Tojásfestő verseny volt Muzslyán — tizenhatodszor

Tojásfestő verseny volt Muzslyán — tizenhatodszor

A Muzslyai Amatőr Képzőművészek Klubja szervezésében 16. alkalommal rendeztek tojásfestő versenyt Muzslyán.

A rendezvényen mintegy 50 gyermek jelent meg, akik vállalták a megmérettetést a tojásfestésben, a színezés, díszítés bármelyik technikáját alkalmazhatták. Az idén is az ajándékokat a Gomex üzletlánc biztosította, így három kategóriában válogatták ki a legjobbjainak munkákat.

Az 1–5 évesek mezőnyében első díjat kapott Bakos Márk, őt követte Barna Emma, és a harmadik helyezett Varga Viktor. A 6–10 évesek korosztályában első lett Kun Mária Magdaléna, második helyezett Süveg Zita és a harmadik lett Zombori Melissza. A 10–15 évesek kategóriájában a legjobbnak bizonyult Mezei Zsuzsa, a második helyre került Sztojkó Ingrid, a harmadik díjat pedig Amedov Anasztázia érdemelte ki. Egy különdíjat is kiosztott a zsűri, azt Rapos Emma vehette át.

A versenyen már megszokott, hogy az ügyeskedő szülőket is jutalmazzák, az idén három anyukát díjaztak, akik türelmesen végigkísérték csemetéik alkotómunkáját, Pocik Leontina, Varga Tímea és Kiss Natália vehette át az ajándékot.

A H&B ajándéktárgy-készítői különdíjakat osztottak, mégpedig 10 gyermeket örvendeztettek meg egy-egy kis alkotással. A díjakat Bacsó Viktor, Kovács Viktor, Liptai Alisza, Kiss Kornél, Kovács Nóra, Szarvák Irina, Kercsov Leona, Kovács Kornél, Krišan Luka és Kocsis Edvárd vehette át.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Bánáti Újság rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Tojásfestő verseny volt Muzslyán — tizenhatodszor
Bánáti Újság
  • Kónya-Kovács Otília
  • 2019.07.16.
  • LXXIV. évfolyam 28. szám
Tojásfestő verseny volt Muzslyán — tizenhatodszor
Bánáti Újság
  • Kónya-Kovács Otília
  • 2019.07.12.
  • LXXIV. évfolyam 27. szám
Facebook

Támogatóink