Szülőföldet építő kicsiny sikerek

Kedves olvasó,

Alábbi cikkünk weboldalunk előző változatából automatizálva került áthelyezésre, így szövegformázási és megjelenítési hibák előfordulhatnak. Megértésüket köszönjük!

Szülőföldet építő kicsiny sikerek

Egy fénykép a szerzőről a gondolatözönök szünetében - Erdei ErnőMottó: ''A vezeklés jelképe nemcsak a térdre hullás és az ima, hanem a talpra állás és a felkiáltás is.”Beszélgetőtársam hetvennyolc éve ellenére vasárnaponként vadászni jár, a hét többi napján pedig a város közös...

Egy fénykép a szerzőről a gondolatözönök szünetében - Erdei Ernő

Mottó: ''A vezeklés jelképe nemcsak a térdre hullás és az ima, hanem a talpra állás és a felkiáltás is.”
Beszélgetőtársam hetvennyolc éve ellenére vasárnaponként vadászni jár, a hét többi napján pedig a város közösségépítő aktivitásainak valamelyikében jeleskedik. Szervez, fordít, jegyzetel, felülmúlhatatlanul veri a blattot, gondolatait időről időre rímekbe szedi. Verseiben az erdőket, a vizeket, a madarakat és az állatokat vallatja, a családjához kötődő mindennapok és ünnepnapok élményeiről ír. Mindezt leheletfinoman átszőve egy peremre sodródott és beolvadásra ítéltetett nemzettöredék megkísértéséről szóló történettel is. Ilyen kötet lesz a már beharangozott harmadik is, melyhez éppenséggel már ''csak” a kiadási költségek fedezésére való pénz hiányzik - ígéri hangulatoldó nevetéssel a házigazda.
Erdei Ernő bácsi ''úgy mellesleg”, 1932-ben született a verseci községhez tartozó Temesvajkócon. Tízéves volt, amikor szüleivel Székelykevére költözik, illetve ötvenkettő, amikor megválasztják Pancsova város polgármesterévé. 1989 elején, amikor ''a forradalmi többség” megvonta tőle a bizalmat a községi képviselő-testületben, búcsút vett az elnöki teendőktől. Majd váratlanul szembetalálja magát a költészettel. ''Felocsúdva igyekszem visszaszerezni, de gyarapítani is őseim értékeit” - olvashattuk a 2002-ben megjelent, Vezeklés című első verseskötetének az utószavában.
- Ma sem gondolom ezt másképp, bár nagy valószínűséggel ez lesz az utolsó kötetem - vágtunk bele a dolgok sűrűjébe. Néhai diáktársai kérésére - akikkel együtt énekeltek, viccelődtek, sportoltak - a komoly témák mellé ezúttal a vidám kedvet is belelopta. Abból, az édesapjától örökölt derűlátásból merítve, amely élete legnehezebb pillanataiban sem pártolt el mellőle. Miképp a szókimondó vakmerősége sem. Holott verseinek nyelvezete igen egyszerű. Mentes minden olyan művészi körmönfontságtól, amelyet a nyelvi képzettségben legfeljebb helyben topogó olvasói célközönsége aligha értene meg.
- Verseim elsődleges célja a kiveszőben lévő nyelvi eszközök példamutató használata volt, mert egyedül csak az anyanyelv beszélt és írott változatában lelhető fel az a kötőelem, amely megszilárdíthatja értékeink félőinek öntudatát. Bár írásaimban gyakran a személyes hangvételű visszaemlékezések kerülnek előtérbe, mondanivalóim egy sokkal szélesebb rétegnek visznek bátorító üzenetet.
A 2006-ban megjelent második kötetének címét Németh István író ajánlatára Álom és való-ra módosítja a szerző. Mint utóbb kiderült, igencsak találóan, ugyanis a pancsovai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület abban az időben ünnepelte fennállásának hatvanadik évfordulóját. Így a füzetecskéből afféle múltértékelő vallomás is lett. Azokra a tovaszállt évtizedekre utalva, amelyekben nemcsak a Temes-parti kisváros műkedvelő amatőrjei bátorkodtak szabadabb világot álmodni önmaguknak.
Benne volt továbbá a jelenre való ráeszmélés szükségessége is. Trianon után sajnos, Ernő bácsi verseskötetei az elsők, amelyeket magyar nyelven adtak ki Pancsován. A kiadásért felelő Petőfi Sándor ME mindkét alkalommal önzetlen segítséget kapott az újvidéki Dániel Print Nyomdától és a Forum Könyvkiadótól, melyek felismerték, mekkora jelentőséggel bír egy ilyen megmozdulás a déli végeken.
- Tulajdonképpen itt a kicsinynek tűnő sikerek is építik a szülőföldet. Azt, hogy szétkapkodták, túlzás volna állítani, de a háromszáz kötet közül, amennyi elhagyta a nyomdát, mind gazdára talált.
Az ólomsúlyú másodperceket az asztalközépre helyezett időmérő ütemes ketyegése jelzi. Beszélgetésünk zárógondolatai végül már maguktól is felszínre törnek.
- Pancsován a magyar értelmiség ún. humán erőforrása sajnos évtizedeken át másfelé jobbár csorgatta értékeit, nem a magyarsága felé. Ez hosszú távon végül oda vezetett, hogy a városban nemcsak a magyar nyelvű gimnázium és a szakközépiskolák szűntek meg, de napjainkra már a külvárosiban, vagyis a hertelendyfalvi általános iskolában is csupán pislákol a magyar szó. Mindezt visszahozni már szinte lehetetlen. Nem tagadom, a középiskolai és az egyetemi tanulmányaimat én is szerb nyelven fejeztem be. Amikor azonban rájöttem, hogy szinte elveszett bennem anyám szókincse, olvasni kezdtem, kötetek százait bújva tudatos szorgalommal. Ösztönszerűen ráéreztem, hogy ez az egyetlen kiút egy rám bízott örökség eltékozlásának megfékezéséhez. Tapasztalatból mondom tehát, és meggyőződéssel, hogy ha önmagunkban meg az utánunk jövő nemzedékekben is sikerülne felkeltenünk az anyanyelven való olvasás iránti vágyat, akkor a megmaradási esélyeink is javulnának. És ez nem csupán a művelődési egyesületeink és egyházaink feladata, hanem mindnyájunké, akik itt születtünk, ezen a tájon! Akár rímekbe foglaljuk gondolatainkat, akár nem.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Bánáti Újság rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Szülőföldet építő kicsiny sikerek
Vezércikk
  • DÉVAVÁRI Zoltán
  • 2012.10.31.
  • LXVII. évfolyam 44. szám
Facebook

Támogatóink