Politkai bosszú

Politkai bosszú

A Magyar Mozgalom ellen, pártsérelmek és politikai bosszú miatt kialakult nagykoalíció tehát, a VMSZ vezetésével, mondvacsinált okokból elutasította Palics-Ludas közvállalat működési tervének elfogadását.

A szabadkai Városi Képviselő-testület csütörtöki, február 25-i ülésén,
többek között, a közvállalatok idei működési terveinek elfogadása volt
napirenden. Több közvállalat tervénél is parázs vita alakult ki, azokat
azonban egyhangúlag megszavazta a hatalmi koalíció. A Palics-Ludas
Közvállalat terve az utolsó ilyen jellegű napirendi pont volt, mint
később kiderült, nem véletlenül. Ennél a napirendi pontnál derült ki az
is, hogy miért nem kívánt a VMSZ előzetesen egyeztető ülést tartani a
Magyar Mozgalom frakciójával. A működési terv ellen indított támadást
készítették elő.
A terv elutasításnak alibijét a dokumentumhoz semmiképp sem köthető
nádvágó kombájn elkobzása szolgálta, de kifogások hangzottak el a
mezőőri szolgálattal kapcsolatosan is, habár a tervben ezen kérdésben
semmilyen szabálytalanság nem volt. Maglai Jenő polgármester és Márton
Ferenc, a közvállalat igazgatója is kielégítő magyarázatot adott a
kifogásokra, Huzsvár József az MM frakcióvezetője pedig rámutatott
azokra a veszélyekre, amelyeket a terv elfogadásának elutasítása jelent
a német KfW pénzalappal kötött, 6,5  millió eurós, a Palicsi és
Ludasi-tó állapotjavítására irányuló szerződés megvalósítására nézve.
A működési terv hiányában ugyanis nem kerülhet sor március közepén arra
a szelektív lehalászásra, amelyet német szakemberek irányításával
végeztek volna, illetve, nem lehet elindítani a Ludasi-tó partja
részletes rendezési tervének elkészítését sem, amire egyébként is kevés
idő áll rendelkezésre és nem lehet kiírni a tavaszi munkák elvégzéséhez
szükséges közbeszerzéseket sem.
A Magyar Mozgalom ellen, pártsérelmek és politikai bosszú miatt
kialakult nagykoalíció tehát, a VMSZ vezetésével, mondvacsinált okokból
elutasította Palics-Ludas közvállalat működési tervének elfogadását.
Ezzel az elvtelen döntéssel a város polgárai 6,5 millió eurót
veszíthetnek, ami azonban senkit nem érdekel. Mindent felülír a
kicsinyes egyéni- és pártérdekek érvényesítése.

Szabadka, 2016. február 26.

Huzsvár József,
a Magyar Mozgalom frakcióvezetője

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Közlemény rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Politkai bosszú
Közlemény
  • Prosperitati Sajtóközlemény
  • 2019.07.22.
  • LXXIII. évfolyam 30. szám
Politkai bosszú
Közlemény
  • VaMaDiSz sajtóosztály
  • 2019.03.13.
  • LXXIV. évfolyam 11. szám
Facebook

Támogatóink