2024 augusztusában erdélyi, felvidéki, magyarországi és vajdasági újságírók részvételével tartották meg a VMÚE VI. Kárpát-medencei Riporttáborát. A rendezvény alatt a vendéglátó településen kívül Nagykikindán, Töröktopolyán, Magyarcsernyén, Tóbán, Tordán és Magyarittabén készültek riportok, beszélgetések, jegyzetek. A művelődési, a civil és az egyházi élet témáinak feldolgozása mellett a jelenlévők a közösségek jeles tagjait is megszólaltatták, és ily módon vitték hírét a Kárpát-medence különféle szegleteibe azoknak az értékeknek, amelyek fontos szerepet töltenek be a kiválasztott régióban élők mindennapjaiban.

Néhányan a kötet szerzői közül: Vidács Hajnalka, Bacsik Lőrinc Natália, Tóth Lívia, Máriás Endre, Madár Anikó   

A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete több mint tíz évvel ezelőtt indította útjára a riporttáborait. A minden második évben megrendezett összejöveteleken rögzített anyagokból született meg a Délvidék Felfedezése elnevezésű sorozat, melybe immár hat könyv tartozik. 2014-ben a Szigetlét (Erzsébetlak és környéke), 2016-ban az Érdsomlyói hídfő (Versec és vidéke), 2018-ban a Maradék maradéka, 2021-ben a Hármaskő — Törökkanizsa, 2024-ben az Élni, maradni — Nyugat-Bácska, illetve 2025-ben a Reményvidék című kötet látott napvilágot. Ezek mind egy-egy időszak sajátos lenyomatai, és az évek során nemcsak terjedelmesebbek, hanem „színesebbek” is lettek a könyvek — az első háromba ugyanis fekete-fehér fotók kerültek.

A könyvbemutatóra meghívást kaptak mindazok, akik szerepelnek az összeállításban. A mintegy negyven személy fele meg is jelent a rendezvényen, és örömmel vette át a tiszteletpéldányát.

A bemutatóra sokan eljöttek a könyv szereplői közül is

Máriás Endre, a VMÚE elnöke felidézte, az ötlet a Magyar Újságírók Romániai Egyesületétől származik, tagjaitól hallottak először a riporttáboraikról. Szólt arról is, hogy az együttműködés húsz évvel ezelőtt született meg, amikor Szegeden megalakult a Külhoni Magyar Újságíró-egyesületek Konvenciója, mostani nevén a Kárpát-medencei Magyar Újságíró-egyesületek Közössége. Azóta a különféle régiók újságírói rendszeresen látogatják egymást, közös tanácskozásokat, táborokat szerveznek, a kirándulásokon pedig megismerik egy-egy ország értékeit.    

— Mivel a riporttáborainkban nem kizárólag vajdasági újságírók vesznek részt — a legutóbbiban erdélyieket, felvidékieket és magyarországiakat láttunk vendégül, de korábban a kárpátaljaiak is jártak nálunk —, mindig nagyon izgalmas számunkra, ők hogyan látják a mi vidékünket. Vannak olyan dolgok, amelyeket mi már természetesnek tartunk, és fel sem tűnnek a mindennapok során, ők viszont rácsodálkoznak, és a mi figyelmünket is ráirányítják a környezetünkben lévő értékekre. Nem titkolt célunk a kötetekkel, hogy egyfajta társadalmi korrajzot vázoljunk fel, habár a teljesség igényének megvalósítására nem vállalkozhatunk. Újságírói szemszögből próbáljuk feldolgozni ezeket a térségeket úgy, hogy ne csak a jelen számára legyen érdekes, hanem a jövő generációinak is. Jó lenne, ha ezeket a könyveket évtizedek múlva is elővenné valaki, akár kutatás céljából — hangsúlyozta Máriás Endre.

Elhangzott, hogy egy év alatt számos változás történt, de ezek már nem kerülhettek be az írásokba: például tavaly nyár óta renoválták a nagykikindai református templomot, az Egység Művelődési Egyesület pedig anyaországi támogatással saját székházat vásárolt.

Madár Anikó, az Újvidéki Rádió szerkesztője szerint a riporttábor nagyon jó tapasztalat, hiszen a jelen lévő újságírók a környezet mellett egymást is jobban megismerik.

— Az én szívemhez a művelődési témák állnak a legközelebb, és szerencsére itt még mindegyik településen gazdag a kulturális élet. Két Vajdaság-szerte ismert amatőrszínjátszó-csoport bemutatását vállaltam, a nagykikindait és a tóbait, és ezek az interjúk olvashatók a könyvben is. Minden elismerésem Tóbáé, hiszen bármilyen kicsi a település, a helyiek a nehézségek ellenére is kitartanak, és minden évben elkészítenek egy-egy előadást a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók Találkozójára. Azt hiszem, mindannyian láthattuk, hogy itt a szórványban a kulturális élet összetartó és megtartóerő. 

Bacsik Lőrinc Natália a magyarcsernyei Petőfi Sándor Általános Iskola magyar nyelv és irodalom szakos tanára, valamint a Hét Nap Bánáti Újság mellékletének és a Kisoroszi Hírmondónak az állandó munkatársa. Elmondta, örömmel és büszkén vezette körbe a kiválasztott falvakban a kollégákat, mert úgy véli, van mit írni róluk. Emellett ő is sokat tanult az idősebb kollégáktól, és szívesen vett részt az esti beszélgetéseken. Olyankor érdekes volt hallani, hogyan összegzik a távolról érkezett újságírók a napi élményeiket.  

Vidács Hajnalka, a Magyar Szó újságírója a tanulás lehetősége mellett a könyvet emelte ki, mely bizonyíték arra, hogy ez a vidék is számos felfedezésre érdemes témát rejt.

— A könyv címe erőt ad mindenkinek a további munkához, mert ha mások azt látják, hogy ez egy reményvidék, akkor mi sem adhatjuk fel.

Ehhez a véleményhez a jelenlévők közül is sokan csatlakoztak, a kötet egyik fiatal, tóbai szereplője megjegyezte, úgy érzi, ha a jövőben elcsügged, elég lesz ránéznie erre a szép könyvre, hogy újra kedvet kapjon a folytatáshoz.

— Büszkeséggel tölt el bennünket az a tudat, hogy nemcsak a kultúránk és a hagyományaink megőrzésében vállalunk szerepet, hanem a vajdasági magyar újságírásban is közreműködünk, hiszen megjelentetjük a Kisoroszi Hírmondó helyi lapot — nyilatkozta Talpai Sándor, a Torontál Magyar Oktatási Művelődési és Ifjúsági Központ elnöke. Hozzátette, fontos, hogy a szórványközpont nemzetközi események házigazdája is lehet. 

A beszélgetésen jelen volt a tábor két magyarországi résztvevője, Győrffi Réka és Szűcs-Budai Imre, Martinek Imre pedig, aki az esemény fotósa is volt, a vacsorához furulyaszóval kívánt jó étvágyat a jelenlévőknek.

A Reményvidék című kötet megjelenését a Magyar Nemzeti Tanács, a Bethlen Gábor Alap, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága, valamint a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi — Nemzeti Közösségi Titkárság támogatta.