home 2024. április 16., Csongor napja
Online előfizetés
Pénzügyek és közérzetek
Tóth Péter
2022.12.27.
LXXVII. évf. 51. szám
Pénzügyek és közérzetek

Szédületes tempóban változik világunk. De a változás nem újdonság, legfeljebb a tempó szokatlan. Ezáltal pedig még inkább kirajzolódnak a generációs különbségek. A most felnövő nemzedékek már egészen máshogy tekintenek a dolgokra, mint az idősebbek. A döntéshozók pozícióiban azonban általában idősebbek ülnek. Korábban is gyakran emlegették, hogy a fiatalos lendület és az idősek tapasztalatai jó kombináció lehetnek — legalábbis szemléletmód terén — a folyamatosan felmerülő gondok megoldására.

A pénzügyek, a gazdaság életünk, az emberi lét olyan szegmensei, amelyek egyének, családok, közösségek, generációk sorsát határozzák meg. A fogyasztói társadalom, a pénzügyek terén pedig a korábbi jelenségekhez csak hasonló mintázatot mutató blokklánc-technológia megjelenése és terjedése egy olyan világot vetít előre, amelyben alapismeretek hiányában csak annyi esélyünk lesz a jó pénzügyi döntések meghozatalában, mint a lottószámok telibe találására.

A kormányoktól és a jegybankoktól várjuk az olyan intézkedéseket, amelyek a pénzügyi stabilitást eredményezik, és könnyebbé, tervezhetőbbé teszik pénzügyeinket, ezzel együtt az életünket. A jelenlegi perspektívából még nem látszik világosan, hogy a hagyományos pénzügyi rendszer reformja vagy egy teljesen újfajta rendszer jellemzi majd a jövőnket. Nem tudhatjuk, hogy a centralizált tőzsdéket és a centralizált, a központi bankok által valamilyen módon mégiscsak szabályozható monetáris rendszereket, azokkal együtt a pénzváltókat, kereskedési platformokat mi váltja majd fel a jövőben.

A súlyponteltolódások folyamatosak, de még mindig az Amerikai Egyesült Államok tekinthető a világ pénzügyi központjának. Ha nem is minden, de sok minden Amerikában jelent meg, bukkant fel először az elmúlt száz-százötven évben, és bizonyos dolgok esetében évtizedek múltak el, mire a világ más részeibe is begyűrűztek.

Egy friss felmérés szerint a fiatal amerikaiak több mint egyharmada azt állította, hogy pénzügyi döntéseivel kapcsolatban az internetes felületeken próbál tájékozódni. Korunk embere — nemcsak a fiatalabb korosztály — többnyire valóban így szerzi be az információkat. Kétségtelenül gyors és hatékony módszer ez, de vajon milyen kockázatokat rejt magában? Virtuálisan ugyanis egy, a valóságtól merőben eltérő világ kreálható. Ezt az újabb kor tapasztalatai számtalanszor igazolták. Nincs is talán jobb példa rá, mint a blokklánc-technológia. Talán — és ezen a talánon is nagy hangsúly van — ez független, biztonságos, befolyásolhatatlan a hagyományos értelemben vett módon. A hektikus ingadozások miatt viszont jóformán kizárható, hogy a mindennapi életben felváltja a klasszikus fizetőeszközöket.

Ám a klasszikus papír- és fémpénzt is lassan kiszorítja az elektronikus módszer, a kártyás fizetés. Szintén a friss amerikai felmérésből tudjuk, hogy a fiatal válaszadók többségének közérzetére kedvezően hat a bankszámlája egyenlegének növekedése. Itteni elmaradott logikával erre úgy reagálhatnánk, hogy ezt talán felesleges is volt megkérdezni, illetve hogy vajon számítottak-e esetleg más eredményre.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..