home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Szemtől szemben térségünk történelmével
Stanyó Tóth Gizella
2010.10.27.
LXV. évf. 43. szám
Szemtől szemben térségünk történelmével

Teleki Júlia Budakalászon Világos Tiborral (balról) és Parlagi EndrévelNemzedékek nőttek fel a II. világháború után anélkül, hogy tudták volna, mi történt a legszűkebb környezetükben. A történelemkönyvek pedig vagy elhallgatták vagy egyoldalúan tanították a történteket attól függően, hogy a...

Teleki Júlia Budakalászon Világos Tiborral (balról) és Parlagi Endrével

Nemzedékek nőttek fel a II. világháború után anélkül, hogy tudták volna, mi történt a legszűkebb környezetükben. A történelemkönyvek pedig vagy elhallgatták vagy egyoldalúan tanították a történteket attól függően, hogy a határok melyik oldalán, illetve melyik országban írták őket. Magyarországon is csak az utóbbi években beszélnek nyíltabban arról, hogy mi történt a háború után a Kárpát-medencében és arról, hogy miként is tűntek el máról holnapra az emberek, főleg a németek, a magyarok egy része.
Az ''új idők, új dalai” mintha bátorságot öntöttek volna az egyre idősödő túlélőkbe, a megtorlás szemtanúiba, és ha lassan is, de mind többen szólalnak meg - emlékeztetett a minap Kiskunhalason, majd a Budakalászon megtartott nyílt történelemóráján Teleki Júlia a Csúrogon, Zsablyán, Mozsoron és környékén történt eseményeket tárgyaló Hol vannak a sírok? c. dokumentumkönyvének a bemutatóján. Az, hogy még mindig számos meghívást kap határon innen és túl, azt is jelzi, hogy sokan a túlélők vallomásaiból szeretnék megtudni, mi is történt velünk. Ha ugyanis nem ismerjük a múltunkat, akkor hogyan küzdhetünk a jelenünkért, a jövőnkért - a megmaradásunkért?
- Nem mindig az a hiteles és igaz, amit a történészek leírnak - mondta Teleki asszony Kiskunhalason. - Az idő múlása megbékélést is sugall ugyan, de azt is, hogy nem szabad elfelejtenünk a történteket. Éppen azért, hogy ne ismétlődhessen meg a népirtás. Egy gyermek emlékezetéből sohasem lehet kitörölni, amit látott, amit átélt. Amíg csak azt tanítják nekünk, hogy mi történt 1942-ben, azt viszont nem, hogy mi 1944-45-ben, addig a sebek nem gyógyulnak be. Ha majd a mindenkori kormányunk elismeri, hogy 1944-ben nagyon sok magyart és más nemzetiségű embert kivégeztek, akkor hinni tudok abban, hogy Szerbiában is tisztelik az emberi jogokat. De amíg az egykori dögtemető szemetén keresztül kell átmennünk Csúrogon, hogy letegyük az újra és újra meggyalázott, általunk kijelölt kegyhelyre virágainkat, vagy hogy gyertyát gyújtsunk édesapáink, hozzátartozóink tömegsírján, addig nem beszélhetünk az emberi jogok érvényesítéséről Szerbiában.
Szeptemberben múlt 65 éve, hogy kiszabadultunk Szépligetről (Gajdobráról), Wekerlefalváról (Nova Gajdobráról), a koncentrációs táborból egy papírral a kezünkben, hogy mehetünk bárhová, csak vissza a házunkba nem. Az októberi megtorlások után Vajdaságban három falu: Csúrog, Zsablya és Mozsor lakosságát 1945 januárja végén kiűzték otthonából, vagyonától megfosztva lágerba hajtották, majd kollektív bűnössé nyilvánították - és ezt Szerbia kormánya hivatalosan mindmáig nem vonta vissza. A rehabilitációs kérelmemet 2006-ban adtam át Újvidéken a bíróságon, de eddig még nem került sorra. Még az erkölcsi kártérítést sem kapjuk meg egykönnyen, jóllehet a kollektív bűnösséget általában véve mondták ki a csúrogi, zsablyai, mozsori magyarokra. A semmiből kezdtük újra. Otthont, megélhetést teremtettünk a családunknak. Ha a vagyonunkat nem kapjuk is vissza, az erkölcsi kártérítésről akkor sem mondunk le! Megérdemlik apáink, mi túlélők, gyermekeink és unokáink, hogy feloldozzanak bennünket a kollektív bűnösség terhe alól, mert nem vagyunk bűnösök! A bűnösök - mert bizonyosan voltak bűnösök a magyarok között is - már messze jártak 1944. október 23-án, amikor a partizánok bejöttek a falunkba, amikor megkezdődött a vérengzés... Akik pedig részt vettek 1942-ben a szerb polgárok kivégzésében, azokat mind a magyar, mind a szerb igazságszolgáltatás megbüntette. S azok a szerb családok, amelyeknek a hozzátartozói a magyar katonaság áldozatául estek, kártérítést kaptak a magyar kormánytól. Sőt mind a mai napig részesülhetnek benne, ha bizonyítani tudják, hogy kárt szenvedtek, és ha eddig nem kérték. Ezzel szemben az egykor Csúrogon, Zsablyán és Mozsoron élt magyaroknak még az erkölcsi kártérítési igényüket is megnehezítik a megalázóan bonyolult bírósági eljárással.
