home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Új elnökök az MNT szakbizottságainak élén
Kartali Róbert
2019.02.22.
LXXIV. évf. 8. szám
Új elnökök az MNT szakbizottságainak élén

Kinevezték a Magyar Nemzeti Tanács oktatási-, kulturális-, tájékoztatási- és nyelvhasználati bizottságainak elnökeit és tagjait, továbbá elfogadták a tanács tavalyi évre vonatkozó pénzügyi beszámolóját és zárszámadását az MNT pénteken megtartott 4. rendes ülésén.

Az ülésen szavazattöbbséggel fogadták el a tanács 2018. évi pénzügyi beszámolóját, valamint zárszámadását. Az MNT az elmúlt 4 évben bebizonyította, hogy a rendszerszintű gondolkodással, a párhuzamosságok kiszűrésével egységes, egymást követő stratégiai lépésekkel képes segíteni és erősíteni a vajdasági magyarság szülőföldön való boldogulását — emelte ki Hanjal Jenő, az MNT elnöke.


Szalai Attila felvételei

— Az elmúlt időszakban a megfogalmazott tervek valósággá váltak, a vajdasági magyar nemzeti közösség a változó éra kihívásainak ugyanis nem követője, hanem felkészült, elszánt szereplője volt. Rendszerszintű oktatási fejlesztésekkel felújítottunk, korszerűsítettünk, felszereltünk, berendeztünk magyar óvodát, általános és középiskolát, tangazdaságot és tankonyhát, képzőközpontot. Folytattuk a vajdasági felsőoktatás anyanyelvűsítését, ingyenes tanszercsomagokkal, osztálykirándulások szervezésével, felkészítő és szakképzésekkel, ösztöndíjakkal, kollégiumi ellátással támogattunk szülőt, diákot és pedagógust. Templomot, zsinagógát, művelődési és közösségi házat, könyvtárat és kamaratermet újítottunk fel, ellopott Kossuth-szobor helyére újat állítottunk, magyar könyveket, számítógépeket vásároltunk könyvtárak és múzeumok részére.

Jerasz Anikó, a tanács végrehajtó bizottságának elnöke a pénzügyi beszámoló kapcsán kiemelte, hogy a tanács bevételi oldala 51 százalékban valósult meg a tervezetthez képest.

— Ez a betervezett, de nem megérkezett magyarországi támogatások miatt alakult így. A szabadkai Szent Teréz Székesegyház felújítási költségei, az aracsi pusztatemplom komplex védelme és konzerválása, a zsablyai Havas Boldogasszony római katolikus templom felújítása, az MNT a vajdasági magyar kulturális intézmények fejlesztését és hálózatba szervezését elősegítő programja, a vajdasági magyar közoktatási hálózat fejlesztése, a zentai és a szabadkai közkórház fejlesztése, és a tordai civil közösségi otthon kialakítása. Ugyanakkor a kiadási oldal a transzfertámogatások kivételével a tervezett nagyságban teljesül. A megvalósulás kiadási oldala 505 millió dinár, a bevételi oldaltól a kiadási 308 millió dinárral kevesebb, amely a programok nem naptári évhez köthető megvalósulásából adódó különbség — mondta Jerasz Anikó.

Az MNT Oktatási Bizottságának elnökévé Baráth Gábor Gergely történelem szakos tanárt, a szabadkai Ivan Sarić Műszaki Iskola tanárát választották. A Kulturális Bizottság elnöke Sárközi István okleveles jogász, Kishegyes község Képviselő-testületének titkára lett, 2016 óta a Feketics Művelődési Egyesület elnöke. A Tájékoztatási Bizottság élére Kozma Zoltán okleveles közgazdászt, a Pannon RTV programigazgatóját választották. A Hivatalos Nyelv- és Íráshasználati Bizottság élére pedig ifj. Kovács Károly okleveles jogász, ügyvéd került.

Az ülésen elfogadták a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet 2019. évi munka és pénzügyi tervét. Gondi Martina, az intézet igazgatónője indoklásában kiemelte, hogy bevételeik nagy részét az anyaország, illetve a Magyar Nemzeti Tanács támogatása teszi ki.

— A művelődési intézet 2019-ben sem elsősorban programokat szervez, hanem olyan, a tartomány egészére vonatkozó módszertant, illetve projekteket próbál megvalósítani, amely kihatással van az itt élő közösségeinkre a tudományosságtól a közművelődésig. Kiemelt területünk a közgyűjtemény és a digitalizálás, hiszen a VMMI köteles gondját viselni az összes vajdasági magyarsággal kapcsolatban valaha megjelent kiadványnak és dokumentumnak. Tehát úgy működünk, mint egy óriási könyvtár, illetve levéltár, ezért fontos számunkra a digitalizálás 2019-ben is — mondta Gondi Martina.

