Sokak példaképe  

Sokak példaképe  

Legyen szó futásról, kerékpározásról, úszásról, motiválásról, a sport szeretetének átadásáról vagy támaszról, Fabó Ildikóra lehet számítani. A szabadkai sportoló nemcsak a saját karrierjét műveli elképesztő lendülettel és szeretettel, hanem a futóiskola tagjait is biztatja, új életformával ismerteti meg őket. Ildikó a szerbiai Triatlon Országos Bajnokság olimpiai távján nemrég második helyezést ért el.

* Mikor indultál el a sportolói pályán? Ez már egészen kicsi korodra visszavezethető?

— Az én esetemben nem így történt, viszonylag későn kezdtem sportolni. De mivel ez a kerékpározás volt, gyorsan behoztam a lemaradásomat, hiszen ez az állóképességi sport igényel egy bizonyos fizikai érettséget, főleg ami a női szervezetet illeti, hiszen rendkívül megterhelő. Persze nem volt véletlen a választás. Ötéves koromtól imádtam a biciklit, ahogy megtanultam hajtani, elválaszthatatlan barátok lettünk. Olyan családból származom, ahol senki nem sportolt, és nem is irányítottak vagy erőltettek tudatosan valamilyen sport felé (bár anyukám bevallotta, ő mindig azt szerette volna, ha teniszezni járok), végig támogattak abban, amit választottam, és ezért utólag nagyon hálás vagyok. Egyébként a mai napig megdobban a szívem, ha egy jó bringát látok, ebből is azt szűröm le, hogy ez volt az én utam. Tizenhat éves koromtól foglalkozom állóképességi sportokkal, és immár harminc éve vagyok a pályán. Azt mindig is tudtam, hogy a mozgás a lételemem lesz, de sosem gondoltam volna, hogy még ilyen idős koromban is versenyszerűen fogok sportolni, és hogy az egyik legkeményebb mozgásformát választom.

* Okleveles edzőként hogyan adható át a fiataloknak a mozgás szeretete? Voltak/vannak erre vonatkozó módszereid?

— Rátapintottál a lényegre, igen, a mozgás szeretetét kell átadni, és nem feltétlenül a sportra koncentrálni. Itt szoktak a szülők tévedni, hogy már nagyon kicsi korban szorgalmazzák a sportot, viszont nem veszik figyelembe a gyerekek motorikus képességeit, melyek még fejletlenek. Ezeket kell előbb játékos módon, sportiskolák, szabadtéri játékok segítségével fejleszteni, és akkor előbb-utóbb az is megmutatkozik, hogy melyik sportra lesz alkalmas a gyermek.

* 2017-ben nyílt meg Szabadkán a Futóiskola. Milyen indíttatásból született meg ez a döntés, milyen terveid voltak vele? Mesélnél egy kicsit az órákról?

— Akkor is, és most is azt tartom elsődleges feladatomnak, hogy az embereket mozgásra serkentsem. Tudatosan változást hozni az életükbe, amitől boldogabbá, kiegyensúlyozottabbá, magabiztosabbá válnak. Futáskor ez történik. Másodlagos feladatom, hogy átadjam a tudásomat, tapasztalatomat. Sokan úgy vélik, ez nevetséges, ahhoz, hogy valaki elmenjen futni, nem kell futóiskola. Lehet, hogy nem szükséges mindenáron, viszont kell hozzá egy megfelelő tudás, mert különben sok időbe telik, mire kikutatjuk az interneten, hogy mi az, amitől nem érezzük magunkat jól futás közben, miért nem fejlődünk, mitől fáradunk el, esetleg sérülünk meg. Évek, sőt évtizedek múlnak el a nagy kutatásban, információgyűjtésben. A miénk egy komplex, jól felépített és folytonos program. Kicsi az esélye, hogy rosszul fogjuk csinálni, ha e szerint kezdünk edzeni. A foglalkozásaink másfél-két órásak. Minden alkalommal futóspecifikus bemelegítő gyakorlatokkal kezdünk. Ezután erősítő gyakorlatokkal folytatjuk, és körülbelül fél óra múlva térünk rá a fő részre, vagyis a futásra, melyet végül lenyújtás követ. Több csoporttal dolgozom, mindenki a felkészültségéhez mérten van besorolva, és bár rengetegen vannak, de később mindenkinek igyekszem a saját képességeit felbecsülve egyengetni az útját. Ez nem könnyű feladat, mert mindenféle emberekkel kell dolgozni, akik az adottságaik alapján nem biztos, hogy mind futásra termettek. De a futás mindenkié, attól függetlenül, hogy nem lesz mindenkiből világklasszis maratonista.

