Tusk követi Dault

Tusk követi Dault

Megválasztották Donald Tuskot a Néppárt elnökének —  Folytathatja munkáját a régi-új lengyel kormány — Németországot megrázta Richard von Weizsäcker néhai államfő fiának meggyilkolása 

Megválasztották Donald Tuskot a Néppárt elnökének 

Donald Tusk volt lengyel miniszterelnököt, az Európai Tanács leköszönő elnökét választotta meg elnökének az Európai Néppárt (EPP) a tisztújító kongresszusán Zágrábban. A lengyel politikust 491 igen, 37 nem és 12 érvénytelen szavazattal választották meg, ő volt az egyetlen jelölt. Tusk Joseph Daul francia politikus helyét vette át, aki 2013 óta töltötte be az EPP elnöki tisztségét. A magyar kormánypárt és a Néppárt viszonyát vélhetően át fogja alakítani, hogy Joseph Dault a lengyel ellenzék egyik vezéralakja váltja. A kongresszuson egyébként a Fidesz megfigyelőként sem vett részt, mert a tagságát márciusban felfüggesztette. Így biztossá vált, hogy a magyar kormánypárt elvesztett egy alelnöki pozíciót.

 

Folytathatja munkáját a régi-új lengyel kormány 

A múlt héten bizalmat kapott a Mateusz Morawiecki vezette új kabinet a lengyel szejmben. A szavazást megelőző vitában az ellenzék bal és jobb szárnya egyaránt bírálta a 2015 óta kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) eddigi politikáját és a kormányfő által bemutatott programot. A 460 fős parlamentben 237 képviselő szavazott az októberi parlamenti választások nyomán újból Morawiecki által vezetett kormányra. 6-an nem voltak jelen, 214-en nemmel szavaztak, 3-an tartózkodtak. A konzervatív PiS-nek a szejmben a kormány jóváhagyásához szükséges abszolút többséget nyújtó 235 mandátuma van. Az ellenzéki pártok nem adtak bizalmat a kormánynak, két honatya kivételével mindkettő azt állította később, hogy tévedésből adott le támogató szavazatot. Programbeszédében Morawiecki felvázolta a vállalkozó- és családközpontú, európai viszonylatban pedig a válságok legyőzését célzó politikáját.

 

Németországot megrázta Richard von Weizsäcker néhai államfő fiának meggyilkolása 

Megdöbbenéssel fogadták Németországban egy köztiszteletben álló berlini főorvos meggyilkolását, az áldozat ugyanis Richard von Weizsäcker néhai államfő fia. Angela Merkel és a kormány valamennyi tagja együttérez Fritz von Weizsäcker özvegyével és az egész családdal — mondta Steffen Seibert kormányszóvivő, hozzátéve, hogy rettenetes csapás érte a von Weizsäcker családot. A berlini Schlosspark-Klinik kórház ötvenkilenc éves belgyógyász-gasztroenterológus főorvosát a múlt héten leszúrták. A bűncselekmény egy nyilvános ismeretterjesztő előadása közben történt, kórházának egyik rendezvénytermében. A támadót megpróbálta feltartóztatni a hallgatóság egy tagja, egy rendőr, őt súlyos, de nem életveszélyes sebesüléssel ápolják. A késelőt elfogták, és átadták a hatóságoknak. Az illető egy ötvenhét éves német férfi, aki akut pszichés megbetegedésben szenved, és az áldozat családjával szembeni ellenérzései indíttatták a bűncselekményre.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Világkép rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Tusk követi Dault
Világkép
Tusk követi Dault
Világkép
  • MTI
  • 2019.12.03.
  • LXXIV. évfolyam 48. szám
Facebook

Támogatóink