A tanács elfogadta a Forum Könyvkiadó Intézet 2019. évi munkatervének és programját, illetve pénzügyi tervének véleményezését. Az idei év tervében összesen 39 címszó szerepel, 32 esetben első kiadásról van szó, egy esetben többszörös újrakiadásról, illetve 6 darab e-könyvvel is bővítik kínálatukat — emelte ki ifj. Virág Gábor igazgató.

— Idén is részt veszünk minden fontosabb szakmai rendezvényen. A márciusi újvidéki könyvvásáron, az áprilisi Nemzetközi Könyvfesztiválon, a Belgrádi Nemzetközi Könyvvásáron, valamint a fontosabb irodalmi rendezvényeken. Idén is kiosztjuk a három elismerésünket, a Híd Irodalmi Díjat, a Forum Képzőművészeti Díjat, valamint a Vajdasági Magyar Művészeti Díjat — tette hozzá Virág.

Az ülésen jóváhagyták a Szekeres László Alapítvány 2018. évi beszámolóját. Az alapítvány költségvetése tavaly 32 millió dinár volt, ennek több mint 90 százaléka anyaországi támogatásból valósult meg, emelte ki Fejsztámer Róbert, az alapítvány kuratóriumának elnöke.

— Az alapítvány munkája 2018-ban bővült a VM4K feladatköreivel. A 2018-as évben 628-an adták be pályázataikat az alapítványhoz, így 80 millió forintos magyarországi támogatás lett szétosztva civil szervezeteknek. A 2018-as évben már kimutatásra kerültek a VM4K aktivitásai és tevékenysége, ami egyrészt a felnőttképzésekből, a kulturális programok sokszínűségéből áll, továbbá a kutatás területén is igyekszünk eredményeket felmutatni. A 2019. évi program kapcsán van egy Előretolt helyőrség című irodalmi, kulturális melléklet is, amit az alapítvány szervezésében, koordinálásában írnak vajdasági magyar írók.

A Pannónia Alapítvány 2018. évi beszámolóját is elfogadta a tanács. A médiaház tavaly igazán sikeres évet zárt – emelte ki Bodzsoni István, a médiaház igazgatója.

— A legnagyobb dolog, hogy befejeztük és beüzemeltük a médiaházat, amivel 2500 négyzetméterre bővült az a terület, ahol médiatartalmakat tudunk gyártani. Ez egy olyan központ, amely egyedi nem csak Szerbiában, nem csak a Kárpát-medencében, de Közép-Európában is. Európa más területén sincs kisebbségi viszonylatban ehhez hasonló médiaház. Bízom benne, hogy nyárig fel tudjuk építeni még azt a nagy stúdiót, amelynek beindításától nagyon sokat várunk, hiszen sok olyan közösségi, kulturális, és egyéb tartalomnak tud helyet adni, amely a képernyőn megjelenítve az egész közösség javát szolgálja majd.

A Pannon RTV-ben jelenleg 133 állandó alkalmazott, valamint további 40-50 külsős munkatárs dolgozik, de napi szinten mintegy 150 ember van jelen az épületben, akik 2 rádióműsort készítenek, egy egésznapos televíziós műsort, egy internetes hírportált működtetnek, ezen kívül pedig naponta ellátják tudósításokkal és tartalmakkal a magyar és a szerb közmédiát. Ennek tükrében a foglalkoztatottak száma kevésnek mondható — emelte ki az igazgató.

A Hét Nap Lapkiadó Kft. 2018-as beszámolóját is szavazattöbbséggel fogadták el az ülésen. A pályázatoknak köszönhetően kialakult egy olyan lehetőség, hogy a rendszeres lapjárás mellett új kiadványokat is megjelentethet a médiaház. A Hét Nap kiadásában így megjelent a Lehetőségek tárháza, illetve A mi sporthőseink című könyv is, a lap eladási ára pedig továbbra is 50 dinár maradt — emelte ki László Edit igazgató.

Elfogadták az Újvidéki Európa Kollégium 2018. évi zárszámadását és munkajelentését, majd megszavazták a kollégium munkahelyi besorolási szabályzatának módosítását.

Az MNT pénteki ülésén továbbá jóváhagyták a végrehajtó bizottság döntéseit több vajdasági oktatási intézmény igazgatójának, iskolaszéki-tagjainak és igazgatóbizottsági tagjainak megválasztása kapcsán, valamint jóváhagyták a végrehajtó bizottság döntéseit számos szabadkai, szenttamási, verseci, nagybecskereki, hódsági és temerini utcák elnevezése kapcsán.

A képviselők ellenszavazat nélkül napirendre tűzték a Magyar Mozgalom előterjesztését, amely elítél minden a szabadkai Műszaki Szakfőiskola önállóságának megszűnésére irányuló lépéssorozatot és célul tűzte volna ki azt, hogy az MNT kötelezze magát, hogy megoldást keressen a fennálló veszély elhárítására. Az előterjesztést végül szavazattöbbséggel elvetették, ugyanis az MNT a december végén elfogadott 2019. évi munkatervében egyszer már kimondásra került, hogy az intézmény jogi önállóságának megőrzése a következő időszak prioritása lesz.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..