* Egy rendkívül népszerű futóiskoláról van szó, ahova az idén már több mint harmincan jelentkeztek. Véleményed szerint minek köszönhető a sikeressége?

— Erre a kérdésre talán csak úgy tudnék válaszolni, hogy azért sikeres, mert valódiak vagyunk. Mindenféle emberek ott, kint a pályán eggyé válnak, arra a néhány órára futók lesznek. Nem vagyunk marketingfogás, az, amit ott kap az ember, teljes mértékben hiteles. A másik dolog pedig az, hogy következetes vagyok: amit megígérek, azt betartom, nem szoktam eljátszani az emberek bizalmát, és ezt ők is érzik. Azt hiszem, ez nagyon fontos egy ilyen álszent világban, amelyben élünk.

* Hogyan tudod a felnőtt, esetenként családos emberekben tartani a lelket, növelni az akaraterejüket? Mennyi szereped van ebben?

— Szerintem nekem is, de a csoport többi tagjának is nagy részünk van ebben. Barátságok születnek, melyek aztán az én szerepemet is megkönnyítik ebben a dologban. Egymás húzóerői lesznek. Aztán elkezdenek gyűlni a pozitívumok egy-egy mérföldkő, cél elérésével, és ez hihetetlen erőt tud adni. Átlépik a saját maguk szabta határaikat, innentől az emberek magukénak érzik ezt a heti három alkalmat, melyet saját magukkal tölthetnek el. Ezek nagy és maradandó dolgok. Mindemellett jó a hangulat, nem bántjuk a másikat, mindenki biztonságban érezheti magát, sokszor közös bulikat is szervezünk. Összeadódnak a jó dolgok, és ezek visznek bennünket előre.

* Szebbnél szebb eredményeket érsz el triatlonistaként. Milyen pluszt ad neked a versenyzés? Mi a cél?

— Köszönöm szépen, igyekszem! A triatlon számomra művészet. A három sport eggyé kovácsolása nem könnyű feladat, és ezért is kihívás, főleg az én koromban. Mivel a magánéletben más dolgokkal foglalkozom, melyektől egy kicsit elfáradok, a futóiskolába és az emberekbe is rengeteget fektetek, nekem is szükségem van egy tevékenységre, mely csak az enyém. Illetve arra a környezetre, amelyet a triatlonversenyek nyújtanak. Hm, hogy mi a cél? Hát rövid távú céljaim vannak, és az, hogy minél többször átéljem a győzelmet, amíg még érdekes számomra.

* Hogyan töltődik fel Fabó Ildikó?

— Hahaha, ez egy jó kérdés… Szerintem olyan nincs… De ha mégis meg kell valamit említenem, akkor biztos, hogy a természetben tartózkodás, a szabadság feltétlen érzése tud igazán feltölteni. Néha egy jó könyv, egy egyszerű utazás is, szóval főleg az egyszerű dolgok, melyekről az ember nem is gondolná. De sokszor a mások sikere is feltölt, és nekem is erőt ad a folytatáshoz. Csak nyitott szemmel kell járni, hiszen az elemek ott vannak körülöttünk, melyekből meríthetünk.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Heti Interjúnk rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink