Először is azt, hogy milyen jövőt képzelt el magának gyermekkorában.

— Valójában gyerekkorom óta nem változtak az álmaim és az elképzeléseim. Már akkoriban is sokat foglalkoztatott a vállalkozási témakör, vagyis a különféle vállalkozások elindítása. Továbbra is úgy gondolom, hogy számomra ez a megfelelő munkakör, melyet el tudok magamnak képzelni a jövőben.

* Mi alapján választottál középiskolát?

— A Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium matematika szakára iratkoztam, az általános iskolában ugyanis eléggé vonzott a matek, s úgy tűnt, ebben az iskolában tovább tudom bővíteni a tudásomat. A Bolyaiban megvan rá a lehetőség, hogy mindenben kipróbáljuk magunkat, és én ezt kihasználva vágtam neki a középiskolás éveimnek.

Még most is igyekszem részt venni matekversenyeken, és szerencsére sikereim is vannak: öt alkalommal értem el helyezést a Kenguru nemzetközi matematikaversenyen, illetve 3. helyezett lettem a Gordiusz matematikaverseny megyei fordulóján. Mégis a kereskedés, az üzletkötés világa a legvonzóbb számomra.

* Honnan szereztél információkat a témáról? Ez nem egy szokványos munka...

— Leginkább a világhálón olvastam utána, illetve vásároltam a témával kapcsolatos könyveket is. Tizenhárom évesen elindítottam az első internetes vállalkozásomat, azóta ezt természetesen igyekszem gyarapítani. Az a legjobb az üzletkötés, kereskedés világában, hogy az ember a maga ura és főnöke. Ez ad egy bizonyos szabadságot is, de felelősséggel is jár, főleg, ha más emberekkel dolgozom együtt.

* Mi érdekel még igazán?

— Nagyon sok minden. Úgy is mondhatnám, hogy a biológián kívül minden — habár most egy társammal mikrobiológiai kutatásokat végzünk a Szegedi Tudományegyetemen. Újságírással is sokat foglalatoskodom, emellett a nyelveket (pl. az angolt, a magyart és a szerbet) kitüntetett figyelemben részesítem, és érdekel a politika is.

* A középiskolás éveid nem voltak egyhangúak, mondhatni igen különlegesre sikeredtek.

— Különlegesnek is érzem magam, amiért az első év végeztével egy amerikai programnak köszönhetően cserediákként kimehettem Amerikába. Egy évet töltöttem Iowában. Egy fogadócsaládnál éltem, és azt vettem észre, hogy Iowa nagyon hasonlít Vajdasághoz. A cserediákprogram több mint ötezer jelentkezője közül kerültem be az első ötvenbe. Természetesen egy nagyon szigorú és nehéz szelektálási folyamaton estünk át, de sikeresen helytálltam.

* Hogy leltél rá erre a cserediákprogramra?

— Édesanyám néhány évvel ezelőtt látott egy hirdetést a televízióban, s mivel tudta, hogy mennyire érdekel a kereskedés és az efféle munkakörök, szólt nekem, és felírtuk a programot a listám élére — vezetek ugyanis egy listát az ötéves terveimről. Az akkori nagy álmomból hirtelen valóság lett, 2011 augusztusában ugyanis elérkezett az idő, hogy elrepüljek, és megvalósítsam a terveimet.

* Milyen érzés volt egy új környezetbe csöppeni?

— Két héten keresztül úgy keltem fel, hogy kiugrottam az ágyból, és felkiáltottam: „WOW! Amerikában vagyok!” Nagyon örültem, boldog voltam, és most is az vagyok. Ez volt életem egyik legnagyobb kalandja.

* Milyen az iskola és a tanítási rendszer a miénkhez viszonyítva?

— Teljesen más. Európában inkább az elmélet részesül előnyben, míg ott, Amerikában a gyakorlati tudásra összpontosítanak, arra, amit hasznosíthatunk a mindennapokban. Sok különbség van a két rendszer között, de mégis nagyon hasonlóak. Nagyon élveztem, hogy megtapasztalhattam ezt is, azt is. Azt beszélik, hogy az „amerikai oktatási rendszer inkább széles, mint mély”. Ez talán igaz, mégis rengeteg tanultam ott. Sok érdekes tantárgyam volt, melyek nagyban eltérnek az itteniektől, és igyekeztem éppen ezekre az órákra bejárni, hogy minél többet megtudjak a két kultúráról. Ha ellátogatok valamilyen helyre, számomra általában az a legfontosabb, hogy megismerkedjek az ottani kultúrával. Biztos vagyok benne, hogy az ott tanultakat az életben mindig hasznosítani tudom.

* Hogyan illeszkedtél be az iskolába?

— A suliban olyan voltam, mint egy híresség. Az első néhány héten, amíg tartott az „újdonság varázsa”, a pomponlányoktól a punkokig szinte minden csoport magához hívott, hogy meséljek az életemről. Természetesen sok barátot szereztem, akikkel mindmáig tartom a kapcsolatot, ahogyan a fogadócsaládommal is. Nagyon motivált, hogy olyan emberek vettek körül, akik az élet valamilyen területén mind teljesíteni akarnak, és küzdenek is ezért. Jómagam is ezeknek az embereknek a táborát erősítem, ezért boldogsággal töltött el, hogy ott is ezt láthattam. Amerikában mindenki az átlagosságra törekszik, de azért mégsem akarnak annyira hétköznapiak lenni.

* Mivel foglalatoskodtál ott?

— Rengeteg szakkört választottam magamnak. Nyitottunk az iskolában egy kis céget is. Sőt egy csoporttal különféle megbeszélésekre is jártunk, és szerveztünk is ilyeneket. A családi programokon kívül próbáltam otthonra is üzenni, ezért a Képes Ifjúság újságba heti rendszerességgel küldtem az írásaimat, emellett a vállalkozásaimra is sok időt szenteltem. Gyakran jártunk plázákba, az éttermekben pedig különleges ízvilágú ételeket is megkóstoltunk. Többnyire sikeresen megbirkóztam velük.

* Mely helyeket látogattad meg az ott eltöltött idő alatt?

— Abban a szerencsében volt részem, hogy a fogadócsaládom rengeteg helyre elvitt engem, ezzel pedig a lehető legtöbbet mutatott meg Amerikából. Jártunk Milwaukee-ben, Colorádóban a hegyeknél, Floridában, Chicagóban, ahol a felhőkarcolók látványa nyűgözött le, Minneapolisban, ahol az Amerikai Egyesült Államok második legnagyobb plázája található, s az egyik szintje egy hatalmas vidámpark. Nyáron New York csillogását is szemügyre vehettem.

* Melyek a legszebb amerikai élményeid?

— Mindennek megvan a maga „csodálatos varázsa”, a nagyvárosoknak, az iskolának, a család otthonos hangulatának és minden másnak, ami ott történt velem. A fogadócsaládomtól rengeteget tanultam, betekinthettem az amerikai kultúrába, illetve a szókincsem és a kiejtésem is óriásit fejlődött.

* A családod hogyan fogadta ezt a bátor cselekedetet?

— Mivel életem egyik legnagyobb álma teljesült azzal, hogy kint élhettem egy évig, a családtagjaim teljes mellszélességgel kiálltak mellettem. A szüleimnek csakis az a lényeg, hogy boldog legyek, és jól érezzem magam, bárhol legyek is. De az egy év hamar elrepült, én pedig repülhettem vissza.

* 2012 júniusában milyen volt a hazaérkezés?

— Nagyon érdekes volt újra itthoni közegben mozogni. A barátaim és az osztálytársaim is örültek az érkezésemnek, sőt jóízűt nevetgéltek azon, hogy milyen „angolos” akcentussal beszélek. Utána új osztályba kerültem, ami egy újabb kihívás volt számomra, de szívesen ismételtem meg egy évet.

* Hazaérkezésed óta hol jártál?

— Azóta újra felbukkantam Amerikában, habár ott a munkára összpontosítottam. Nagyon sok emberrel ismerkedtem meg, akik a világ minden tájáról érkeztek.

Mivel benne vagyok az Európai Ifjúsági Parlamentben is, ahová tavaly választottak be, hogy képviseljem Szerbiát, Münchenben is megfordultam. Ezenkívül jártam Olaszországban, Németországban, Franciaországban és Nagy-Britanniában, ott egy újságírókurzuson vettem részt, és külön örültem, hogy megismerhettem a brit mentalitást, és természetesen Magyarországon is jártam.

* Jelenleg milyen terveket szövögetsz?

— Most leginkább az itteni középiskolámra összpontosítok, hogy sikeresen bejussak a Budapesti Corvinus Egyetemre, nemzetközi gazdálkodás szakra.

Most, tizenkilenc évesen is rengeteg tervem van, szeretnék újabb kontinensekre ellátogatni, és minél több nyelvet elsajátítani, mint például a japánt és a franciát. De hogy hol és hogyan képzelem a továbbiakat, az a jövő zenéje, ahogyan az is, hogy a végén hol fogok kikötni és letelepedni.

* Ehhez csak nagyon sok sikert tudok kívánni, és remélem, Levente hamarosan nagy karriert fut be. Mi pedig, bánátiak, büszkék lehetünk rá, és magunk is igyekszünk elérni a céljainkat.

(Az interjú a Bánáti Újság pályázatára érkezett)