home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Tartalmas volt a focitábor
Tóth Tibor
2017.08.02.
LXXII. évf. 30. szám
Tartalmas volt a focitábor

Nemcsak játék, móka és kacagás, hanem komoly munka is jellemezte a szabadkai Champions Futsalklub nyári labdarúgótáborát, melybe az idén első alkalommal a Horgos 1911 Labdarúgóklub utánpótláskorú futballpalántái is bekapcsolódtak.

Az ötven, 6 és 17 év közötti érdeklődő három csoportra szétosztva vett részt a foglalkozásokon, melyekre az újdonsült szabadkai körzeti ligás horgosi csapat pályáján és a Túrú-tanyán került sor.


A Champions csapata a Túrú-tanyán

A tábor öt napja alatt senki sem unatkozott, hiszen a szervezők változatos programot állítottak össze. A gyerekek edzéssel kezdték a napot a horgosi labdarúgópályán, majd ebéd után a futball elméletéről, a labdarúgás történetéről és szabályairól, különféle játékrendszerekről, a focisták csapatokban betöltött szerepéről, valamint motorikus képességekről és motivációról hallhattak előadást. A délutáni edzés után — melyen a támadási és védekezési variációkon kívül külön figyelmet szenteltek a rúgótechnika fejlesztésének és az egy az egy elleni játék begyakorlásának — a szórakozásé volt a főszerep: vetélkedők, mérkőzés- és gólelemzések színesítették a programot.


A táborban részt vevő horgosi gyerekek

— A tábor az edzők számára is nagyon fontos, hiszen mi is tanulunk egymástól, megismerjük a kollégák módszereit. A gyerekeknek pedig azért hasznos az itt eltöltött öt nap, mert ők még nem szoktak hozzá a napi két edzéshez és a számtalan elméleti előadáshoz. Nem az a lényeg, hogy valakiből profi labdarúgó lesz-e, hanem az, hogy a gyerekek mozogjanak, fejlesszék a motorikus képességeiket, közben pedig pszichikailag is új hatások érjék őket, melyek nem a számítógéphez vagy a mobiltelefonhoz kötődnek. Tornatanárként szomorúan tapasztalom, hogy a gyerekek mozgáskészsége évről évre egyre gyengébb. Szemmel látható a különbség a sporttal foglalkozó és a sportot nem űző gyerekek között. Amellett, hogy előbbiek mozgáskoordinációja is egészen más, a különbség a viselkedésben, illetve a kortársakkal és a felnőttekkel való kommunikációban is látszik. Hálásak vagyunk a Horgos 1911 Labdarúgóklub vezetőségének, hogy használhatjuk a pályát, és köszönöm edzőtársaimnak, Kiss Róbertnek és Rúzsa Ivánnak a Nyers István Labdarúgó Akadémiáról, hogy szabadidejükről lemondva segítették a munkát — mondta Darko Veselinov, a horgosiak utánpótlásedzője.

A hamarosan rajtoló bajnokságban a Horgos a Futball 7-es korosztálytól kezdve a felnőttekig négy csapatot indít a megfelelő bajnokságban, emellett pedig az 5—7 évesekkel is foglalkozik, akik viszont még egyetlen rangfokozatban sem indulhatnak.


Levezetésként egy kis zsonglőrködés

Vetstein Tamás, a Champions egyik legjobb játékosa elégedett a csapattagok idei teljesítményével, hiszen az országos bajnoki cím megszerzésén túl részt vettek a zágrábi Európa-kupán is.

— Az idény megkoronázása ez a tábor. Sokat edzettünk nagypályán, a Túrú-tanyán pedig három csapat részvételével házi bajnokságot is rendeztünk, melyet a Barcelona névre keresztelt együttes nyert meg. Az őszre a Vajdasági Futsalligában indulunk, ezzel kapcsolatban pedig igen nagyok az elvárásaim. Jó képességű, összeszokott csapat a miénk, a cél nem lehet más, mint a dobogó — nyilatkozta Vetstein, majd megdicsérte a tábor alatt a konyhában tevékenykedő személyzetet is, mely napról napra kiváló menüt állított össze.


Edzés a horgosi labdarúgópályán

Csizmár Zsolt, a Champions Futsalklub edzője kiemelte, hogy a tábor elején elképzelt edzésprogramot maradéktalanul teljesítették. Fontos szerepet kaptak a pályán kívüli csapatépítő foglalkozások is.
— A játékosaim hozzáállása példaértékű volt, minden feladatot a legkisebb zokszó nélkül elvégeztek, még ebben a trópusi melegben is. Kiváló hangulatban folyt a munka, a gyerekeknek mindig találtunk valamilyen elfoglaltságot. Ha kellett, komolyak voltunk, de bőven volt nevetés, lazítás is az elmúlt napokban. Köszönet illeti a konyhában tevékenykedő háziasszonyokat, valamint a feleségemet, aki a kiscsoportosok számára érdekes vetélkedőket szervezett.

A tábort három bemutató mérkőzés zárta, melyen a fiatalok megmutatták, mit tanultak az elmúlt napokban. A Champions serdülőegyüttese két hónapos pihenő után a Vajdasági Futsalligában méretteti meg magát, az edző pedig valamelyik dobogós hely megszerzésére számít. A klub pionírcsapata a szabadkai községi ligás nagypályás bajnokságba nevez be, az 1997—1999-ben születettek korosztálya pedig felnőtt-tornákon próbál szerencsét.


Szabó Attila felvételei

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..