home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Tegyük jobb hellyé az internetet!
Tóth Lívia
2019.02.13.
LXXIV. évf. 7. szám
Tegyük jobb hellyé az internetet!

Az Európai Unió ösztönzésére minden év februárjában megtartják a biztonságos internet napot (Safer Internet Day).

Az esemény célja, hogy ráirányítsa a szélesebb közönség, ezen belül is elsősorban a fiatalok figyelmét a mobiltelefon és az online technológiák tudatosabb használatára, az internetezés alapszabályaira. Vagyis a világháló előnyeire és veszélyeire, például a zaklatásra, a gyermekpornográfiára és más illegális vagy káros tartalmakra.

Ebből az apropóból a hatóságok, az informatikai cégek, a civil szervezetek különféle programokat, szakmai fórumokat rendeznek, versenyeket, pályázatokat hirdetnek. A közösségi média, a hírközlés, a kiberbűnözés stb. szakemberei pedig a tapasztalataikat osztják meg. A kezdeményezés az idén is a közös felelősségre fókuszált, mert „mindannyiunk dolga, hogy az internetet jobb hellyé tegyük magunk és egymás, de különösen a fiatalok számára”.

Az én generációm tagjait digitális bevándorlóknak szokás nevezni, hiszen már megéltünk két-három vagy több évtizedet, mire megérkeztek otthonunkba, munkahelyünkre az első számítógépek, majd később a mobiltelefonok is. Igen, mi még az úgynevezett betárcsázós módszerrel csatlakoztunk, és kezdtük meg ismerkedésünket vagy inkább felfedező kalandunkat a világhálón. Nemrégiben láttam egy gyermekrajzot, melynek alkotója úgy ábrázolta magát az édesanyja pocakjában, hogy már ott is az okostelefonját nyomkodta.

Gondoljuk csak át! Az egyiptomi hieroglifák története nagyjából i. e. 3000-ben, a betűírásé pedig i. e. 1000 körül kezdődött. A kódexek a III. században jelentek meg, Gutenberg 1447-ben nyomtatta ki az első könyvet. Az internet szó 1974-ben került a köztudatba, a világháló 1981-ben kezdett kiépülni, a honlapok és a keresőgépek az 1990-es évek közepére váltak általánossá. Tehát: az írástól a kódexig 4000 évre volt szükség, a kódextől a könyvnyomtatásig 1150 év telt el, a könyvnyomtatástól az internetig 524, az internettől a keresőgépekig, illetve a Google-ig pedig már csak 25 év kellett. (Az adatok Robert Darnton Könyvtár az új korszakban című tanulmányából származnak.)

És eljutottunk oda, amikor szükségessé vált hangsúlyozni, hogy a világháló ugyan helyet és teret ad ahhoz, hogy hasznos információkat osszunk meg másokkal, segítsünk egymásnak, de veszélyeket is rejt. Arról nem is szólva, mennyire fontos volna, hogy a digitális világban is tiszteljük egymást!

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..