A napok múlásával, ahogyan lassan haladunk előre az évben és a tanévben, a test és a lélek is elfárad. A tanév végén az iskolai közösségekben — a diákok, tanárok, szülők részéről egyaránt — érezhető a kimerültség, a türelmetlenség és az érzelmi hullámzás fokozódása. Ez az időszak gyakran telik el nagyobb nyomásban, mely nem csupán fizikai, hanem pszichés megterhelés is minden érintett számára.

Egyrészt, mert a számonkérés jelen van, a jegyek javításába — ahol ez szükséges — most még több erőt fektetünk, a tanárok igyekeznek a tantervet a megfelelő ütemben teljesíteni és a tanulók elsajátított ismereteit ellenőrizni. A szülők pedig többnyire tehetetlenül véreznek el saját elvárásaik és belső konfliktusaik kereszttüzében. Érintettségem jelen van szülőként, volt iskolai pszichológusként és valamikori diákként is. Ezért szeretném a következőkben azt megvizsgálni, milyen pszichológiai nehézségekkel néz szembe a gyermek, a pedagógus és a szülő ebben a szakaszban, és hogyan lehet ezekre tudatosan reagálni.

A gyermek — a teljesítménynyomás, szorongás és identitáskeresés állapotában

A tanév vége a diákok számára általában a dolgozatok, ellenőrzők, érettségi vizsgák, felelések, záróértékelések időszaka. A teljesítménynyomás, mely egész évben jelen van, ilyenkor sűrűsödik, és ez sok esetben szorongáshoz vezet. A gyerekek attól tartanak, hogy kudarcot vallanak, csalódást okoznak a tanáraiknak vagy a szüleiknek, illetve hogy az év végi jegyek meghatározzák a teljes hátramaradt életüket, urambocsá, értéküket. Különösen nehéz időszak ez az érzékenyebb, perfekcionista vagy teljesítményorientált gyerekeknek, akik hajlamosak ilyenkor az alvásproblémákra, és akik koncentrációs nehézségekkel vagy pszichoszomatikus tünetekkel (pl. hasfájás, fejfájás) is küzdhetnek. A serdülők esetében ez a bizonyítási vágy és az identitáskeresés viszályába ütközhet, vagyis felmerül a kérdés: Ki vagyok én? Ki válhat belőlem, ha nem vagyok elég jó? A kudarctól való félelem éppen ezért ellentétesen, blokkolóan hat, és a fiatalok az utolsó hullámra felülés helyett inkább a lazaságot, az elengedtem, már nem érdekel érzését hagyják eluralkodni.

A tanár — az érzelmi kimerültség, megfelelési kényszer, kiégésveszély állapotában

A pedagógusok számára a tanév utolsó időszaka különösen intenzív. Nemcsak az év végi adminisztráció, az osztályzatok lezárása és a tanév zárása okoz nyomást, hanem a folyamatos figyelem és kapcsolódás fenntartása is, miközben ők maguk is fáradtak. A tanári pálya érzelmi munka — és az év végére sokan a kiégés (burnout) határán egyensúlyoznak. Az elvárások sokszor túlzottak: egyszerre kell hatékonynak, empatikusnak, következetesnek és motiválónak lenni. A tanár ilyenkor szembesülhet azzal a frusztrációval is, hogy a tanulók figyelme lankad, a szabályok betartása nehezebbé válik, és az iskolai fegyelem fenntartása több energiát igényel. Kinn tombol a jó idő, és közben a négy fal között kell kisajtolni még bármi produktívat a tanulókból. Sokan bűntudatot éreznek, amikor úgy érzik, nem tudtak minden tanulónak elegendő figyelmet adni, vagy ha nem sikerült elérni a kitűzött tantervi célokat. Ez érzelmi kimerüléshez, sőt, a szakmai önértékelés megingásához is vezethet.

Ráadásul elég lelombozó azt látni, ha a többi tanártárs sikeresebben zárja az évet, teljesebb tudással vértezve fel diákjait. Persze, itt most kitérhetnék arra, hogy alapjában milyen nehézségekbe ütközik bármilyen analóg információt átadni a hallgatóságnak, de a tanári kompetenciáktól függetlenül a diákok befogadása egyénenként nagyon változó. Korosztályilag is eltérő, arról nem is beszélve, hogy az értékelések gyakran a teljes tanév idején produkált teljesítményre vonatkoznak.

A szülő — az aggódás, kontrollvesztés, időmenedzsment-krízis állapotában

A szülők sem maradnak ki a tanév végi feszültségből. Egyrészt igyekeznek motiválni, támogatni gyermekeiket a maguk ad hoc és szakcikkekből, fórumokról lopott ötletei segítségével, másrészt gyakran maguk is stresszesek a munkahelyi, családi és szervezési feladatok miatt. Az otthoni tanulás támogatása, a különórák logisztikája, a dolgozatokra való készülés vagy éppen a pótvizsga lehetőségének lebegtetése mind olyan tényezők, amelyek fokozzák az otthoni feszültséget. A szülők egy része gyakran szorong amiatt, hogy mindent megtesz-e a gyermek iskolai sikere érdekében. De persze van, aki már rég elengedte a gyermeke kezét, és teljes bizalommal (?) hagyja őt kibontakozni. Az elvárások, melyeket az iskola és a társadalmi normák közvetítenek (pl. jó szülő az, akinek jól teljesít a gyereke), megingathatják a szülői kompetenciaérzést, ami — valljuk be — nem túl kellemes. Ezzel párhuzamosan megjelenik a kontrollvesztés érzése: azaz a szülő nem tud mindig beleszólni abba, mi történik az iskolában, vagy hogy a gyermeke hogyan reagál az elvárásokra. S miért is szólna bele?!

Vagyis itt állunk ebben a nem igazán szerelmi háromszögben, melynek minden egyes pontja megszenvedi a maga részét. Lehet-e, és ha igen, erre a róka fogta csuka helyzetre megoldást találni? Univerzális megoldás bizonyára nem létezik, de számos pszichológiai stratégia segíthet a feszültségek kezelésében. Például fontos, hogy a gyermek tudja, a fáradtság és a szorongás természetes része a tanév végének, és nem egyedül éli meg a nehézségeket. Erre már korábban fel is készíthetjük őt, illetve egyeztethetünk stratégiát az esetleges nehézségek elkerülése céljából. Különösen fontos például az elegendő pihenés, alvás és a megfelelő mozgás, melyben levezetheti a felgyülemlett feszültséget. A szülő és a tanár között, valamint a gyermekkel folytatott párbeszédekben is kulcsfontosságú a megértés és az érzelmek elfogadása. Mindhárom fél részéről segíthet, ha az év végi célokat nem maximalista elvárások, hanem fejlődési szemlélet mentén tűzik ki, illetve a már addig megszerzett eredményekre alapoznak — és nem túlkalibrálva őket. A pedagógusoknak és a szülőknek is fontos tudatosítaniuk, hogy saját mentális egészségükre is figyelniük kell. Ebben segítheti őket a pihenés, a határok kijelölése, stresszkezelési technikák elsajátítása/gyakorlása, a közösségi programok és a személyes erőforrások működtetése igény szerint.

Nem biztos, hogy ezt lehet igazán jól csinálni, és valóban sokszor csak a túlélésre hajtunk. De a gyermeki természet magával vonja a határfeszegetést és a sikerek vágyát is, a tanárok egy része nem csupán az utolsó hetek teljesítménye alapján hoz döntést, a szülők pedig nyilván nem gondolhatják, hogy a jegyek a tudás és az életöröm reális tükrei. Még egy kis kitartást mindannyiunknak!