Testvérek között akár a néma főhajtás napja is ünneppé válhat

Testvérek között akár a néma főhajtás napja is ünneppé válhat

Mottó: „Erős torony az Úr neve, oda fut az igaz, és védelmet talál” (Péld. 18,10) — Magyarország-szerte rendezvényekkel, koszorúzással, emlékműavatással emlékeztek november negyedikén arra a napra, amikor 56 évvel ezelőtt a szovjet hadsereg megindította invázióját 1956 dicső évének őszén, hogy eltiporja a magyar nép forradalmát és szabadságharcát.

A  mártírok előtti néma főhajtás napján a Gondviselés megtartó és az ínségből kiszabadító erejében bizakodó hódmezővásárhelyi kálvinisták ünnepelni is tudtak. Mégpedig a befogadó város ótemploma alapításának 300. esztendejét. Testvéri meghívásra az ünnepségen a Torontálvásárhelyi Református Egyházközség nyolctagú debellácsi küldöttsége is részt vett. Továbbépítve ezáltal is az új, Isten kegyelméből megtartó pillérekre bizton támaszkodó testvérvárosi és gyülekezeti kezdeményezést. Mert mint ismeretes, „a növekvő népesség miatt, a jó földek és a kedvezmények reményében a [XVIII.] század végén jó pár hódmezővásárhelyi család részt vett a Bánság újratelepítésében, és Torontál vármegye területén megalapította a délvidéki magyarság egyik máig fontos végvárát, Torontálvásárhelyet” (Reformátusok Lapja, LVI. évfolyam, 43. szám).

Október havában ugyan még állványok vették körül a hódmezővásárhelyi ótemplomot, a betérőt azonban már a megújult belső fogadta. Az idő vasfoga és egyéb tényezők miatt kimarjult, koszos, vizes, dohos épület helyett. Mert „a város legrégebbi épületével a birtokukban a reformátusok sem maradhattak le a többiek mögött...” Erre mutatott rá ünnepi köszöntőjében Almási István, Hódmezővásárhely polgármestere is. Mondván, Vásárhelyen még a templom (harangtornya) is idősebb, mint másutt az egész ország! Ebből adódóan számukra hitük nemcsak vallási kérdés, hanem egy olyan erős hagyomány, amely mindnyájukat kötelezi. Mindazokat, akik ragaszkodnak e földhöz és a tanúságtevő elődök által megteremtett, majd nemzedékről nemzedékre féltő gondossággal átörökített kultúrához. A Hódmezővásárhely — Ótemplomi Református Egyházközség pár száz millió forint értékű projektuma az Új Széchenyi Terv keretében az Európai Unió támogatásával és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg. Azzal az elképzeléssel, hogy a továbbiakban a templom nemcsak istentiszteleti hely lesz, hanem egyfajta látogatható, élő múzeum is. Megújult a kazettás, festett fatáblás homlokzatú és mennyezetű, stilizált virágmintás ornamentikájú karzat, a papok padja, a szószék a hangvetővel. Felújításra került az ugyancsak látogatható őrtorony, a kül- és beltér korszerű világítástechnikát kapott, a padsorok fűthetők lettek, maga a terem kiváló akusztikája folytán pedig orgonakoncertek megrendezésére is alkalmassá váltak, főleg a felújított orgona jóvoltából...

Ennek az orgonának a megszólalása adta egyébként a hálaadó istentisztelet gerincét is. A köszöntőt, illetve az új úrasztal és szószék használatba vétele előtti fohászt Bán Csaba, az ótemplomi gyülekezet lelkipásztora mondta. A tiszteletes urat dr. Bölcskey Gusztáv püspök úr, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke követte igehirdetésével, melyet Lukács evangéliumára (Lk 4, 18-19) épített: „Azért küldött el, hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak, és a vakoknak szemük megnyílását; hogy szabadon bocsássam a megkínzottakat, és hirdessem az Úr kedves esztendejét.”

Az úri szent vacsora sákramentumának kiszolgáltatására készülve a szereztetési igét Baracsi Levente, a partiumi Arad — Belváros gyülekezet lelkipásztora tolmácsolta, akinek Gyenge Károly torontálvásárhelyi tiszteletes úr, valamint dr. Kádár Péterné tiszteletes asszony segédkezett az úrvacsorai jegyek kiszolgáltatásában. Kuriózum, hogy az új úrasztalra egy 1862-ben selyemből, ezüstszálakkal szőtt terítő került, melyet az ótemplomi gyülekezet külön erre az alkalomra restauráltatott. Megkülönböztetett köszönet fogadta az egybegyűlteket, köztük a megyei és a városi politikumot, továbbá a Csongrádi Református Egyházmegye képviselőit, illetve az Óperenciás-tengeren túlról, azaz Berlin — Niederschöneweide protestáns testvérgyülekezetből érkezett küldöttséget. A Tiszántúli Református Egyházkerületet dr. Imre Sándor főgondnok úr is képviselte, a Szeged—Csanádi Katolikus Egyházmegye elöljárójaként dr. Kiss-Rigó László megyés püspök tette tiszteletét, a Parlamentet pedig Szászfalvi László, az Emberi Erőforrás Minisztériuma támogatáskezelésért és ágazati koordinációért felelős miniszteri biztosa, országgyűlési képviselő reprezentálta. A közös építkezésben részt vevők nevét az ünneplő egyházközség igehirdető lapja és értesítője, vagyis az Üzenet jegyezte. Ezenkívül egy húszoldalas népszerűsítő füzetecske is napvilágot látott ez alkalomból. A felújított objektum kultúrtörténeti mozzanataira helyezve benne a hangsúlyt! Az elbocsátó áldás és a nemzeti ima előtt egy rövid művelődési műsor is elhangzott a patinás falak között. Klarinéton Zoltán Péter zeneművész játszott, zongorán Borsos Annamária, Reményik Sándor egy-egy versét pedig Hegyi Balázs, a vásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola, illetve Kiss Rajmond, az ugyancsak helybéli Bethlen Gábor Református Gimnázium tanulói tolmácsolták. A részvételi szándékukat idejében jelző ünneplőket a házigazdák egy kötetlenebb hangvételű, estebéddel kiegészített ismerkedésre és társalgásra a Fekete Sas szálloda báltermében fogadták.   
 

Képgaléria

Cikkünk további képei

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Körkép rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink