Karrierje csúcsain és mélypontjain egyaránt ott volt a kamera előtt, és talán éppen ezért működtek annyira hitelesen a figurái: a néző mindig érezhette mögöttük az embert. Az 1950-es és ’60-as években Sinatra fokozatosan túllépett a könnyed musicalek világán, és jóval komolyabb szerepeket is vállalt. Most ezek közül idézünk fel néhány emlékezetes Sinatra-filmet.

Most és mindörökké (1953)

Sokak szerint ez volt minden idők legnagyobb visszatérése – Sinatra ugyanis Oscart kapott ezért a szerepért. A rajongók elpártoltak tőle, mert házasságtörő kapcsolatot folytatott Ava Gardnerrel. Egészségügyi problémái is voltak, aminek hatására az éneklés sem ment már neki – a nagy stúdiók is csak a vállukat vonogatták, Sinatra neve ugyanis akkor már nem hozott nagy bevételt. De miután Eli Wallach nem tudta elvállalni ezt a szerepet, Sinatra lett az az antihős, aki a Pearl Harbor előtti napok katonás sztorijában elvitte a show-t. Egy legenda szerint Mario Puzo róla mintázta az énekes Johnny Fontaine-t A Keresztapában, aki könyörög a maffiának, hogy megkapja ezt a szerepet – az igazság viszont az, hogy Frank felesége, Joan könyörgött Harry Cohn stúdiófőnöknek, hogy vegye fel a férjét. A többi már történelem.

A dicső tizenegy (1960)

Las Vegas fenegyereke otthon érezte magát ebben a produkcióban, sőt szinte az összes haverja szerepet kapott benne. Ez volt a Kennedy-korszak álomszerű világa, melyben Sinatra valósággal lubickolt. A Rat Pack, vagyis a Patkánybanda tagjai, Dean Martin, Sammy Davis Jr. és Joey Bishop háborús veteránokat játszottak, akik egyszerre akarnak öt kaszinót kirabolni újév éjszakáján – a terv szinte tökéletes, mégis úgy tűnik, valami nem stimmel. Ismerős? Nos, ez volt a modern Ocean’s Eleven-filmek eredetije. A rendező, Lewis Milestone azonban nem titkoltan nem szimpatizált Sinatrával – ezért a filmben megjelenő túláradó giccs sem volt véletlen, azaz a díszleteket az akkoriban meglehetősen önteltnek és sznobnak tartott Sinatrához igyekezett igazítani.

A mandzsúriai jelölt (1962)

John Frankenheimer sötét, szatirikus művében hősünk az agymosott Laurence Harvey-val kerül szembe. A mű alapjául Richard Condon politikai regénye szolgált. Sinatra ritkán játszott tipikus hősöket, és még itt is, amikor egy koreai veteránt alakított, felmerült a gyanú (és a félelem) a stúdió részéről, hogy túl áthallásos lesz a sztori. Ezért Sinatra bevetette kapcsolatait, és személyesen kért engedélyt Kennedy elnöktől, hogy elkészíthessék ezt a filmet. A mandzsúriai jelölt előbb bukás, majd később kultklasszikus lett – egy forgatókönyvíró szerint átugrotta a sikert, és rögtön a legendák közé emelkedett.