home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Than Mórra emlékezett Óbecse
Szilágyi Edit
2014.07.02.
LXIX. évf. 27. szám
Than Mórra emlékezett Óbecse

Than Mór-emléknapot rendeztek Óbecsén, a nagy festő szépen felújított otthonában születésének 186. évfordulóján.

A Than-ház a kulturális örökség ápolásán kívül kutatási és idegenforgalmi céloknak is eleget téve két éve nyitotta meg kapuit az érdeklődők előtt. Az eddig vezető út nem volt könnyű. Az épület igen romos állapotban volt. Újjáépítésével emléket állítottak Óbecse szülötteinek, a híres Than testvérpárnak: Mórnak, a XIX. századi magyar festészet jelentős alakjának, a magyar freskófestés úttörőjének, valamint Károlynak, a híres gyógyszerésznek, a gyógyszerészoktatás megszervezőjének, az első magyar gyógyszerkönyv szerkesztőjének, aki lerakta a magyar gyógyszeripar tudományos alapját.

Az emléknapon megnyitott festménykiállítás a magyar történelem és kultúra jelentős eseményeit, alakjait mutatja be. Ezek a munkák Óbecsén első alkalommal kerültek egy helyen bemutatásra.

A megjelenteket Kiss Igor a helyi önkormányzat nevében köszöntötte. Bonifárt László, a Than Fivérek Értelmiségi Körének elnöke a nagy alkotó életútjáról szólt. „Nagy eredmény a Than-ház megnyitása, ez egy álom megvalósulása” — mondta.

A kiállítást Korhecz Papp Zsuzsanna, a Szabadkai Városi Múzeum főrestaurátora állította össze, rendezte és nyitotta meg.

Érdekfeszítő történelemórának is beillő előadásával végigvezette a hallgatóságot az alkotó munkásságán és a kiállított festmények történetén. A bemutatott alkotások mindegyikéről értékes magyarázatot adott. Megtudtuk, hogy a festmények — amelyek különben a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonában vannak — kikölcsönzése, ideszállítása költséges és kivitelezhetetlen lett volna, ezért a képek vászonra nyomtatott reprodukciók formájában kerültek Óbecsére. A kifüggesztett másolatok sorrendje nem követi a keletkezési sorrendet. A kollekció még nem teljes, bővíthető. Korhecz Papp Zsuzsanna hangsúlyozta, hogy az eredeti képek egyike, Mária mennybemenetele az óbecsei belvárosi templom főoltárát ékesíti. Than Mór ezt a festményt szülővárosának ajándékozta, akárcsak a Honfoglalás című képének vázlatát is, amely a városházán kapott helyet, ám a történelmi idők viharaiban megsemmisítették. Az eredeti megtalálható a Than Mór-gyűjteményben, a Magyar Nemzeti Galériában.

A június 20-ai megemlékezés Toll Gyula prímás és Blazsanik Dénes zenei produkciójával vált teljessé. 

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..