Rendhagyó

Rendhagyó

Ezzel az egy szóval tudom jellemezni a Léphaft Pállal készült interjút. Egyszerű karácsonyi beszélgetésnek indult a Magyar Szó többszörösen díjazott karikaturistájával — filozofikus szójáték lett belőle. Elkalandoztunk közben, és végül már messzire jutottunk az ünneptől: a különleges gondolatokkal teli szókirakó talán mégis így lett kerek. Benne van az egész élet egy (majdnem) nyugdíjas karikaturista szemszögéből. Az élet értelme. Ünnep. Hétköznap. Karácsony. Léphaft.

Várakozás

— A karácsony gyerekkorunkban kezdődik. Amikor még semmit nem tudunk erről a csodáról. A csoda pedig úgy áll össze, ahogy a család odavarázsolja nekünk. Akkor szerezzük az első élményeket, mondhatnám: a boldogságot, hiszen akkor még nem vagyunk megterhelve semmivel, csak a várakozás fűt bennünket. Akkor jön létre a karácsony. Később, egész életünkben, ahogyan távolodunk a gyerekkortól, és szembetalálkozunk a valósággal — a gondokkal, a hajtással, a munkával —, egy picit feláldozzuk, „elfogyasztjuk” magunkat. De közben azért minden évben van karácsony, és mi minden esztendőben igyekszünk megtalálni azt az érzést, amelyet gyermekkorunkban megéltünk. Illatokkal. Színekkel. Hangokkal. Egész életünkben igyekszünk felépíteni azt a boldogságos pillanatot, amelyről később magunk sem tudjuk, hogy a szín, az íz vagy a hang hozta-e létre, de tudjuk, hogy ezt keressük egész életünkben. Természetesen a gyermekkorunk boldogságát már nem tudjuk megtalálni, mert ugyanabba a folyóba már nem léphetünk bele még egyszer. De az egész életünk abból áll, hogy a gyermekkorunkban megélt csodát építjük újra önmagunknak, a gyermekeinknek, a szeretteinknek. A várakozás a legszebb, ami történhet velünk. Azért, mert akkor még nem történik meg a beteljesülés. És amíg várunk a boldogságra, az örömre, a békességre, a harmóniára, mit tehetünk? Sajnos nem azt, amit kellene: nem faragjuk le a sallangokat, a lényegtelen dolgokat. A karácsony azért is válik idővel egy picit szomorú ünneppé, mert mi a boldogságot keressük, és nem a békességet. A gyerekeinknek ugyan igyekszünk felépíteni azt a boldogságot, amelyet megéltünk, de nem biztos, hogy sikerül. A lehetőség megvan, de a körülmények nehezítik a dolgot…

Ünnep

— A szaloncukor susogó hangja. A gregorián zene... Azt nagyon szeretem, mindig karácsonyi hangulatot varázsol. Az ételek, melyet az ember otthonról „hoz”. A gyermekkori boldogság fontos része ugyanis, hogy annak idején anyánk mit főzött „belénk”. Az az íz, az az érzés életünk végéig kísérni fog bennünket, ki lehet próbálni: a sivatagban vagy az Északi-sarkon, ha bajba kerülünk, arról fogunk álmodozni, hogy otthon mit ettünk. Ha az ember felnő, és saját családja lesz, idővel rászokik a felesége főztjére, és rájön, hogy ő is csodálatos ízeket tud varázsolni, melyek az ünnep részévé válnak.


Szalai Attila felvételei

Kegyelmi állapot

— Egy picit eretnek gondolat, de számomra nem a kisded a legfontosabb a karácsonyban. Nekem a lényeg az a várakozás, amelyet évente megélünk az ünnep előtt. Ilyenkor ráér az ember, és elgondolkodhat, hogy mi mindent csinált rosszul. Ahogyan haladunk előre a korban, a tükör minden reggel egyre inkább azt mondja, hogy sok mindent rosszul csináltunk. De akkor már szorít bennünket az idő, és szelektálnunk kell, hogy min tudunk javítani, és min nem. Szerencsések vagyunk, ha már fiatalkorunkban ilyen bölcsességre teszünk szert, ez kegyelmi állapot szerintem. Ki kell jelentenünk, hogy alkotómunka sem létezhet kegyelmi állapot nélkül. Van egy felsőbb erő, amely meghatározza, hogyan dolgozunk, hogyan teljesedik be az akaratunk, ezért fontos a kegyelmi állapot. Ez nem szentté avatást jelent, hanem azt, hogy például az ember tíz perccel a lapzárta előtt mégis megoldja azt a kérdést, amelyet rábíztak. Nekünk, újságíróknak a lapzárta a legnagyobb múzsa, mely esetünkben nem homlokon csókolja, hanem fejbe vágja az embert. Azt hiszem, az élettel is így vagyunk: ahogy haladunk a „lapzárta” felé, sok minden letisztul, sok mindennel megbékélünk. Ezért jó az ünnepre való készülődés is, mert mindig lehetőséget kínál arra, hogy jobb emberek legyünk. Mindig lehetek jó ember. Persze vannak buktatók is, de a lehetőség mindig ott áll előttünk.

