,,S tengert láttam, ahogy kitekinték”

Kedves olvasó,

Alábbi cikkünk weboldalunk előző változatából automatizálva került áthelyezésre, így szövegformázási és megjelenítési hibák előfordulhatnak. Megértésüket köszönjük!

,,S tengert láttam, ahogy kitekinték”

Összedőlt...Amikor Kiss Béla magyarittabéi faluelnöknek jeleztem, hogy a megbeszéltnél később érkezünk, azt válaszolta, nekik ez nem jelent gondot, mert már szinte beköltöztek a helyi közösség épületébe, éjjel-nappal ott vannak. Begaszentgyörgy községben ugyanis április 22-étől a fenyegető...

Összedőlt...

Amikor Kiss Béla magyarittabéi faluelnöknek jeleztem, hogy a megbeszéltnél később érkezünk, azt válaszolta, nekik ez nem jelent gondot, mert már szinte beköltöztek a helyi közösség épületébe, éjjel-nappal ott vannak. Begaszentgyörgy községben ugyanis április 22-étől a fenyegető árvíz miatt bevezették a rendkívüli állapotot. Ez azt jelenti, hogy Magyarittabén - elsősorban azért, mert túlságosan közel van a vízzel teljesen körülvett Párdány - 24 órás ügyeletet tartanak, és munkakötelezettséget hirdettek. A kijelölt csoportok mindennap Párdányban dolgoznak, főleg a homokzsákok előkészítésében segédkeznek. Magyarittabéra is megérkeztek az első menekülők, azokat, akiknek nem volt a faluban ismerősük, kollektív szálláson helyezték el.
Már a település előtt rácsodálkoztunk a Bega-csatorna jelenlegi szélességére, majd később megnéztük a többszörösére duzzadt Ó-Begát is, de mindez semmiség volt ahhoz képest, amit később láttunk.
A helyi irodán Kiss Béla és Olár József titkár fogadott minket. Éppen utasításokat adtak a dobos kikiáltónak, aki a falu több pontján tette közhírré, hogy a rendkívüli állapot idején szigorúan tilos az álhírek terjesztése, a polgárok minden információt megkaphatnak a helyi közösségben. Így tudatták a lakossággal azt is, hogy bevezették a munkakötelezettséget, melyet a felszólítottaknak komolyan kell venniük, és kérték mindazokat, akik befogadtak valakit a veszélyeztetett területekről, hogy jelentkezzenek az illetékeseknél.

Ez az út vezet Párdányba Szabó Attila fotói

Betoncsík - homokzsákokkal szegélyezve
Aztán útra keltünk. Először a szerbittabéi malom silójáig mentünk. Fellifteztünk az építmény tetejére, és a negyvenméteres magasságból szemléltük a tájat. ,,S tengert láttam, ahogy kitekinték” - jutott eszembe Petőfi Sándor A Tisza című verse. Távcsővel pásztáztam a vidéket, kísérőink pedig készségesen magyarázták, melyik torony melyik faluhoz tartozik, hol kezdődik Románia. A hatalmas víz szinte a szemem előtt volt, benne a házak, fák...
Az autóban Olár József felsóhajt, hogy túléltek már hóvihart, háborút, bombázást, de talán ez a jelenlegi állapot a legszörnyűbb. Hamarosan elérjük azt a helyet, ahol az újonnan emelt földgáttal és homokzsákokkal megállították a vizet. Csak 3-4 kilométernyire lehet a két Ittabétól. Hatalmas munkagépek dolgoznak, az erősítés tovább folytatódik. Egy keskeny betoncsík vezet Párdányba. Időnként ki kell térnünk a szembejövő nagyobb járművek, teherautók elől. Ez csak jobbra lehetséges, mert az út bal oldalán homokzsákokból rakott gát húzódik, azon túl pedig a feltámadó szélben veszélyesen hullámzó sík víz. A víz magasabban van, mint az aszfalt, ezzel a rögtönzött gáttal akadályozták meg, hogy elárassza azt is. Ha ez megtörtént volna, akkor Párdány megközelíthetetlenné válik, teljesen elzáródik a külvilágtól. Helyenként átfolyások vannak, a sáros lé az autó tetejéig csapódik. Kérdezem, hogy amit látok, az mind a Temes? Nem, a Bega is, itt már összekeveredett a két folyam.
Párdány központjában sártenger, és nagy nyüzsgés fogad minket. Homokzsákokat töltögető emberek - eddig csak a tévében láttam ilyet -, körülöttük a sajtó képviselői: jegyzetelő újságírók, tévések. Azt mondják a helybeliek, ennyi újságírót és minisztert még sohasem láttak, mint amennyi az utóbbi időben megfordult náluk. Gondolom, már elegük is van mindkettőből. Dragan Pušara, a helyi közösség titkára gyorsan elsorolja, hogy ez náluk már több mint egy hete, április 20-a óta tart. Azóta alig aludt, mindenki panaszkodik, kételkednek a vezetőkben, pedig ők mindent megtesznek, csak éppen az ár előretörését nem tudják megszüntetni.
Azt is megtudjuk, hogy a települést körülvevő víz az éjszaka újra emelkedett, közben olyan hírek érkeztek, hogy egyméteres árhullám várható Románia felől. Ha ez bekövetkezik, akkor a falut övező hat kilométernyi védőgát átszakad, és annak beláthatatlan következményei lehetnek. Eddig 15 ház dőlt össze, de senki sem tudja, mi lesz azokkal, amelyek a vízben állnak.
Vízbe vesző utcák
A Jugoszláv Néphadsereg utca nemrégiben még a határátkelőhelyhez vezetett, itt lehetett átjutni kishatárforgalmi útlevéllel Romániába. Most egy földkupac állja az utunkat, felmászunk a tetejére. Mögötte a víz, benne a házak. Az ott már a szomszédos ország - mutatják, de ott is csak vizet látunk. Hasonló kép fogad minket a Mladen Stojanoviæ utcában is. Földtorlasz, mögötte néhány ház a vízben. Kijön az utolsó előtti szárazon álló épület gazdája. Timi Sándor hallotta, hogy magyarul beszélgetünk, csatlakozik hozzánk. Nagyon fáradt. A két fiával maradt itt, de jelzi, hogy mindent elkészítettek, ha kell, mennek. Csak még azt nem tudja, hová. A jószágokat már korábban átmenekítették Nezsénybe a rokonokhoz, de ők még várnak. Nem túl nagy reménnyel, hiszen a víz már átszivárgott a gáton, szinte a háza előtt van. Nem hiszi, hogy az apadás hamarosan bekövetkezhet. Nagy a nyomás a túloldalról. Kijelenti, ha még egyszer jövünk, őt már bizonyára nem találjuk itt. Panaszkodik a vízben úszó állattetemekre is, mutatja, hogy szemben, a román részen disznófarm volt, onnan jönnek a dögök. Az utcán, a háza előtt téglarakás, javítani akarta az épületet, de most már nem tudja, mikor kerülhet rá sor. Sem ő, sem az édesanyja, aki nyolcvanéves, nem emlékszik, hogy lett volna valamikor ezen a vidéken ilyen árvíz.
Párdánynak jelenleg 1100-1200 lakosa van, pedig volt 1500 is. Sok fiatal elköltözött, Nagybecskereken, Újvidéken talált és vállalt munkát. A falu eddig is szegénynek számított, de mi lesz ezután? Magas rangú állami tisztségviselők fordultak itt meg mostanában, mindegyik segélyt, új házakat ígért, az emberek egy része reménykedik, talán meg is valósul belőle valami. Mások azt róják fel, nem szép, hogy hitegetik őket. Becsületesebb lenne, ha felszólítanának mindenkit, meneküljenek biztonságosabb helyre. De egyre csak azt hajtogatják nekik, hogy nem lesz semmi probléma. Ők viszont félnek, hogy áttör a víz, elönti az utcájukat.
Nem tudunk semmi biztatót mondani, elköszönünk. Érzem, a szavak itt nem segíthetnek, talán inkább rontanának. Később is, valahányszor megállok valakivel pár mondatot váltani, ugyanez a tehetetlenség kerít a hatalmába. Én, a nagy dumás, elnémulok, nem találom a megfelelő kifejezéseket.
Teszünk még egy-két kísérletet, de szinte minden út a vízhez vezet. Mesélnek a nyulakról is, amelyek még a napokban egy-egy kiemelkedő szigeten ugráltak. Csak a békák boldogok - állapítjuk meg -, most is vígan kuruttyolnak. Még romantikus is lehetne...
Visszamegyünk Magyarittabéra, a helyi közösség irodájában megiszunk egy kávét. Kiss Béla és Olár József is nagyon félelmetesnek találta az egészet, pedig ők látták a különböző fokozatokat is. Akkor mit mondjak én, aki egyszerre szembesültem a jelenlegi helyzettel? Mintha visszatért volna a Pannon-tenger. Hazaindulunk. Az autóban sokáig nem jutok szóhoz. Amikor megszólalok, akkor is csak azt ismételgetem, hogy ezt, amit Párdányban láttam, nem kívánom senkinek.

Képgaléria

Cikkünk további képei

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Riport rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

,,S tengert láttam, ahogy kitekinték”
Szabadkai Napló
  • CSAPÓ Éva
  • 2012.06.05.
  • LXVII. évfolyam 23. szám
,,S tengert láttam, ahogy kitekinték”
Körkép
  • BRENNER János
  • 2012.05.23.
  • LXVII. évfolyam 21. szám
Facebook

Támogatóink