Szombaton, június 13-án hivatalosan is megkezdődik az idei fürdőszezon a sétaerdei medencén. Ezt kedden jelentették be a helyszínen megtartott sajtótájékoztatón, melyen Tóth Róbert, a Városi Tanács kommunális ügyekkel és fejlesztésekkel megbízott tagja, valamint Tamara Dimitrioski, a Stadion Kommunális Közvállalat igazgatónője ismertette a részleteket.
Tóth Róbert elmondta, Szabadka város költségvetésében 220 millió dinárt irányoztak elő a Stadion KKV működésére. A közvállalat hét objektumot működtet, melyeket több mint 150 sportklub használ. Hozzátette, az idei évben két jelentősebb beruházást is támogatott a város: ezek egyike az olimpiai medence csőrendszerének cseréje, melynek teljes értéke 14,5 millió dinár, a másik pedig a tűzvédelmi rendszer fejlesztése.
![]()
Tamara Dimitrioski kiemelte, a nyári fürdőszezon minden évben különös jelentőséggel bír a közvállalat életében, hiszen a medence nemcsak felfrissülést és kikapcsolódást kínál a polgároknak, hanem közösségi találkozóhelyként is működik. Mint mondta, a Stadion KKV minden évben igyekszik fejleszteni az infrastruktúrát és a szolgáltatásokat annak érdekében, hogy a látogatók biztonságos és kényelmes körülmények között tölthessék idejüket.
![]()
Az egyik legfontosabb beruházás az olimpiai medence csőrendszerének cseréje volt. A munkálatok két szakaszban valósultak meg: az első 2024-ben, a második pedig az idei évben fejeződött be. A fejlesztés célja a vízmegtakarítás, valamint a tisztítószerek felhasználásának csökkentése.
A szezon kezdete előtt rendbe tették az egész medencekomplexumot. Felújították az olimpiai medencét, a gyermekmedencéket és a lelátót, karbantartási munkálatokat végeztek a csúszdán, a játszótéren és a szabadtéri edzőtermen, emellett a zöldterületeket is rendezték.
![]()
A sétaerdei nyitott medence hétköznapokon 6.30 és 7.30, valamint 11 és 18 óra között, hétvégén pedig 6.30 és 7.30, valamint 11 és 19 óra között várja a látogatókat. Hétfőn karbantartási napot tartanak, ezért aznap 12 órától nyit ki a létesítmény.
A belépőjegyek ára az előző évhez képest kisebb mértékben emelkedett. A felnőttjegy 320 dinárba, a gyermekjegy 190 dinárba kerül, ötéves korig pedig a belépés ingyenes, szülői felügyelettel. Havi bérletet 3800 dinárért lehet váltani. A csúszda használata 250 dinár, a napozóágy bérlése pedig 130 dinár naponta.
A nyugdíjaskártyával érkező polgárok továbbra is ingyen használhatják a medencét a reggeli rekreációs időszakban, vagyis 6.30 és 7.30 között. Ezt a lehetőséget a Stadion KKV, valamint a szerbiai nyugdíj- és rokkantbiztosítási alap közötti együttműködési megállapodás garantálja.
![]()
A közvállalat képviselői hangsúlyozták, hogy a szezon során külön figyelmet fordítanak a tisztaságra és a biztonságra. A víz minőségét naponta ellenőrzik, a laboratóriumi vizsgálatokat pedig a Szabadkai Közegészségügyi Intézet végzi. A fürdőzők biztonságáról vízimentők gondoskodnak, a medence területének nagy részét térfigyelő kamerák fedik le, és biztonsági személyzet is jelen lesz.
Az olimpiai medence mellett három gyermekmedence, termálvizes medence, spirálcsúszda, játszótér, szabadtéri edzőterem, nagy napozófelület, pavilon és vendéglátóipari egységek is várják a látogatókat. A nyár folyamán az idén is megszervezik a Szuper Nyár elnevezésű sportrendezvényt, mely több fordulóban kínál majd programokat a résztvevőknek.
![]()
![]()
![]()
![]()