Szerepek

Szerepek

A szerep igen összetett fogalom. A színház világából érkezett a társadalomtudományokba. Magyarul főleg a színlelés, a tettetés, a képmutatás kapcsolódik hozzá, az angol és a francia nyelvben pedig a viselkedés előírtsága, meghatározottsága (role).

Ám bárhonnan is közelítjük meg, a szerep interakcióban aktualizálódik. Egyszerre számos különböző szerepben éljük a mindennapjainkat is. Buda Béla pszichiáter meghatározásában: „A szerep akkor válik aktuálissá, ha a viselkedés szereppartnerrel, másik szereppel kapcsolatosan történik. Minden szerepnek van egy fő szereppartnere, akivel kapcsolatosan a szerep legfontosabb tere valósul meg.”

A szerepek csoportosíthatóak. Az egyik ilyen lehetséges felosztás során különválasztjuk a velünk született, a szerzett (megharcolt, kivívott) és a véletlenszerű (szituációs) szerepeket. Moreno, a pszichodráma atyja négy kategóriát különített el: szomatikus, pszichés, szociális és transzcendens. Michael Banton szintén négyféle szerepkörről beszél: pervazív (azok, amelyek az ember biológiai helyzetéből adódnak, pl. a nemre és az életkorra vonatkozóak — nő/férfi), családi (házas férfi/nő, anya/apa), foglalkozási (szakmai identitás) és átmeneti (ezekre jellemző a meghatározott interakciós helyzet, illetve hogy leginkább csak rövid ideig élnek: sorstárs, betegtárs, művész, kutató, felfedező, szerelmi stb.).

A különféle, változatos szerepeket a szocializáció útján sajátítjuk el. A társadalmi életben való létezéshez szükségünk van rájuk, hiszen a rituáléjukkal biztonságot nyújtanak — gond csak akkor van, amikor megmerevednek, az emberi interakciók gátjává válnak, és a közeli kapcsolatokban is az intimitás ellenében hatnak.


Rod Julian/Depositphotos.com 

Sokszor a gyermekek által felvett szerepek mentő kísérletek a családok egyben tartására. Vikár György szakember úgy gondolja, hogy minden, a családban betöltött szerep a többi családtag tudattalan igényét szolgálja ki. A gyerekek persze a nem válással végződő házasságok esetében is megérzik a feszültséget, ekkor a következő szerepekbe bújnak leginkább: hős (aki hatalmas munkával próbálja a szülőt tehermentesíteni, és a családnak elismerést szerezni, saját szükségleteit háttérbe szorítani, s noha sokan elismerik teljesítményét, azt mégsem képes élvezni), bűnbak (erre a szerepre azért van szükség, hogy a házasfelek ne figyeljenek a valódi problémákra — helyette a gyermekre koncentrálnak, és sokszor sajnos őt kiáltják ki a család gondjának okozójává is), láthatatlan/álmodozó (fő törekvése, hogy ne tűnjön fel, s ezáltal megvédhesse magát szülei kiszámíthatatlan reakcióitól, nincs saját véleménye, semmilyen ellenállást nem fejt ki, józanul és nyugodtan viselkedik, napokon át is képes egy szebb családi képről álmodozni, ő a problémamentes, viszont elveszett gyerek) és a mókamester/bohóc (a család depresszív hangulatát humorával és vidámságával igyekszik elviselhetőbbé tenni, de sokszor sajnos inkább az idétlen jelzővel illetik).

Vajon létezik-e pillanat, amikor az összes álarcot és szerepet behajítjuk a sarokba? Vajon életünk minden egyes percében takargatnunk kell magunkat? Már a legkisebbeket is sajnos így tanítják, hogy ne fejezzék ki olyan nyíltan az érzelmeiket, mert ugye azt azért mégsem illik. És minél nagyobb a gyerek, annál kevésbé lehet őszinte. Ez a fék vagy gát az, ami megkülönböztet bennünket az állatoktól, az ösztönlényektől. Vagyis a szerepeknek van egy védelmi funkciójuk is. Lényegében a másodperc töredéke alatt el tudjuk dönteni, melyik arcunkat, álarcukat kell felvennünk. Szakemberek szerint ezért előbb vagy utóbb azonosulnunk kell saját magunkkal, az álarcunkkal, a szerepünkkel, mert különben lelepleződünk. Ezért például ha azért hagynak el bennünket, mert önmagunkat adjuk, akkor az a kapcsolat nem tönkrement, hanem a helyére került.

A különféle szerepjátékok (társasjátékok) még mindig virágkorukat élik egy-egy társaságban. Azokra a játékosokra, akiknek érzelmi gondjaik vannak, a játék mintha jellege van nagyobb hatással, így a gyermekekre jellemző regresszívebb, szabadságot és következménymentességet nyújtó játékélmény felszabadító lehet számukra. A másvalaki bőrébe való bújás védettséget ad — más szerepében könnyebben tudnak kontaktust teremteni, illetve olyan interakciókba is belevonódni, amelyre a való életben talán sohasem vállalkoznának. Emellett egy gátlásos embernek szorongató is lehet a túl sok verbális megnyilvánulás igénye, illetve az a fenyegetettség, hogy a szerepben rugalmasan kell reagálni a különböző helyzetekre. A serdülőknek mindenképp lehetőséget nyújt önmaguk más-más szerepekben való kipróbálásához, ami az életkorukra jellemző megküzdési feladatuk is, vagyis az identitáskeresés. A felnőtteknek ezzel szemben a saját sorsuk jobb irányítása, életük szabadabb élése, a bennük rejlő lehetőségek kibontakoztatása lehet az a belső igény, amely miatt például szerepjátékozni kezdenek. 

A társkeresés terén manapság keveredik a hagyományos és a modern elvárás, mindkét nemmel szemben. Úgy is mondhatjuk, hogy olyan korban élünk, amikor mindenki összerakhatja saját nemi szerepét, identitását, meghatározhatja, hogyan vagyok én nő/férfi. Ám ez egy tudatos és szellemi munkát igénylő feladat. Vannak víziók, melyek szerint azok a kapcsolatok fognak tudni a jövőben működni, amelyekben a felek képesek elismerni, támogatni és erősíteni egymást, amelyekben az elvárásaikat kérésként, előre, nem pedig számonkérésként, utólag fogalmazzák meg, és amelyekben képesek a kommunikációra. Párterapeuták gondolata, hogy a nemekhez kötődő értékek (mint pl., hogy a nő érzékeny és a férfi racionális) ne tűnjenek el, hogy nemtől függetlenül kiegyensúlyozottan — minden kapcsolatban — képviselve legyenek, mert ez a gyerekek számára fontos.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Lélekbúvár rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Szerepek
Lélekbúvár
  • Pap Ágota pszichológus
  • 2019.04.16.
  • LXXIV. évfolyam 15. szám
Szerepek
Lélekbúvár
  • ​​​​​​​PAP Ágota pszichológus
  • 2019.04.13.
  • LXXIV. évfolyam 13. szám
Facebook

Támogatóink