Beteljesedés

— Kierkegaard azt mondta, ő sosem fog megnősülni, sosem veszi feleségül a kedvesét, mert a várakozás sokkal több, mint a beteljesült vágy. A beteljesedés csak egy másodperc. A várakozás hosszú. A várakozás kínálja a lehetőségeket az embernek: hogy szembenézzen önmagával, másokkal, és a négy ádventi vasárnap alatt bőven van idő a cselekvésre is. A várakozás az ember jegyese, mert tele van lehetőségekkel.

Remény

— Ezzel sokszor vitatkozom: a remény szerintem a vesztesek alamizsnája. Mert a reménynek sosem kell beteljesednie, lehet, hogy nem is tud. A reményt azért kapjuk, mert veszítettünk. Protestáns barátaimmal beszélgettem, és egyikük felhívta a figyelmemet egy fontos dologra: bízni kell! Bízni egészen más érzés, mint reménykedni. Bízni azt jelenti, hogy állandóan vitatkozom magammal, kérdéseket teszek fel önmagamnak, és bízom a Teremtő Erő jóindulatában. Tehát az egész életünk, melyet mi emberi mértékekkel mérünk — centiméter, óra, kilogramm —, pillanatok alatt megsemmisül, ha csak várunk a csodára.

Csoda

— A csodára nem kell várni: meg kell élni mindennap! Mert a csoda mindig megjelenik, de kérdés, hogy észrevesszük-e, tudunk-e szembesülni vele… Sokszor csak élet-halál kérdésben említjük a csodát. A közelmúltban is: lezuhant a labdarúgók repülőgépe, és az egyik túlélő fiatalember édesapja azt mondta, isteni csoda, hogy a fia életben maradt. Igen, az. De az is csoda, ha meglátogat a jó barátom, és megtisztulok azáltal, hogy egy jót beszélgetek vele.

Tisztelet

— Leülök a damaszttal lefedett asztalhoz. Megtisztelem önmagam. Önmegalázással nem lehet ünnepelni. Oda kell tehát ülni az ünnepi asztalhoz, és gyertyafény mellett — vagy anélkül — el kell fogyasztani az ételt, hiszen maga az étkezés is egyfajta szertartás. Ezt ilyenkor, az ünnepekkor látjuk a legjobban. Az ember az ünnepek alkalmával tudja magát igazán embernek érezni.

Boldogság

— Gondolatban mindig visszafelé haladunk: folyton azokat az ízeket, hangokat, képeket idézzük fel magunkban, amikor boldogak voltunk. Teremthetünk magunknak boldogságot, de az is kérdés, hogy ki mit tart annak: ha csak puszta eufória, akkor nem megvalósítható. Én ezért azt csinálom, hogy apróságokat tűzök ki célul magamnak, és bízom benne, hogy sikerül. A korombeliekkel már csak ülünk a padon, és várjuk haza a gyermekeinket. Az én szüleim is ezt csinálták Nagybecskereken: ültek a gangban, és várták a gyerekeket. Az érzés, amikor hazaérnek, boldogsággal tölt el bennünket. Ha ilyen apróságokkal rendezzük be az életünket, akkor nemcsak karácsonykor, hanem egész évben építkezhetünk az élményekből.

Az élet lényege

— Nem tudom, mi az. Könnyelmű lenne nagy szavakat használni, mert azok kipukkannak. Én most a nyugdíj határán vagyok, és érdekes kérdés számomra, hogy a karikaturista egyáltalán mehet-e nyugdíjba. Szerintem nem, mert például az életből sem tudunk nyugdíjba menni. Kialakítasz egy életformát az évek során, dolgozol, idővel eggyé válsz a munkával, abból meg aztán nem mehetsz nyugdíjba. Úgyhogy amíg az egészségem megengedi, amíg lesz lehetőség, addig csinálom.

Politika

— A politikáról is beszélhetnénk, de minek? Egy közösség vagy ad lehetőséget, hogy az ember kiteljesítse magát, vagy nem, és ha van lehetőség, akkor megpróbáljuk megvalósítani mindazt, amit elképzeltünk, de mindig a politikánál van a kasszakulcs. Sajtószabadság nem létezik, smafu. Teljes szabadság sehol sincs. Szent Pál is azt mondja: „Mindent szabad nekem, de nem minden használ” (1Kor 6,9—20). Tehát ez a nagy szabadság valójában semmire se való: az ember mindig valakihez, valamihez alkalmazkodik. Aki adja a pénzt, annak kell a munkát megcsinálnunk, de tisztességesen, függetlenül attól, hogy írott sajtóról, rádióról vagy televízióról van szó.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Heti Interjúnk rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink