Aki egyszer megtapasztalta, milyen érzés, amikor a sűrű növényzet közül indul meg egy termetes ponty, és az első másodpercekben minden erejével igyekszik visszatörni a biztonságot nyújtó „dzsungelbe”, az könnyen a műfaj szerelmesévé válik – ahogyan az velem is történt.

Saját tapasztalat alapján bátran kijelenthetem, hogy a nádi pontyozás nem csupán egy eredményes horgászmódszer, hanem egy különleges hangulatot és kihívást kínáló kaland is. A nád a természetes vizek egyik legfontosabb haltartó helye. Menedéket nyújt, bőséges táplálékforrás, és megvéd a ragadozókkal szemben. A pontyok különösen kedvelik ezeket a területeket. A nád tövében rengeteg természetes táplálék található: kagylók, csigák, rovarlárvák és különféle vízi élőlények. Nem véletlen tehát, hogy a nagyobb példányok is rendszeresen felkeresik ezeket a részeket.

Az ideális horgászhely (a szerző felvételei)

Sokan a nyílt vízi horgászatot részesítik előnyben, pedig gyakran éppen a partközeli, nádas szakaszok rejtik a legnagyobb halakat. Tapasztalataim szerint különösen a kora reggeli és az esti órákban érdemes a nád közelében próbálkozni. Ilyenkor a pontyok bátrabban mozognak, és gyakran szinte a lábunk előtt veszik fel a felkínált csalit.

A megfelelő hely kiválasztása nagyon fontos: a siker egyik, ha nem legfontosabb kulcsa a helyismeret. Érdemes keresni az úgynevezett ablakokat, vagyis a nád között található kisebb, nyílt vízfelületeket. Ugyancsak eredményesek a nádas, sásos, tökleveles részek szélei, a bedőlt fák környéke vagy azok a részek, ahol valamilyen törés, mélyedés található a mederben. Aki megtalálja az ideális horgászhelyet, az meg is kezdheti a szoktató etetést.

Az étel mennyiségével azonban óvatosan kell bánni. Nem feltétlenül szükséges nagy mennyiségű etetőanyag, sokszor néhány maréknyi koncentrált etetés is elegendő ahhoz, hogy a környéken tartózkodó pontyokat kapásra bírjuk.

A vízitöklevelek alatt sziesztáznak a nagy pontyok

Gyakran előfordul, hogy a pontyok egy-egy jól meghatározott útvonalon közlekednek. Ha sikerül ezt megtalálni, akkor a fogások száma jelentősen növelhető. Sokszor már a vízfelszínen látható buboréksorok, „túrások” és a nád mozgása is árulkodik a halak jelenlétéről. A szemfüles pecás mindezt észreveszi, ha figyelmesen fürkészi a környezetet. Persze a ponty mellett más halfajok is szívesen lubickolnak ebben a növényzettel dúsan benőtt részben: kárászok, keszegek, amurok is kedvelik a sekély, védett partszakaszokat, szigeteket.

A nádi pontyozás során a felszerelésnek jóval nagyobb terhelést kell elviselnie, mint nyílt vízen. Itt nincs idő hosszú fárasztásokra, a halat gyorsan ki kell vezetni az akadók közül. Én általában 4-5 méteres spicc- és/vagy bolognai botokat használok, melyek kellő erőtartalékkal bírnak. Fontos, hogy a bot gerinces legyen, mert a növényzet közé furakodó ponty gyorsan felülkerekedhet a horgászon. A legnagyobb veszély ilyenkor az, ha a damilunk rátekeredik egy nádszálra – ilyenkor szinte biztos, hogy búcsút mondhatunk halunknak, sőt, szerelékünknek is.

Ha nem spiccbottal pecázunk, az orsó esetében a megbízható fékrendszer és a megfelelő zsinórkapacitás a legfontosabb szempont. A nádi horgászatnál a féket általában erősebbre állítom, mint nyílt vízi pecánál, hiszen a hal első kirohanását gyorsan kontrollálni kell.

A főzsinór tekintetében a vastagabb átmérő az előnyösebb. Sok esetben 0,30–0,35 mm-es monofil zsinórt használok, vagy ennek megfelelő szakítószilárdságú fonott főzsinórt.

Nem szabad megfeledkezni a merítőhálóról sem. Egy nagy méretű, erős keretes merítő sok bosszúságtól kímélheti meg a horgászt, különösen akkor, amikor egy kapitális ponty az utolsó pillanatban még egyszer megpróbál kitörni a nád felé. Nem egy esetet láttam, sőt, jómagam is részese voltam ilyennek, amikor merítőszák hiányában a pecás puszta kézzel igyekezett kiemelni a vízből egy testes halat. Ezek a próbálkozások leggyakrabban a hal elvesztésébe s nagy káromkodásba torkollanak…

A nádi pontyozásnál az egyszerűség gyakran többet ér a bonyolult megoldásoknál. Olyan szereléket érdemes használni, amely megbízhatóan működik, és minimálisra csökkenti a gubancolódás esélyét. Akadós terepen különösen fontos, hogy szükség esetén az ólom le tudjon válni a szerelékről.

A horgok méretét mindig a felkínált csalihoz igazítom. A megfelelő csali kiválasztása is kulcsfontosságú – a főzött vagy áztatott kukorica továbbra is az egyik legeredményesebb csali. Egyszerű, olcsó és rendkívül fogós. Szezonjában érdemes még próbálkozni a zsenge, „tejes” kukoricával is. Sokszor tapasztaltam, hogy a legdrágább bojlik sem tudták felülmúlni egy marék jól előkészített csemegekukorica eredményességét.

A természet egészen közel jön ilyenkor az emberhez. Ez itt éppen egy törpegém

Néha viszont a „szendvics” a legjobb választás, azaz érdemes a csalik kombinálásával is próbálkozni a horgon. Nálam nemegyszer a csontkukac-kukorica páros hozta meg a pontyok étvágyát.

A nádi pontyozás során megtanultam, hogy a csend és a türelem legalább olyan fontos, mint a felszerelés minősége. Az idősebb pecások mindig hangsúlyozták: a pontyhorgászat csendet igényel. A hangos beszélgetés, egy erőteljesebb dobás vagy a parton való felesleges mozgás könnyen elriaszthatja az óvatos halakat.

A fárasztás során nincs helye habozásnak. Amikor a kapás bekövetkezik, azonnal reagálni kell. A hal szinte mindig a nád sűrűje felé indul, és ha sikerül elérnie az akadót, jelentősen csökken a sikeres szákolás esélye – sőt, innentől kezdve szinte esélyünk sincs rá. A határozott, mégis kontrollált fárasztás ezért a nádi pontyozás egyik legfontosabb eleme. Ha csónakból horgászunk, könnyebb dolgunk van: érdemes ilyenkor a „horgonyt” felhúzni, vagy ha karóhoz kötöttünk ki, elengedni a csónakot, hogy a tehetetlen ladik súlya is fárassza a halat – ez nagy könnyítés a pecásnak. Partról eleve nehezebb dolgunk van, ha nádi pontyozásra vállalkoznánk, mert sokkal kisebb esélyünk van ideális pecahelyet találni – ezért ez elsősorban csónakhoz kötött műfaj.

A múlt héten már próbálkoztam a jól bevált helyemen, ám az eredmény sajnos még várat magára. Mindenesetre a nádi pontyozás számomra nem csupán a halfogásról szól. Már a lenyűgöző táj miatt is érdemes hajnalban vízre szállni. A ködfátyolba burkolózó holtágon evezve olyan érzésünk támad, mintha egy érintetlen ősvilágba csöppentünk volna. A csendet csak a természet neszei törik meg, miközben a part menti vadon lakói is gyakran megmutatják magukat a korán kelőknek. Aki egyszer átélte ezt a különleges hangulatot, az örökre a rabjává válik. Hogy milyen közel kerülhet ilyenkor az ember a természethez? Elég, ha felidézzük annak a „szerencsés” horgásznak a történetét, akinek csónakja mellett alig 2 méterre vetette magát a vízbe egy hatalmas szarvasbika. Az ilyen pillanatok teszik igazán felejthetetlenné a horgászatot.

Az év első nádi pontya még várat magára