Bármelyik metropolis megirigyelhetné Zombor „ruháit”, az utóbbi években ugyanis meglehetősen csinosan öltözködik, állapítható meg már csak azokból a különleges kiállításokból és programokból is, amelyeket mostanában szervez a Laza Kostić Kulturális Központ. Zomborban úgy tartják, hogy a kultúra a város öltözéke, ezt pedig ebben az intézményben igen magas szinten művelik.
A Kulturális Központ négy évvel ezelőtt együttműködésbe kezdett a ljubljanai Visconti Fine Art Galériával. Ennek eredményeként 2010-ben Victor Vasarelly, majd Salvador Dalí és Andy Warhol, most pedig a Spanyol mesterek című kiállítás keretében Pablo Picasso, Salvador Dalí, Joan Miró és Antoni Tápies eredeti grafikáit tárták a közönség elé.
A négy mester — némi generációs különbséggel — kortársnak tekinthető. És bár a kézjegyük másról ismeretes — Picasso szakmai tudással való zsonglőrködése, Dalí kimeríthetetlen fantáziája, Miró ösztönösen feltörő gyermeki énje és Tápies belső békétlenségéből fakadó indulatossága —, mind a négyüknek kidomborodik a spanyol temperamentuma, melyet valószínűleg az anyatejjel szívtak magukba Európa legdélibb és legnyugatibb félszigetén.
A Spanyol mesterek című kiállítás a grafikát mint médiumot mutatja be, mellyel a modern kor legjelentősebb alkotói saját művészi érzékenységük határait feszegetik.
A huszadik század négy más-más irányzatot képviselő művésze tehát EGYAZON grafikai eljárást — nevezetesen a mély- és síknyomást — választott esztétikai nézeteinek a kifejezésére. A tartalom egyedi még abban az esetben is, ha az érzékenységük ugyanazon a frekvencián mozog. Bármennyire különböznek is ezek a művészek egymástól, összefűzi őket annak a közegnek az atmoszférája és mentalitása, amelyből származnak, a korszerű képzőművészeti kifejezés, valamint maga a grafika — vagyis a műalkotás és az érzelmek sokszorosítása.
Pablo Picasso (1881—1973)
sokoldalú spanyol művész. A huszadik század egyik legnagyobb alkotója: festő, szobrász, rajzoló és grafikus. A kubizmus irányzatának egyik megalapítója. Picasso hidegtűeljárással készült grafikái vonalainak eleganciáját és kifejezőségét, a grafikai nyomatot uraló térbeliségét és erejét hangsúlyozzák. Picasso Fiatal lány feje című litográfiája arról árulkodik, hogy a művész a téma — mely ez esetben egy neoklasszikus portré — kidolgozásában mindig az ahhoz legközelebb álló grafikai eljárást alkalmazza. Egy másik, a Nővirág című grafikájának koloritása és szellemisége pedig a litográfia újabb lehetőségeit, sokoldalúságát is megmutatja.
Salvador Dalí (1904—1989)
katalán-spanyol festőművész, a szürrealizmus irányzatának nagy mestere, író, szobrász, rendező és színész. Korának egyik legkreatívabb egyénisége. A maga sajátos, metafizikus módján meghökkentően és mesterkélten tálalt Gála vacsorája című sorozatában ugyancsak a litográfiát alkalmazza. Az Isteni színjáték című ciklusban azonban a fametszet a legmegfelelőbb
grafikai eljárás számára.
Joan Miró (1893—1983)
katalán-spanyol festőművész. Munkái az absztrakt szürrealizmus lírai jellegét képviselik. Interdiszciplináris alkotóként Miró számos freskót, kerámiát, szobrot és grafikát is készített. Saját absztrakt, mégis a természetből merített fantazmagórikus formáit Miró a litográfiai festék erejével jelöli. Mosolyogva avatja be szemlélőjét többrétű aquatinta-, fametszet- és hidegtűjátékába, amit végül kollázzsal egészít ki: képzeletbeli grafikáiba a valóság részleteit építi be.
Antoni Tápies (1923—2012)
katalán festő, szobrász és képzőművészeti elméleti író. Munkásságát főként az absztrakt expresszionizmussal és a tasizmussal kötik össze. Nevét generációjának egyik legnagyobb képzőművészeként emlegetik.
Absztrakt festészeti kifejezésének elméleti eredőit Tápies az aquatinta és a litográfia grafikai nyelvezetébe ülteti át, majd kaparással, bevéséssel, expresszív, a tasizmusra (festékfröcsköléses eljárás) jellemző gesztusokkal gazdagítja őket.
