Szigorú lelki vigyázzállásban 1971-től egészen napjainkig - Volt Laura Tennessee Williams Üvegfigurák című drámájában és Petronella Marin Držiæ Dundo Maroje című vígjátékában - Az Újvidéki Színházba Virág Mihály hívta meg, a nagybecskereki Madách Színházban ifj. Szabó Istvánnal dolgozott, a Bega-parti város mesevárában pedig most rendez, de szerepel is - Otthonában a díjaktól, elismerésektől roskadozik a vitrin
Az, aki egyszer reflektorfénybe került, az tudja, hogy sírni és nevetni emberi időtöltés, méghozzá szép és nemes időtöltés. A színész, ha se önmagát, se rajongóit nem akarja becsapni, rebbenő gesztusokkal temet tarka álmokat, és ünnepel is lázasan, ha az előadás, amelyben szerepel, sikert arat. Tóth Irén, a nagybecskereki Madách Színház és a Bega-parti város országos hírű bábszínházának a művésznője hosszú pályafutása során sírt is, nevetett is, de hite és küldetéstudata sohasem rendült meg. A Madách Színházban eljátszott valamennyi szerepében - gondoljunk Laurájára Tennessee Williams Üvegfigurák című drámájában vagy szikrázó, csillogó-villogó Petronellájára Marin Držiæ Dundo Maroje című vígjátékában - és a legkisebbek társulatában is megfontolt, olykor szenvedélyesen találta meg a cselekvés, a legapróbb mozdulat, a hangsúly értelmét, és sohasem menekült az ellenkultúra sáncaiba. Dolgozott, dolgozik, mintha azt mondaná: ,,Itt állok, másként nem tehetek!'
Színház az egész Tóth család. Férje, hűséges élettársa, Tóth Eduárd a Madách Színház legmegbízhatóbb műszaki munkatársa. Ő az, aki a rendező utasítása szerint ,,sárgát vagy kéket ad a művésznő fejére", bevilágítva azokat a deszkákat, amelyeken csak élni érdemes. Ede ,,szolgáltatja' a muzsikát is. Tóth Edit, édesanyjától és édesapjától örökölt tehetséggel az újvidéki Művészeti Akadémián szerzett diplomát. Láttam a vizsgaelőadását. Ekkor jegyeztem fel: ,,Belép egy színésznő a színpadra és vele belép egy világ'. Edit most a nagybecskereki Toša Jovanoviæ Népszínház művésznője, nevét csupa nagybetűvel írják. A színház tehát a családban maradt. Legrégebbtől Tóth Irén ,,teszi a dolgát' a színpadon. Ő az a színésznő, akinek - nem tudom, miért - mindent, de mindent elhiszek, azt is, hogy az élet szép. Nem egy zűrös ember, nem affektál, nem játssza meg a primadonnát, nem követel semmit senkitől - egyszerűen csak egy színésznő, első osztályú egy-egy alakítása, s jó ránézni is, ha csak annyit mond: ,,Jó estét kívánok! Hogy vannak?' Nagy-nagy tehetségét akkor értettem meg, mikor A kaktusz virágában játszott, a Víkend végén című Momo Kapor-színjátékban, Agatha Christie Egérfogójában, a bábszínházban a Mala ružában...
Nem a mélyből, a földnek legmélyéről érkezett hozzánk, az anyag legkeserűbb rétegéből. Vele rögtön tudott mit kezdeni a Madách Színház. Számára akkor, 1971-ben, az élet unalmasan telt-múlt, de amikor hírül vette, hogy az öccse bekopogott a Madách Színház ajtaján, a nagylány, aki vegyésztechnikusnak készült, és lombikok között tudományos munkáról álmodozott, egyszerre csak azt érezte, hogy a fény nem e világra való, de tízévente egyszer megjelenik, és beragyogja a színpadot. Tóth Irént a Madách Színház a szívéhez emelte, ahogyan a vegyésztechnikus ugyanezt tette a társulattal. Egyszerűen beráncigálták az öltözőbe, felöltöztették, bepúderezték az arcát, és máris a színpadon találta magát. Egy nagylány volt a karban, de az első sorban. Persze, nehéz volt megválnia a fehér köpenytől, és még akkor sem volt döntőképes, amikor egy nagyobb szerepet kapott az Én és a kisöcsém című vígjátékban. Tóth Irén már akkor rendkívül szuggesztíven, cseppet sem régimódi felfogásban játszott, táncolt, énekelt, mint akinek az a dolga ezen a világon, hogy szétszórja az örömöket. Több előadásban szinte fénykör vette körül, s amikor rátalált állandó partnerére, Izelle Károlyra, aki okosan, mi több: bölcsen vezette a társulatát, még átgondoltabban, még árnyaltabban, finoman, a vígjátékokban jó humorral, a drámákban kellő elmélyültséggel, a maga intellektusával megalkotta saját játékstílusát.
Tóth Irén elgondolkozott. Miért múljon el az élet egyetlen fehér köpenyben, amikor a színpadon estéről estére átöltözhet, lehet cserfes Mariska vagy akár Desdemona is, lehet királynő és cselédlány? Egy-egy fesztiváli díj után lelkében mindig erősebb lett. A kaktusz virága bemutatója után újra elgondolkozott. Abban a roppant szellemes vígjátékban fehér köpenyben fogadta el Izelle Károly udvarlását, évődött vele, énekkel mondta el, hogy szereti a csitrik után futkosó doktor urat.
Az a fehér köpeny! Tóth Irén megint a vegyészvilágban érezte magát. Érzékeny találkozás volt az a múlttal. De mégis a színház az, ami a többlet, amihez valami mindig hozzáadható. Ugyanakkor A kaktusz virágában önmaga volt.
Meghívták az Újvidéki Színházba, Virág Mihály rendező a Mukányi, avagy a nagyság átka című szatírában szerepeltette, játszott a helybeli Toša Jovanoviæ Népszínház néhány előadásában, díjak, elismerések repkedtek feléje minden oldalról. A bábszínházzal kötött egy életre szóló szerződést, a Madách Színházhoz a játéktársak láncolták, elsősorban az ,,örök színpadi vőlegény', az ezerarcú Izelle Károly, akivel a Víkend végén című színjátékban 54-szer léphetett fel.
Mit nem adnék azért, hogy még egyszer, közelebbről lássak egy varázslatot a Madách Színház színpadán Tóth Irénnel és Izelle Károllyal! Az a néző, akire ők ketten a rivalda széléről ránevettek, megvigasztalódott, boldogság töltötte el a szívét. Kedvet tudtak együtt csinálni az egyébként elviselhetetlen élethez.