Az utóbbi egy-két évtized felszínre hozta ismeretanyagból kiindulva összefüggéseiben kellene elemezni mindazt, ami a Kárpát-medencében történt 1920-tól, a trianoni békediktátumtól napjainkig - mondta Szakáll Aurél, a kiskunhalasi Thorma János Múzeum igazgatója, a könyvbemutató házigazdája. Rövid történelmi összefoglalójában kiemelte a fontosabb dátumokat:
- Időrendbe állítva, okokat, okozatokat megnevezve kellene sorra venni az eseményeket, nem szabad összemosni, ködösíteni őket. Természetesen érthető, hogy az 1920-at követő években élt a vágyakozás az elcsatolt területek és az ott élők iránt. S érthető az is, hogy amikor 1938-ben megkezdődött a visszaszármaztatási folyamat, majd az ezután következő években némely területek - a Felvidék, Kárpátalja, Erdély, a Vajdaság egy része - ismét Magyarországhoz kerültek, azt örömmel üdvözölte az ott élő magyarság jelentős része. És így volt azokon a területeken is - például a Vajdaságban - amelyeken a szerbség volt többségben: Csúrogon, a környékbeli falvakban, Újvidék közelében, a Sajkás-vidéken. Az 1942-ben történt események Hideg napok néven íródtak be a történelembe. A partizánok tettei, merényletei miatt razziák voltak Újvidéken és környékén, és e rendőri ellenőrzéseknek zömmel zsidók és szerbek estek áldozatul. Ez volt a magyar hadsereg reakciója. A tragikus történéseket Magyarország elismerte, és vállalta is érte a felelősséget. 1942 után következett 1944 ősze, mely a ''béke” időszaka a Vajdaságban is. A magyar katonaság visszavonult, a német lakosság jó része elmenekült. A Délvidéken maradt védtelen polgári lakosság úgy vélte, nincs mitől tartania. De nem így történt. A bevonuló partizánok a védtelen polgárokon álltak bosszút. Ma sem tudni pontosan, hányan estek a megtorlásuk áldozatául.
A Háború után című, Európa története 1945 óta alcímet viselő vaskos könyvében Tony Judt brit történész foglalkozik a Jugoszláviában történt eseményekkel is. 1945-öt nulladik évnek nevezi, amikor is még úgy tűnt, az egész európai civilizáció megsemmisült. A szinte totális háború addig még soha nem tapasztalt pusztulást okozott: országok semmisültek meg, milliók veszetek oda a gázkamrákban, a harctereken, a lebombázott városokban, vagy váltak hontalanná, hajléktalanná, földönfutóvá. A könyv heves vitát keltett ugyan a megjelenésével, mégis jelentős vállalkozásnak számít. Szakáll igazgató a műből idézve kérdezte a szerzőtől:
- A jugoszlávok sok magyar nemzetiségű embert végeztek ki vagy telepítettek át máshová. Lehet-e pontosan tudni, hány magyar vált ártatlanul a bosszú áldozatává?
- Még mindig csak vélt adatokról beszélhetünk - válaszolta Teleki Júlia. - Az egész Vajdaságban végzett, jobbára egyéni feltárások alapján bizton mondhatjuk, hogy legalább húszezer magyart végeztek ki a partizánok. Nem azokon álltak bosszút, akik bűnösök voltak, hanem az ártatlan magyarokon, akiknek egyetlen bűnük a nemzetiségük volt.
Sok mindenről hallgatott a hivatalos történelem Magyarországon, Jugoszláviában, Szerbiában, és hallgat még mindig. A mulasztást mielőbb pótolni kell addig, amíg van túlélő - figyelmeztetett Hornyák István, aki 1920-ban született Kúlán, és szemtanúja volt a borzalmas eseményeknek. Teleki Júlia törekvését nagyon fontosnak tartja. A túlélők és az áldozatok hozzátartozóinak vallomása szerinte is segíti és hitelesebbé teszi a történészek tényfeltáró munkáját.
Budakalászon is nagy érdeklődés kíséretében mutatta be Teleki Júlia a dokumentumkönyvét. A könyvtárban megtartott kivetítős előadása után Világos Tibor, Ada alpolgármestere ajándékozási szerződés aláírásával vette át Budakalász polgármesterétől, Parlagi Endrétől Simó Ágoston 2009-ben felavatott, Damjanich Jánosról készített domborműve bronz másolatát és egy műholdfelvételt, amelyen ez olvasható: ''Kevés nép olyan szerencsés, hogy hazáját a térképen akkor is meglátja, ha azon a határok nincsenek kirajzolva.” (Princz Gyula). A domborművet jövőre állítják fel Adán, ez év október hatodikán pedig előkészítik elhelyezésének a helyszínét.
Teleki Júlia azóta újabb elismerésben részesült eddigi munkájáért. Az Árpád fejedelem-díjat a Magyar Művészetért Díj XXV. Díjátadó Gáláján október 15-én vette át Zentán a Művelődési Házban. A kitüntetést, amint azt az indoklásában is olvashatjuk, ''az 1944-45-ös csúrogi magyar mártírok őrzőjeként” kapta.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..