home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Panda Riadó!
Tóth Imre
2016.06.27.
LXXI. évf. 25. szám
Panda Riadó!

Szórakoztató tartalom minden vasárnap nyolctól tízig a 103,5 MHz-en. A csapat: Sárcsevity Bea, Bajtai Kornél, Csernik Árpád és Hajdú Tamás. A cserejátékos: Kovács Nemes Andor, alias Kovi. A stáb, mely a közelmúltig a Pannon Rádióban készítette a Pannon Reggeli című műsort, ezentúl a Panda Rádióban Panda Riadó címmel zavarja meg a hallgatók nyugalmát.

Elkerülhetetlen, hogy a riportot ne a múlttal kezdjük. Csernik Árpád színművész több mint öt éven át vett részt a Pannon Reggeli készítésében, és jelentősen hozzájárult a műsor arculatának kialakításához. Bajtai Kornél 2012 végén csatlakozott, a következő év elején pedig visszatért Kovács Nemes Andor, aki korábban is szerepelt a műsorban, és bekerült a csapatba Brasnyó Zoltán. Zvekán Péterrel együtt így állt össze az az öt ember, aki nem sokkal ezelőttig készítette a műsort. Ez a csapat kapta meg a VMÚE újságírói díját is. A műsornak egy sajátságos szórakoztató arculata volt, mely nagy népszerűségnek örvendett a hallgatók körében.

* A Pannonból való távozásotok politikai okokra való hivatkozással történt. Politizáltatok valaha is a műsorban?

Csernik Árpád: — Ennek a műsornak a politikával még csak érintőleges kapcsolata sem volt. Lapszemléket tartottunk, melyekben bizonyos cikkeket ismertettünk. Ez egyfajta reklám volt. De semmiféle más kommentár vagy politikához köthető megnyilvánulás nem volt benne. Nem ez volt a koncepció.

Bajtai Kornél: — Még csak célzás szintjén sem vittük be soha a politikát. Akkor sem, amikor Andrási Attila miatt a színházban forrongott a hangulat, és akkor sem, amikor az én munkahelyemen, a Magyar Szóban voltak belső problémák. Reggel 6 és 10 óra között mi kizárólag szórakoztattunk.

* A Panda Riadó tartalma különbözik-e majd a Pannon Reggeliétől?

B. K.: — Két dologban lesz azonos a két műsor: továbbra is szórakoztatunk, és kívül hagyjuk a politikát. Másrészt a műsorvezetők tekintetében lesz átfedés. Egyébként nem fogjuk — de nem is szabad — ugyanazt a koncepciót folytatni. Már csak azért sem, mert egy műsornak időnként önmagán belül is meg kell újulnia. A Pannon Reggeli inkább Szabadka-központú volt, most pedig egy olyan rádióban dolgozunk, amelyet a Tisza mentén is hallgatnak, ezért szeretnénk nagyobb régiót lefedni. Szórakoztató, de az eddig megszokottaktól eltérő tartalmak lesznek hallhatóak. Lesz egy „Heti Hetes” blokk, amikor átbeszéljük és kivesézzük az elmúlt hét közéleti eseményeit, érdekességeit, de nem a politikaiakat! A műsort nagyon gyorsan elindítottuk, mert sok régi hallgató követelte. Fontosnak tartjuk az interaktivitást, már a Facebook-oldalunk is működik. A zenei részt illetően azt hiszem, megengedhetjük magunknak azt a luxust, hogy ebben a heti két órában a legjobb zenét válogassuk, és szeretnénk, hogy ebbe a hallgatók is beleszóljanak.

Cs. Á.: — Nagyon sok tervünk, ötletünk van, de nem szeretnénk ezt elkiabálni. Igyekezni fogunk, hogy a hallgatók egy minőségi szórakoztató műsort kapjanak. Mindenképpen élő műsorok lesznek, melyeket vagy Magyarkanizsán, vagy — mivel a műszaki lehetőségek megengedik — Szabadkán készítünk, ezenkívül terepre, különféle helyszínekre is szeretnénk kivinni az adást. A helyi erőknek is teret kívánunk adni. Sok olyan helyi zenekar van, amely ismert, de csak a határon túl, nálunk kevésbé. Gondolok például a Nevergreen zenekarra. A Faust együttes pedig a napokban tartja meg a 25 éves jubileumi koncertjét. Őket szeretnénk bemutatni, de egyúttal felhívunk minden helyi együttest, hogy ha van felvétele, küldje el nekünk. A Nevergreen és a Faust zenei világa többé-kevésbé a mi ízlésünkkel is találkozik, és sok olyan fiatal, hazai és magyarországi együttes is van, amelyet az itteni közönség még nem ismer.

Sárcsevity Bea: — Az elsődleges célunk a szórakoztatás, vagyis az, hogy felvidítsuk az embereket, és feledtessük velük a hétköznapi gondokat. Fontos, hogy az ember kikapcsolja magát, és egy jót derüljön velünk. Lassan kialakul, hogy ki mit csinál a műsorban. A horoszkópot valószínűleg én fogom, mert a csillagok nekem mondják meg a tutit.

Hajdú Tamás: — Úgy gondolom, ez a rádióadás hiánypótló szerepet tölt be, mert kevés szórakoztató műsort sugároznak a vajdasági magyar nyelvű rádiók — de be kell vallanom, én még nem csináltam ilyen műsort élőben...

A Panda Riadó csapata egy átfogó kulturális programajánlóval is készül majd a hallgatók számára, ezért a műsor házigazdái arra biztatják a művelődési programok szervezőit, hogy tájékoztassák őket minden eseményről.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..