home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Táncos vakáció
Csermák Zoltán
2018.07.09.
LXXIII. évf. 27. szám
Táncos vakáció

Nyári külhoni tánctáborok fiataloknak

A Hagyományok Háza idén is számos Kárpát-medencei tánctáborba hívja az anyaországi fiatalokat. A résztvevők kiváló helyi táncpedagógusok irányítása mellett ismerhetik meg az adott táj tánchagyományát, emellett találkozhatnak felvidéki és erdélyi fiatalokkal, s megtapasztalhatják a közös munka élményét is.

Magyarországon a vidéki amatőr néptáncegyüttesek, művészeti iskolák jelentős szerepet játszanak közösségteremtésben, az identitás erősítésében. Komoly szakmai munkájukat jól bizonyítják a minősítőkön és a versenyeken elért eredményeik. A csoportok legkiválóbb táncosai egyben a hazai profi táncegyüttesek legfőbb utánpótlását is jelentik. Az együttesek többségében a szakmai munka eredeti anyagok alapos megismerésével társul. Az Európai Szociális Alap és Magyarország Kormánya támogatásával indított Hálózatépítés az élő néphagyományért – közösségfejlesztés és tudásbővítés megvalósítása a civil társadalom bevonásával a határon átnyúló kulturális kapcsolatok erősítésén keresztül című program keretében a Hagyományok Háza 2018. nyarára számos néptánctábort szervezett. A határon átívelő rendezvényeknek Felvidék és Erdély magyar lakta vidékei adnak otthont. A találkozók kiváló alkalmat biztosítanak a résztvevőknek, hogy a helyi táncpedagógusoktól, zenészektől „tiszta forrásból” megtanulhassák az adott falu, tájegység táncait, zenéit, hagyományait. A megszerzett tudást pedig az ifjak az anyaországban hasznosíthatják. Idén 120 magyarországi fiatal vesz részt e rendezvényeken.

Az első táborok július elején, Nagyváradon és Várhosszúréten sikeresen lezárultak. A püspökladányi Csimpolya Táncegyüttes fiataljait a partiumi városban a Csillagocska táncegyüttes a sóvidéki táncok rejtelmeibe avatta be, míg Felvidéken a szécsényi és komlói fiatalok bukovinai és tardoskeddi táncokat roptak.

Nyárszón, a jelenleg is folyó Kalotaszegi Vándor néptánctábor a 14-18 éves fiatalokat szólítja meg, s a salgótarjáni Ifjú Nógrád Táncegyüttes tagjai a Kalotaszeg Néptáncegyüttes tagjaitól tanulhatnak.

A programsorozat 2018. augusztus 7-11. között a felvidéki Zsigárdon zárul. A mátyusföldi településen a berettyóújfalui Bajnóca Egyesület bogártelki és mezőkölpényi táncokkal gazdagodik.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..