Nicholas Briggs szobájában fél hétkör csörrent meg a telefon. Ez a Briggs alattam lakik az első emeleten. Negyedóra múlva elhagyta a házat. Nem sokkal később váltig azt bizonygatta, hogy a felesége abban a pillanatban olyan boldog volt, hogy madarat lehetett volna fogatni vele. Kilenc óra körül feltéptem a borítékját annak a levélnek, amelyet a postaládámban találtam. Ekkor valaki ráfeküdt az ajtócsengőmre.

— Ne haragudjon, amiért ilyenkor zavarom, Jordan úr! – hebegte Briggs idegességében halálsápadtan. — Nem hallott mostanában gyanús neszeket?

Ezek a vénséges házak úgy visszahangoznak, mint az üres katlanok. Minden szó áthallatszik a falon.

— Semmit sem hallottam — mondtam. — Történt valami?

— Nem nyílik a lakásom ajtaja — válaszolta Biggs. — Valaki babrált a zár körül. Néhányszor csengettem, de Laura nem ad életjelt magáról. Nem furcsa? Fél hétkor a kórházba hívtak telefonon...

— Hallottam — vetettem közbe gyorsan.

— Berendeltek a Mosley kórházba, mert a bátyámat, Edet szállították oda súlyos állapotban. A kórház a város szélén van, de tudom, hogy a hívás onnan érkezett. Legnagyobb meglepetésemre a kórházban semmit sem tudtak a bátyámról... ráadásul most meg nem mehetek be a lakásomban. Ha megkérem, velem tart?

— Csak nem gondolja, hogy valaki betört magához, és meggyilkolta a feleségét? — kérdeztem.

— Velem tart?

— Természetesen.

Laura Briggs — egy rémségesen elhízott, lusta asszonyság — az átlagosnál kíváncsibb természetű volt, és ezzel a „jó tulajdonságával” még pénzre is szert tett. Egy alkalommal a leveleim között turkált. Az eset után résen voltam, és a küldeményeket azonnal kiszedtem a postaládámból, nehogy ez a nő megelőzzön.

Briggs igazat beszélt. Valaki valóban megbabrálta a zárat. Az ablakon keresztül léptünk be a szobába. Laura a díványon feküdt, természetellenes pózban. Az íróasztal fiókja fel volt törve: a padlón papírlapok hevertek szanaszét.

— Nem értem — morogta Briggs álomkórosan. — Ebben a fiókban a leveleket és a számlákat őrizte.

Megérkezett a rendőrség, és hamar kiderült, hogy az íróasztal fiókja valóságos aranybánya. Laura egy hotel recepcióján dolgozott, és a vendégeket, akik oda mentek pásztorórázni, mind rendre megzsarolta. Laurának ebből busás haszna származott, minthogy voltak bőven, akik titkos találkahelynek használták azt a szállót. Tehát az üzlet virágzott...

Briggs hevesen tiltakozott. Semmit sem tudott a felesége ügyletéről, de a rendőrség tartotta magát az aranyszabályhoz: ha a feleséget átsegítik a másvilágra, akkor az első számú gyanúsított mindig a férj.

Ha én nem mesélem el az esetet a félhetes telefonhívással, akkor Briggs pácban marad. A nyomozás ugyanis megállapította, hogy az a bizonyos Mr. X. magával vitte az inkriminált dokumentumot, de nyomok nem maradtak utána. Viszont senki sem bizonyíthatta, hogy Laura életben volt még akkor, amikor a férje elhagyta a lakást. Végül kiderült az is, hogy ő örökölte feleségének a vagyonát. Az ember kisebb összegért is gyilkol. Nicholas Briggs mindent tagadott, semmi köze a gyilkossághoz, no de a rendőrök nem oly hiszékeny emberek!

Mégis kihúzta magát. Semmit sem bizonyíthattak rá, és az esküdtek nem egykönnyen ítélik el azt a vádlottat, aki ügyesen tagad, és különben is a rendőrség sem tisztázta százszázalékosan az ügyet. Ilyképpen Briggs emelt fővel hagyhatta el a tárgyalótermet, de az emberek összesúgtak a háta mögött. Megint szabadlábra helyeztek egy gyilkost, mondogatták.

A temetés után Briggs felkeresett, és közölte velem, hogy elhagyja Londont, vidékre utazik, falura, a folyó mellé, ahol napestig a madarak csicsergését hallgathatja.

— A lustálkodás nagyon jót tesz az embernek, megóvja szívét-lelkét a berozsdásodástól — mondtam.

— Laurának volt némi vagyona. Nyugdíjat kapok... Számítok az ön támogatására is.

— Az én támogatásomra?

— Szívességért szívesség jár cserébe, szomszéd. Ha jól tudom, a hamis tanúzást büntetik. Vajon mi lesz, ha elmondom a rendőrségen, hogy ön semmiképpen sem hallhatta fél hétkor a telefonhívást, mert akkor épp házon kívül tartózkodott? Mit tesz ilyenkor a rendőrség?

— Megkérdik, hol a bizonyíték.

Briggs kajánul vigyorgott.

— Attól a naptól, amikor felfedezte, hogy a feleségem turkál a leveleiben — amihez a drága nagyon értett —, mindig lóhalálában rohant le a postaládához, nehogy Laura megelőzze, és amíg meg nem fejtette a titkot, addig álmodni sem mert arról, vallja be, hogy azokban a tekercsekben kópiák vannak... Az eredeti Laura fiókjába vándorolt. Igen ám, de azon az estén, amikor hét óra előtt elhagytam a házat, láttam egy levelet a ládikójában, ami azt bizonyítja, hogy nem tartózkodott otthon. A Mosley kórházból telefonált nekem, és elcsalt hazulról.

— Ez magának bizonyíték? — kérdeztem nevetve. — És ha moziban voltam? Vagy egy barátommal sört ittam?

— Megfeledkezett arról a levélről, amelyet Laura négy évvel ezelőtt csent ki a postaládájából. Ezt a levelet Gretchen Bowles írta. A rendőrség szívesen elolvasná, de hát az a levél eltűnt a fiókból. Emlékszik? A rendőrség emberei szitkozódtak, amikor a bíróság lezárta a Bowles-ügyet. Bowles ezredest megölték. Gretchenre gyanakodtak. A feleség a szeretője segítségével tette el láb alól az ezredest, gondolták, de ez csak feltevés maradt. Önt minden bizonnyal a gutaütés kerülgette, amikor hírül vette, hogy az ezredes a vagyonát jótékonysági intézetekre hagyta, ha Gretchen időközben összeházasodik valakivel... így tehát kiderült, hogy hiába volt minden. Mit gondol? Gretchen ismerte a végrendelet szövegét? Okos nő... Egy naiv, szerencsétlen flótás segítségével megszabadult öreg férjétől.

— Briggs, maga tisztára bezsongott. Az én nevemet nem is említették az ezredes halálával kapcsolatban...

— Gondoljon Gretchen levelére!

— Vigye el az ördög!

— Szomszéd, drága szomszéd, ne tessék idegeskedni! Mi ketten megértjük egymást. Ön biztosít számomra egy bizonyos összeget. Én szerény vagyok, mert köszönettel tartozom önnek. Én ilyen lépésre nem merném elszánni magam.

— Milyen lépésre?

— Hát... kezet emelni Laurára. Nem volt ideális feleség, de megölni? Mondok magának végül valamit. Az első perctől tudtam, hogy a telefonhívás megrendezett ügy. Miből? Ma kora hajnalban elkísértem Ed bátyámat a repülőtérre. Elutazott a görög tengerpartra...