Szórakozás és kikapcsolódás – több héten át

Szórakozás és kikapcsolódás – több héten át

A tordai helyi közösség a Petőfi Sándor Művelődési Egyesülettel és a többi helyi civilszervezettel együtt 2014 januárja és márciusa között immár 13. alkalommal szervezi meg a Tordai Művelődési Napok elnevezésű kulturális és ismeretterjesztő rendezvényt.

Az esemény már évek óta nemzetközivé vált, hisz Románia és Magyarország több helységéből is vannak résztvevői, fellépői.

A cél továbbra is az, hogy e szórvány magyar település bemutassa a saját hagyományát, kultúráját, és megismertesse a lakossággal mások értékeit is. A szervezők szeretnének hozzájárulni a polgárok szórakozásához, téli kikapcsolódásához, a szakismereteik fejlesztéséhez, a testvértelepülési kapcsolatok további ápolásához.

A több mint két hónap alatt mintegy 30 különféle programot terveznek, amelyek között lesz néhány vendégszereplés, színielőadás, zenés-vidám est, ifjúsági és gyermekműsor, koncert, kiállítás, bál, könyvbemutató és szakelőadás.

Az ünnepi megnyitó műsorra január 18-án kerül sor, amelyen a helybeli táncosokon, énekeseken, zenészeken, versmondókon kívül a balástyai, újszentesi, pacséri és bácsfeketehegyi testvértelepülések művelődési egyesületeinek tagjai, valamint első alkalommal a balatonakali művelődési egyesület tagjai is fellépnek. A színes összeállítás előtt megnyílik a begaszentgyörgyi község amatőr művészeinek a kiállítása is. A tervek között szerepel a nagybecskereki Madách Színház vendégjátéka, a Bánáti Est (több mint tíz bánsági szórvány magyar művelődési egyesület fellépésével), a tiszaalpári és a bácsfeketehegyi zenés-táncos est, a szabadkai Népszínház és az Újvidéki Színház vendégszereplése, a tóbai amatőr színjátszók bemutatkozása, a Hét Nap élőújsága, Tóth Lívia újságíró Varázspálca nélkül című könyvének a bemutatója, vadászbál (január 25-én), sütemények versenye, alkalmi műsor — többek között március 15-ére —, borász találkozó, valamint szakelőadások termelők részére.

A rendezvény — a hagyományokhoz híven — március 22-én ezúttal is a Tordai Esttel zárul, amely tulajdonképpen a három Kárpát-medencei Torda (Torontáltorda, Bihartorda és Aranyostorda) és az elszármazott tordaiak találkozója.

Remélhetőleg, ezúttal sem marad el a tartomány, az önkormányzatok és más védnökök támogatása, amelyek segítsége nélkül a szervezők nem tudnák megrendezni ezt a nagyszabású, a bánsági magyarság egyik legrangosabb művelődési eseményét.

Az eddigi 12 alkalommal a közönség is hűen kitartott és nagy számban látogatta a különféle programokat. Az érdeklődők nemcsak Tordáról, hanem a környékről is érkeztek. A nézők valószínűleg ezúttal sem maradnak el, hisz a rendezvények elsősorban miattuk vannak.

Képgaléria

Cikkünk további képei

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Bánáti Újság rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Szórakozás és kikapcsolódás – több héten át
Bánáti Újság
  • Kónya-Kovács Otília
  • 2020.02.23.
  • LXXV. évfolyam 8. szám
Szórakozás és kikapcsolódás – több héten át
Bánáti Újság
Facebook

Támogatóink