A beszélgetés elején elhangzott, hogy a szerző első szépirodalmi könyve egy verseskötet volt, mely 1999-ben jelent meg, és amíg a legtöbb szépíróvá váló szerző vers- és novellaírással kezdi a pályafutását, addig Sillingnél ez később történt meg, hiszen a kutatómunkát művelte előszeretettel.

— Jobban lefoglalt az a munka, amit úgy éreztem, hogy nálunk, otthon a szülőfalumban el kell végezni. Néprajzosként és nyelvjáráskutatóként meg kellett csinálnom bizonyos munkákat. Én voltam az első hallgatója a Magyar Tanszéknek a faluból, abból a faluból, amelyben máig egyedi nyelvjárás él az egész Kárpát-medencében. A nyelvjárást leírni, megmenteni dolgom volt, feladatom volt. Ezenkívül a szellemi néprajzzal is foglalkozni kellett, balladákat, népdalokat gyűjtöttem, és közben a kupuszinai nyelvjárási szótárhoz is gyarapodott az anyag — mondta el a szerző, Silling István, aki az archaikus népi imádságokkal is sokáig foglalkozott.

A moderátor szerint Silling a néprajzi kutatómunkáit kiválóan felhasználja a regényeiben, és ezáltal műveli is az olvasóit. A történeteiben megjelenik például a nagyboldogasszonyi körmenet leírása, illetve különféle ikonok és szobrok bemutatása, de az illegális műkincspiacról is többet megtudhatunk a szerző alázatos kutatómunkájának köszönhetően. A beszélgetésen szó esett arról is, hogy Silling első regényében a festmények álltak a középpontban.

— Műbarátként és kis műgyűjtőként úgy éreztem, hogy nemcsak a festmények a műalkotások, hanem egyéb anyagból is készülnek műkincsek, mint például a szobrok, amelyeket agyagból, kerámiából, rézből, ezüstből, aranyból készítenek. Természetesen a nagy szoboralkotások makettjeit is lehet gyűjteni, és ugyanolyan nemes anyagból készülnek, mint az eredeti műtárgy. Tudok olyan zombori családról, amelyik ilyen műalkotásokat gyűjtött, és azok is mind oda kerültek, ahová a többi megmentendő műkincs került — az első regényemben leírom, hogy hová rejtették el ezeket az alkotásokat —, és hát ezek a szobrok nem voltak ott megbecsülve a rejtekhelyükön. Az, aki őrizte őket, véletlenül talál rájuk, és felfedezteti velünk az értéküket. Az, hogy hogyan kell ezeket a szobrokat megtalálni és felfedezni, az olyan, mint ahogyan az imádságokat fedeztem fel, véletlenül, de szeretettel, ragaszkodással — tudtuk meg a nyelvjárás- és néprajzkutatótól.

Silling István és Mihályi Katalin

A könyvbemutatóból nem maradhatott ki Nyugat-Bácska sem, hiszen egyrészt a könyv egyik központi helyszíne Zombor, másrészt pedig Silling számára nagyon fontos. A szerző megemlítette a Zomborban született Herceg János nevét, aki a vajdasági magyar irodalom egyik legnagyobb alakja, és a város iránti kötődéseiről is mesélt a jelenlévőknek. Silling elmondta, hogy Zomborban járt középiskolába, majd kilenc évig a Zombori Történelmi Levéltár munkatársaként tevékenykedett. Zombor a környékbeli falvakban élők szemében mindig a nagybetűs város volt.

A dialógus során azt is fejtegették, hogy sok minden más mellett megváltozott a műtárgyakhoz való viszonyulásunk is, mintha a ma embere nem becsülné meg őket. Silling elmondta, úgy véli, a városvezetők dolga volna, hogy ráirányítsák a figyelmet arra, hogy milyen kincsei vannak a városnak vagy a régiónak. Kiemelte, hogy Zomborban megnyitották a Duna Menti Svábok Múzeumát, mely meglehetősen kicsi, de ez mégis egy nagyon szép gesztus. Azt is megjegyezte, hogy a múzeumban van egy szobácska, mely a kupuszinai anyagot mutatja be. A családi örökség megőrzése is fontos ebben a történetben.

— 1978-ban rendeztük meg Kupuszinán az első néprajzi kiállítást Nagyanyám még ebben főzött címmel. Ekkor középiskolai tanár voltam, és sokat segítettek a diákjaim. Vezetni kellett azt is, hogy mit kinek kell visszaadni. Azáltal, hogy felhívtuk a falusiak figyelmét, a felvásárlók figyelmét is felhívtuk, akik a kerámia és a népviselet iránt is érdekeltek voltak. Akinek nagy szüksége van a pénzre, az eladja ezeket a tárgyakat, és így megfosztja a családját és a falut is attól az identitásképtől, ami kialakult az 1930-as, 1940-es években — hallottuk a szerzőtől.

Mihályi Katalin arra is kitért, hogy a regényben rendkívül tapintatos módon, de szó esik a megöregedés folyamatáról, és ez a szembesítés nem szokványos a vajdasági magyar irodalomban. Silling elmondta, hogy ez megkerülhetetlen téma a műben, hiszen a főhőse fiatalként van ábrázolva az első regényben, itt pedig már középkorú, és ez több mindenben is megnyilvánul. A beszélgetésből kiderült, hogy a trilógia harmadik része jelenleg a kiadónál van, úgyhogy várható a regényfolyam folytatása.