Annak ellenére, hogy nem aludtuk ki magunkat, a célhoz érve már élénken és izgatottan szálltunk le a buszról. Stavanger Norvégia negyedik legnépesebb városa. Ismét pénzt kellett váltanunk, az országban ugyanis a norvég korona a hivatalos fizetőeszköz. Érdekessége, hogy a fémpénz közepe lyukas (az apró sajnos rajtunk is maradt, mert vissza már nem váltják). A településen található egy 1125-ben épült templom, a város szívében pedig egy park meg egy tó, mely körül fiatalok és idősek egyaránt pihennek.

Ezenkívül feltűnt nekünk a rengeteg sirály. Míg nálunk, például Palicson csodálva nézzük szépségüket, addig Stavangerben az emberek ellenszenvvel viseltettek velük szemben. Nem volt nehéz rájönnünk, miért: azért, mert undok madarak. Ha látják, hogy valaki étellel a kezében sétál, nem szégyellnek akár a vállára repülni az illetőnek, vagy rögtön az ételre.
Hosszú ideig tanulmányoztuk a sirályokat, miközben felfedeztük a várost. Mindenhol faházak vettek körül bennünket, legtöbbjük fehérre volt festve. Bátyám sokáig csodálkozott az etióp éttermen, én pedig voltam annyira őrült, hogy az egyik boltban vegyek egy könyvet, melyet aztán végig kellett cipelnem Európán. Aki ismer, az tudja, hogy számomra a könyv szent és sérthetetlen, de még a szüleim is fogták a fejüket, amikor eldicsekedtem nekik legújabb szerzeményemmel.

Stavanger mellett, hatszáz méteres magasságban található a Preikestolen nevű szikla. Ez volt az egyik legfontosabb úti célunk. Előzőleg foglaltunk szállást a Preikestolhytta nevű üdülőtelepen. Ahhoz, hogy Stavangerből eljussunk oda, kompra kellett szállnunk. Mindketten akkor ültünk először kompon, de nem utoljára az út során. Apró szigetek mellett haladtunk el, melyeken még rendes út sem volt. Érdekes hangulatú falvacskák lehetnek ott, és biztosan csendesek is. A pihenni vágyóknak tökéletesebb helyet elképzelni sem tudnék.
Tauba érve buszra szálltunk, mely elvitt bennünket a Preikestolen Hostelbe. Végre ismét rendes ágyban alhattunk. Az ablakunk egyébként a norvég fjordokra és tavakra nézett. Este tíz óra körül verőfényes napsütésben vacsoráztunk meg, éjfél is elmúlt, mire teljesen lement a nap.
Másnap egy bőséges, svédasztalos reggeli után indultunk hegyet mászni. Mindmáig nem tudjuk, hogy a reggeli benne volt-e az árban, vagy sem, de mivel nem szóltak ránk, úgy véltük, megérdemeltük.
Kijelölt ösvény mutatta az irányt a Preikestolen-sziklához, piros T betűk voltak a kövekre festve. Nem mi voltunk az egyetlenek, úgyhogy az árral sodródva két óra alatt megtettük a négy kilométeres távot. Voltak igen meredek részek, sokan kisgyerekkel és kutyával jöttek. Már csak a látványért is megérte eljönni. Apró patakok csordogáltak, fenyőillat ölelt körbe bennünket.
Egyszóval: csodálatos túra volt. A sziklára érve pedig elhittük, hogy az életben bármit megtehetünk, amire csak vágyunk. Nagyszerű és leírhatatlan érzés.

Rengeteg fénykép elkészítése és egy-egy hazai müzliszelet elfogyasztása után visszaindultunk. Aznap este Kristiansandba kellett mennünk, így ismét vonatra ültünk. Végre nem fülkében voltunk, hanem kocsiban, igaz, sok emberrel körülöttünk, de mindenki aludni próbált. Még takarót is kaptunk, egy kijelző pedig mutatta, hogy hol járunk és hova tartunk. Nem sok kedvünk volt aludni, mivel a tenger mellett haladtunk el, a másik oldalon pedig magas hegyek húzódtak. Még este tizenegykor is olyan világos volt, hogy tisztán láttuk a hegyoldalban álló házakat.
Hajnali három órakor értünk Kristiansandba, ahonnan a kompunknak reggel indulnia kellett. Volt időnk egy kicsit szétnézni. Átlagos kikötőváros, bár a hatalmas hajók nekünk nagyon érdekesek voltak. Mivel nem tudtunk hova menni, visszatértünk a pályaudvarra, és a táskánknak dőlve felváltva aludtunk. Ott találtam egy nagyjából tíz centiméteres Pókember-figurát, melyet valószínűleg egy kisfiú veszített el. Most itt áll az asztalomon megóvva attól, hogy esetleg kidobják. Reggel aztán erőt véve magunkon elsétáltunk a Fjord Line irodájához, bejelentkeztünk, majd egy busz elszállított bennünket a komphoz. Elindultunk Dániába.  (Folytatjuk)