Tök jó munka!

Tök jó munka!

A Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola 1. c osztályának tanítónője, Grubanov Martinek Emília szórakoztató kihívás elé állította a szülőket és a gyermekeket egyaránt.

Egy ősi ünnepet, a halloweent helyezte közös foglalkozás apropójaként a középpontba. Nem is kellett más: néhány tök, kés, kanál, gyertya, gyufa, és már készen is álltunk a nagy kalandra — szülő és gyermeke együtt, pedagógus irányítása a háttérből —, megvalósult az együttlét, melyben mindenki jól érezte magát, de főleg a gyerekek, akiknek épülésére történt minden.

De mi is az a halloween, és honnan a tök?
Az ünnepnek ősi kelta gyökerei vannak, korántsem új keletű, divatos hóbortról van szó. Az angol halloween szó szerinti fordításban a mindenszentek (All Hallows) előtti estét jelenti. Az Írországban és Skóciában élő törzsek ezen a napon ünnepelték az újévet, a samhaint, vagyis a nyár végét. A hiedelem szerint október utolsó napján a legvékonyabb a választóvonal az élők és a holtak világa között. Az eltávozott lelkek ilyenkor útra kelnek, addig barangolnak, amíg meg nem találják egykori lakhelyüket, és ezen az éjszakán megpróbálnak visszatérni a világba.

Az ünnep legismertebb jelképe a töklámpás, melyet manapság modern, vicces, esetleg extrém, rémisztő formában is megalkotnak. A Jack-lámpa eredetileg kettős céllal készült: távol tartotta a gonosz szellemeket, illetve így világítottak a halottak szellemeinek, hogy azok hazatalálhassanak.

A szülők várakozásban.
A gyülekező az udvaron volt. Az enyhe szürkület, a sejtelmes világítás már megalapozta a hangulatot, mely később a kicsit félelmetes, egyúttal szórakozásban feloldódó tevékenységben teljesedett ki. A szatyrokban heverésző tökök végperceiket élték, a szülők hóhéri magabiztossággal tervezték a kivégzés módját. Izgalom a javából, hiszen legtöbbjük először vett részt ilyen jellegű ténykedésben, sőt, az elmondások szerint a városban is alig lehetett hallani hasonló kezdeményezésekről. Megszólalt a harangcsengő, az iskola kísértetvárrá alakult, a képzelet színpadán mindenkinek más és más történet kezdett elősejleni.

Az osztályban.
A gyerekek nagy izgalomban várták a szülőket. A munkára készülés, zsibongás a teremben, egymást köszöntések, tettrekészség és felfűtöttség, a gyerekek öröme és kitörő lelkesedése, a tanítónő instrukciói pattanásig feszítették a kezdés pillanatait. A kések már a képzelet erejével előre faragták a szemek előtt kirajzolódó tökfejeket. Minden a helyén volt, jó hangulat, nevetés, a közös időtöltés elengedhetetlen elemei.


Vigyázz, kész, rajt!
A munka elindult, a gyerekek kanállal a kezükben vájták a tököket — némelyek könyékig tökösek voltak —, és arról álmodtak, hogy az övék lesz a legszebb a végére. A munkába a szülők is bekapcsolódtak, ők végezték a „nehéz” munkát. Késsel vájták a szájat, hidegvérrel szúrták ki a szemeket, mintha a történések során a szórakozásban elvegyült volna a bizarr erőszak legitimitása. Az ősi kelta hagyomány megelevenedett az asztalokon, a lassan kirajzolódó fejek arcvonásaikkal, életszerűségükkel összekapcsolták a múltat a jelennel, a túlvilágit az e világival. Bohókás vigyori, egyfogú óriásfej, eltorzult arcok, félelmetes grimaszok. A gyerekek nagy izgalommal járták körbe a termet, és vizsgálták a szemük láttára születő Jack-lámpákat. Némelyek még meg is szólították őket, beszélgetésre hívták őket életszerűségükben.

Zárójel kinyit.
Kinyílt az ajtó, és a párhuzamos tagozatra járó, szerb osztály tanulói a tanítónőjükkel együtt bejöttek, kirándulást tettek nálunk, megnézték, hogyan ügyeskedik az osztály, és titokban arra vágytak, hogy ők is részt vegyenek ilyesmiben. A tökvájás kapocs lett a két osztály között, már nem számított a nyelvi nehézség, nem számított, hogy nem ismerik egymást, a tökfejek vették át az irányító szerepet, fülbe súgták, mit kell mondani.
Zárójel bezár.

Elkészültek a remekművek. A gyertyák és más elektromos világítótestek bekerültek a fejekbe. A terem lámpáját lekapcsolták. A gyönyörködtető látvány belénk fojtotta a szót. Tizennyolc tökfej feküdt az asztalon, mindegyik remekműnek sikerült, mindegyik hordozta a készítője által belelátott egyéniséget, mindegyik arra várt, hogy megszólaljon, és elmondja a saját történetét.

Családi fénykép, immár az új családtagokkal, közös ital- és ételfogyasztás, melynek révén az élmények szavak által is kimondhatókká váltak, közösségi lét, melyben szülő, gyermek és pedagógus személyes megtapasztalás által lett inspirálva.

Szabadon kimondhatjuk, a Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola 1. c osztálya példásan vizsgázott. Várjuk a következő kihívásokat.

 

Kálló Dániel: Tetszett, ahogy szedtem ki a magokat a belsejéből, de főleg az, hogy együtt voltunk, vagyis ti is itt voltatok (szülők), meg hogy a barátaimmal lehettem. Nagyon jó volt, hogy pihenős volt az egész, vicces volt, ahogy az anyu vágta a tököt, meg tetszett, ahogy a testvérem (Dóci) kézzel belenyúlt a tökbe. Később láttuk a fényképekről, hogyan néznek ki, nem olyan volt, mint élőben. Élőben nagyon szépek voltak.
Tot Hunor: Nekem különösen tetszett a tökfaragás, mert mi most csináltunk először tökvicsorit. Kicsit mérgelődtem, amiért nekünk nem sikerült meggyújtanunk a mécsest rögtön az első lámpaoltásnál. 
Nagy Kanász Kata: Az tetszett a legjobban, hogy kézzel belezhettem ki a tököt.
Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Jó Pajtás rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Tök jó munka!
Jó Pajtás
Tök jó munka!
Jó Pajtás
Facebook

Támogatóink