home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Támasz a továbbtanulásban
Tóth Lívia
2019.04.02.
LXXIV. évf. 14. szám
Támasz a továbbtanulásban

Megkezdődött az MNT felsőoktatási tájékoztató körútja

A Magyar Nemzeti Tanács felsőoktatási tájékoztató körútjának két első állomása Szabadka és Zenta volt. A rendezvényre a középiskolák harmadik osztályos tanulóit, szüleiket és tanáraikat várták.

Zentán Perpauer Attila, a községi tanács oktatással és művelődéssel megbízott tagja köszöntötte a jelenlévőket, majd a Magyar Nemzeti Tanács részéről Jerasz Anikó, az MNT Végrehajtó Bizottságának elnöke tájékoztatta az érdeklődőket. Az Európa Kollégiumot, valamint az intézményben folyó munkát Danyi Zsuzsanna vezető nevelőtanár és Sisa Eleonóra, a Hallgatói Érdekképviselet elnöke mutatta be. Az eseményen ezúttal az Egészségügyi Középiskola, a Közgazdasági és Kereskedelmi Középiskola, valamint a Zentai Gimnázium harmadikosai és szüleik vettek részt, míg a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégiumban pénteken tartanak szülői értekezletet.

Jerasz Anikó elmondta, április elseje és 12-e között az Európa Kollégium képviselőivel összesen harmincöt vajdasági középiskolába látogatnak el.  

– Ez a program nyolc évvel ezelőtt indult útjára, és évről évre újabb elemekkel bővült. Fontosnak tartjuk, hogy az érintettek mindenről időben értesüljenek. A harmadikos középiskolások május 18-án tanulmányi kiránduláson vehetnek részt, melynek során a legnagyobb vajdasági egyetemi városokba, Újvidékre és Szabadkára látogathatnak el. A nyár folyamán három hetes, 80 óra időtartamú szerb nyelvi felzárkóztató programot kínálunk, amit igény szerint több településen is életre hívunk. Amikor a mostani harmadikosok negyedikesek lesznek, tájékoztató füzetet juttatunk el hozzájuk, és majd az MNT meg a Vajdasági Magyar Diákszövetség képviselői tartanak nekik és a szülőknek tájékoztatót arról, hogy Vajdaságban mely egyetemeken, főiskolákon lehet továbbtanulni, illetve milyen egyéb lehetőségek várják őket: ösztöndíj, diákotthonok, diákcsere programok stb. Negyedikben, a második félév kezdetén, bekapcsolódhatnak a felvételi-felkészítő programunkba, amelyet online és tantermi formában egyaránt megszervezünk. Amikor már felvételt nyertek valamely itteni főiskolára vagy egyetemre, ismét vár rájuk egy felzárkóztató tanfolyam szerb nyelvből és pályázhatnak az ösztöndíjainkra is.  

A Magyar Nemzeti Tanács célja, hogy az ösztöndíjprogrammal serkentse a fiatalokat, ne elégedjenek meg a középiskolai végzettséggel, illetve arra biztatja őket, hogy az itthoni továbbtanulás mellett döntsenek. A komplex ösztöndíjprogrammal segítjük őket azon az úton, ami a sikeres felvételihez, majd a felsőoktatásban végzett tanulmányaik befejezéséhez vezet. Azt szeretnénk, ha ez alatt az idő alatt támaszként tekintenének a Magyar Nemzeti Tanácsra – hangsúlyozta Jerasz Anikó.

Az ösztöndíjprogram és a hozzá tartozó egyéb lehetőségek a Magyar Kormány, a Nemzetpolitikai Államtitkárság és Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. jóvoltából valósulnak meg.

 

(Herédi Krisztián felvételei)

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..