Ezek tükrében és alapvető emberi tiszteletből válaszolok a volt MNT-elnök felvetéseire, amelyeket jelzőkkel illetni nem kívánok. Ugyanakkor azt is szeretném kijelenteni, hogy ezzel a vitát a magam részéről lezártnak tekintem.

Számomra a választási program megvalósításának lényege és „útiránya” az, hogy nemzetileg elkötelezett, a szerbiai és magyarországi adófizetők pénzét felelősséggel kezelő, mindenkire odafigyelő, ugyanakkor teljesítményt elváró, a köztársasággal, tartománnyal és önkormányzatokkal partneri viszonyban működő nemzeti tanács legyünk.

A Magyar Összefogás listáján egyetértő támogatásommal helyet kaptak olyan tagok, akiknek újbóli kinevezését nem kezdeményeztem. Megvallom, megdöbbentett az a hangnem, amellyel akár ők, akár a volt elnök számon kérte rajtam, hogy éltem elnöki jogommal, és nem kértem újabb négy évre Siflis Zoltánnak, Joó-Horti Líviának és Zsoldos Ferencnek a kinevezését, akik bizottsági elnökként tevékenykedtek az előző időszakban.

Nem tartom hibának azt sem – épp ellenkezőleg –, ha egy olyan szakterületen, mint amilyen a kultúra, a bizottsági elnök egyetemi végzettséggel, kulturális intézményben eltöltött tartós munkatapasztalattal is rendelkezik, ezért esett a választásom Siflis Zoltán helyett Penovác Náray Évára.

Ugyanilyen fontosnak tartottam, hogy egy olyan szakterületen, mint amilyen az oktatásból, az onnan jövő, valós oktatási, tanári-nevelői tapasztalattal rendelkező szakember legyen az elnök, ezért esett a választásom Joó-Horti Lívia helyett Perpauer Attilára. Tekintettel arra, hogy az oktatási stratégia megírásához Joó-Horti Líviának nem volt köze, a megvalósításban viszont az oktatási bizottság tagjaként számítottam és számítok is a munkájára, nem éreztem úgy, hogy hibát követek el azzal, hogy az oktatást egy szakpedagógusra és nem egy pszichológusra bízom.

Nem kevésbé gondolom kiemeltnek a civil területet, ezért tartottam lényegesnek, hogy egy személy, Zsoldos Ferenc helyett a Magyar Nemzeti Tanács hat olyan embernek adjon lehetőséget a munkára, akik a szórványközpontokat vezetik, és a kistérségi közművelődési-civil tevékenységet segítik. Miután megtörténik a civil stratégia közösségi felülvizsgálása, amelyet reményeim szerint nem a vállalkozó-civilek fognak irányítani, világosan látszódni fognak ennek az elképzelésnek tényleges nemzetmegtartó erővonalai.

Ezeket a döntéseimet nem áll szándékomban felülvizsgálni, ugyanakkor erélyesen visszautasítok minden, a bizottsági tagok szakmai hozzáértését megkérdőjelező felvetést. A megalakulás folyamatában lévő konzultatív testületekben pedig az eddigiek mellett számos olyan szakembernek is helyet kívánok biztosítani, akik mindeddig nem kaptak erre lehetőséget, azonban szakmai kompetenciájukhoz nem férhet kétség.

Ami ifj. dr. Korhecz Tamásnak a közoktatási és felsőoktatási ösztöndíjra vonatkozó észrevételeit illeti, szeretném őt emlékeztetni a saját maga által képviselt álláspontra, amelyet 2011 márciusában fejtett ki, és amelynek az volt a lényege, hogy csak egyetlen generáció kapjon ösztöndíjat, ahogyan ő nevezte az egyik nyilvános tanácskozáson: ez legyen az „aranygeneráció”. A VMSZ Elnökségének erőteljes nyomására alakult ki a jelenlegi elv, vagyis az, hogy mindenki lehessen ösztöndíjas, aki itthon tanul tovább.

Ugyanakkor a felsőoktatási ösztöndíjrendszer teljesen figyelmen kívül hagyta a munkaerőpiac igényeit, a szociális alapú törődést, emellett túlbonyolított, részben magyarországi, idehaza alkalmazhatatlan feltételrendszer alapján működött, amelynek következtében nem lehet nyomon követni a módosított ösztöndíj-határozatok módosításainak módosításait.

A 2014 novemberében felállt Magyar Nemzeti Tanács és Hivatal legnagyobb bravúrjának tartom, hogy minden mesterkedés ellenére (elérhetetlen szervergép, köddé váló rendszergazda, „hirtelen” széteső informatikai háló) az ösztöndíjakat ki tudtuk fizetni, és az egyik legnagyobb szégyennek tartom azt a viselkedést, amelyet egyesek megengedtek maguknak ezzel a kiemelten fontos közösségi projektummal kapcsolatban. De könnyen tették, nem ők biztosították az anyaországi támogatást. És mivel nem ők biztosították, ezért történhetett meg az is, hogy az ösztöndíjrendszer nagyszerűsége ellenére az egyik legkomolyabb kudarca is az előző MNT-nek, hiszen az ösztöndíjazott hallgatóknak csaknem a fele úgy került ki a támogatási rendszerből, hogy nem jutott oklevélhez.

A Népesedési Akcióterv vonatkozásában a felelős személy maga ifj. dr. Korhecz Tamás volt, a meghozandó intézkedések határideje az önkormányzatokkal és más partnerekkel  pedig 2014 márciusa. Szónoki kérdésnek tartok minden erre vonatkozó, hozzám irányuló kérdést és számonkérést.

Egészen bizonyos, hogy folytatni fogjuk a nagycsaládosokat és a gyermeket vállalók tervszerű segítését, mert a kérdés valóban égető, de biztos, hogy az a munka nem korlátozódik majd látszattevékenységre és MNT-s testületi döntést nélkülöző, senkivel nem egyeztetett, engedély nélkül, önérdekből működtetett bölcsödére.

Végezetül szeretném leszögezni, hogy 1999 óta vagyok az Ideiglenes, majd a Magyar Nemzeti Tanács tagja. Találkoztam már arroganciával, lenézéssel és meg nem értéssel, láttam már mit szül az, amikor valaki csakis saját magát tartja alkalmasnak valamely posztra. Láttam a megnyilvánuló kizárólagosságot is.

Mindezekből a magam számára is levonom a következtetést, és mindent el fogok követni, hogy a Magyar Nemzeti Tanács mindazok számára, akik a kulturális autonómia megvalósulását és nemzetünk előrehaladását valóban fontosnak tartják, megteremtsem az együttműködés lehetőségét, ugyanakkor mindent megteszek azért is, hogy a címkézést és rombolást távol tartsam az elkövetkező időszakban.                                                                                             

Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke