajdonképpen az első rendezvény megtartása volt. Úgy kellett megszerveznem a munkát, hogy még telefonom sem volt. Azóta már sokat változott a világ. Van néhány általam megfogalmazott követelmény, amelynek igyekszem érvényt szerezni. Az előadók szakmai habitusa, felkészültsége fontos szempont. A témák újszerűsége, tudományos megközelítése, magyarázata úgyszintén. Fontosnak tartom azoknak a témáknak a programba iktatását, amelyekről korábban nem hallhattunk, mert nem foglalkoztak, nem foglalkozhattak velük. Vonatkozik ez a kiemelkedő történelmi és irodalmi személyiségekre is. Minden évben beszélünk a délvidéki ’44/45-ös magyarirtásról. Mivel szaporodik az irodalma ennek a témának, egyre többen — de sajnos még nem elegen — kezdenek hozzá a tények feltárásához. Szinte minden évre jut néhány olyan kiadvány, amelyeknek a segítségével fel tudjuk mérni, meddig jutottunk el e téren. Az Apáczai Nyári Akadémia keretében folyó, immár akkreditált továbbképzés programja megtalálható az egyesületünk honlapján. Így mindenki eldöntheti, hogy érdemesnek tartja-e meghallgatni az előadásokat, vállalni a néhány napos továbbképzést. Hála Istennek, túl vagyunk már azokon az időkön, amikor megmondták nekünk, hogy mit kell szeretnünk.
* Honores mutant mores (A rang megváltoztatja az erkölcsöt) — tartották a régi latinok. Az Ön esetében ez a kitüntetés milyen hatást gyakorol majd a további ténykedésére?
— Arra az emberre szokás ezt mondani, aki rangban fölemelkedett, s korábbi sorstársait nem akarja megismerni. Én rangban is maradtam a régi, ugyanazt és ugyanúgy csinálom ezután is, mint eddig. Nem tehetek másképp. Nincs új fejezet a munkámban. Csak folytatás van. Az pedig idő, erő, egészség és ötlet függvénye. Meghatározó tényező az embert körülvevő környezet, a család, a munkatársak. Számomra a már meglevő aktivitások megfelelő szinten való működtetése, művelése is nagy eredmény. Ha azonban valaki egy jó ötletet vet föl a csapatból, vagy magam botlok bele a lehetőségbe, nem fogok kitérni előle. Nem csak tőlem függ tehát a folytatás.