home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Szalai Attila a MSÚSZ egyik nívódíjasa
Tóth Lívia
2020.09.16.
LXXV. évf. 38. szám
Szalai Attila a MSÚSZ egyik nívódíjasa

A járványügyi helyzetre való tekintettel a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) kénytelen volt módosítani évi közgyűlésének helyszínét és időpontját.

Először a tavaszi dátumot változtatták őszire, majd a kétnaposra tervezett pécsi tanácskozás helyett szeptember 16-án Budapesten, a Testnevelési Egyetemen tartották meg az összejövetelt. A szövetség működése alatt először fordult elő, hogy a tagság egy része online kapcsolódott be a munkába.


Cseh Péter felvételei (MSÚSZ)

A világhálón köszöntötte a résztvevőket Szabó Tünde sportért felelős államtitkár is, majd a helyszínen Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság és a Magyar Sakkszövetség elnöke mondott beszédet. Szöllősi György, a MSÚSZ elnöke az elmúlt másfél esztendő történéseit foglalta össze a jelenlévőknek.  


Szöllősi György

Az éves beszámolók elfogadása mellett a közgyűlésen adták át a MSÚSZ díjait is. Hét kategóriában huszonegy elismerés talált gazdára. 

Életműdíjban részesült Kaplár F. József (Sport TV) és Simon József (Nemzeti Sport, posztumusz). A Feleki-díjat Ambrus Gábor (MTI), Bruckner Gábor (utanpotlassport.hu) és Csinta Samu, a Lázár Bence-díjat Borsos Attila, a Farkas József-díjat Szabó Miklós (Nemzeti Sport) és Varga Zsolt, a Gyulai-díjat Bera Emese (MTVA), Bóbics László, Fehér Sándor, Horváth Mariann (Eurosport), Somlóvári Dávid (Nemzeti Sport online), Kádár Zoltán (Marosvásárhelyi Rádió) kapta. Az év fiatal újságírója Palotai Barnabás (Origo) lett.

A MSÚSZ döntése alapján nívódíjban részesült Szalai Attila, a Hét Nap karikaturistája a Grosics Gyulát, Varga Zoltánt és Franz Beckenbauert ábrázoló, a Nemzeti Sportban megjelent karikatúrájáért. Munkatársunk az elismerést egyelőre csak online „vehette át”. Nívódíjjal jutalmazták még Kaposi Dávid, Sütő-Nagy Zsolt, Szabó Máté, Szilágyi Anna és Zsoldos Barna egy-egy interjúját, könyvét, filmjét, fotóját és cikksorozatát.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..